Lolka és Bolka - helyett

walk_2_corner - Magyar Mozdulatművészeti Társulat

Anna Piotrowska koreográfus egy lengyel festő, a harminc éves korában elhunyt Witold Wojtkiewicz különös élettörténetét választotta előadása sorvezetőjéül - mint az a színlapról kiderül -, de a minimalista kezdésből börleszkbe váltó, majd egyre személyesebbé hangolódó walk_2_corner nem igényli a művésszel vont párhuzamot.
Szoboszlai Annamária | 09. 05. 16.

A kezdőképen mintha a régi lengyel rajzfilmek egyike elevenedne meg: „szlávos" kucsmájukban bohókás mesehősökre emlékeztető két jóbarátot látunk. A törékeny termetű, száraz, csontos egyik (Pálosi István) kis kerekes kocsit húz maga után, rajta a ledobhatatlan, a kocsihoz szinte hozzánőtt kolonc: a másik (Fenyves Márk). Az aláfestő hangokból ítélve láthatatlan, kavicsos úton baktat ez a két „retro" Lolka s Bolka, ott róják végeláthatatlan köreiket hosszú percekig sapkájuk komikus fedezékében. A monotonitást fokozatosan feltörő tempóváltások, illetve az előadók játéka a kedélyes - bár bizarr - börleszknek rak alapot: a kocsit elengedve primadonnásan átszellemült arccal tovább gyalogol Pálosi, Fenyves átveszi a „kormányrudat, de diadalmaskodni mégsem képes. Kapcsolatuk, a benne megmutatkozó erőviszonyok elsősorban a gesztusok, a mim nyelvén fogalmazódnak meg, de a térkezelés absztrakt jellege, a felvezető dinamikai játék és a színpadra mintegy „képkeretet" festő fénysávok a színház és a mozgásművészetek határára helyezik a darabot. A mozgásanyag egysíkúsága miatt a néző olykor azt érezheti, sokkal izgalmasabbak a földre rajzolódó árnyalakok foltjai, mint a voltaképpeni interakciók.

 

walk-2-corner1

Fotó: Dusa Gábor

 

A karcos lemezről vissza-visszatérőn felhangzó lengyel dal a cirkuszi mutatványosokat, rejtélyes clownokat s a némafilmek komikus-melankolikus nevettetőit juttatja eszünkbe, de Pálosi vékony testét, csontos arcát Fenyvesi adottságai nem ellenpontozzák eléggé. Ezt a színészi játékkal lehetne korrigálni, de egyikük sem ragadja meg a clown-lét sokszínű, lírai jellegét. Ha sikerülne, akkor a szórakoztató, komikus felszín alatt kifejlődő, nagyon is komolyan vett érzelmi kapcsolat - férfi férfival való viszonyának, barátságának, szerelmének - ábrázolása talán érzékenyebb lehetne. A koreográfus ugyanis szinte a darab háromnegyedéig „megtartja kártyalapjai", csak finom utalásokkal jelzi, hogy a barátság felől milyen könnyű az elmozdulás a szerelem, a szexualitás irányába. Végül mégis szinte már személyeskedő nyíltsággal teríti szét a lapokat, ami utólag igazolhatja az egysíkúra hangolt gesztusjátékot, mégis izgalmas dimenzióktól fosztja meg a darabot. A szentimentalizmust elkerülni igyekvő rendező erre az útra lépve épp a szentimentalizmus kelepcéje felé sétál.

A lebegtetésből és eldöntetlenségből mégis sokáig előnyt képes kovácsolni Piotrowska. Hála a börleszk-csomagolásnak, nem fordul ömlengő, egyéni (sors)drámává az előadás, eleinte távol marad mindenfajta érzelgősségtől. Szereplőinek bohóc-szerűségén, mint prizmán keresztül, a pantomim nyelvén görgeti előre a történet nélküli történetet. Pálosi „metamorfózisát" követően - kiszabadítja nadrágba gyűrt szoknyáját - ott áll előttünk a gyenge nő, Shakespeare Violájának groteszk mása, az álruhás „lány." A rendező ebben a kiforgatott, duplán csavart szituációban értelmezi a két férfi szerelmét, lassan közelítve a lelki lemeztelenítéshez, amitől a clownok két(több)értelmű  tangóimitációja még mindig távol tartja a nézőt.

 

walk-2-coerner2

Fotó: Dusa Gábor

 

De ezután egyértelműen az önfeltáró személyesség felé kanyarodik a darab. Pálosi és Fenyves oldalazva lépegetnek, köldöküknél összeforrva egy testként. Csírájában felsejlik az androgün mítosz a két testet összefűző, de őket egyként mutató mozdulatokban, testviszonyokban. Világuk kifordítottsága egy sűrített képben rögzül: a fal függőlegesén „álló" Pálosi és az őt alátámasztó Fenyves testének derékszögében. A felvillantott jelenetekben a rendező egyre mélyebbre ás, vissza, egészen a gyerekkorig, sőt a születésig. „walk_2_corner", „menj_a_sarokba"- mondja a cím, s a fiúk mennek, maszturbálnak, egymásra találnak. Konkrét létélménnyé csupaszodik mindez: a clownok kucsmájukat ledobva állnak előttünk, pőrén. Pálosi a nézőtér felé fordul: És te? És te? És te? - kérdi, miközben Fenyves helyet foglal a kis kocsi előtt, ami most egy mini színpaddá válik. S Fenyves a kezét megvilágító fénykörben banalizálja társa előbbi kitárulkozását: groteszk, fej nélküli bábtestként lépeget, táncol ujjaival. S hogy a körkörösség, a visszatérés - vagyis a megváltoztathatatlanság, átírhatatlanság - érvényesüljön a szerkesztésben is, nem kis iróniával cigarettát nyom Pálosi kezébe, aki a darab elején - előre bejárva-lejárva történetét - még mímelve füstölte láthatatlan cigarettáját a közönség felé.

A walk_2_corner, nehezen, de megmenekül a másságra igazolást kereső apológia pózaitól, s egy nem hibátlan, az elején a kelleténél színtelenebb, a végén a kelleténél harsányabb előadás születik, ami magabiztosan lavíroz a veszélyek közt.

 

walk_2_corner

 

Zene: Aleksandra Gryka

Fény: Payer Ferenc

Rendező, koreográfus: Anna Piotrowska (PL)

Előadók: Fenyves Márk, Pálosi István

 

Helyszín: MU Színház

Bemutató: május 6-7.

 

További írás az előadásról az interneten:

Tóth Ágnes Veronika: Gyorsan élni