Ellenfény Online - Tánc - Külföldi Együttesek - 77 éve Menő A Piros Csizma - kortárs tánc

77 éve menő a piros csizma

A Mojszejev Balett vendégjátéka

2014 decemberében újra Magyarországon vendégszerepelt az egyedi stílusával méltán világhírű Mojszejev Balett.
Kunstár Mónika | 14. 12. 19.

Adventi turnéjuk magyarországi állomásain (Budapesten, Miskolcon, Szegeden, Szombathelyen és Veszprémben) az alapító, Igor Mojszejev koreográfiáit mutatták be két felvonásban. Az első részben egymástól független táncokat, önálló számokat láthattunk (az orosz mellett más népek folklórjából is merített); a második részben pedig Muszorgszkij Éj a kopár hegyen című zeneművére komponált egyfelvonásos balett következett.

Igor Mojszejev az orosz néptánc virtuóz lépésanyagát, erejét és ritmusvilágát ötvözte az akadémikus balett által kínált rendszerszemlélettel, lágysággal és eleganciával. Mindkettőből kiemelve a jellegzetességeket olyan elegyet hozott létre, amely immár 77 éve hódítja meg a közönség szívét világszerte. A táncstúdió, amely a válogatottan tehetséges táncosok különleges képzését és az utánpótlást biztosítja, 1943 óta működik.

Az Erkel Színház színpadán az együttes az Orosz tánc című klasszikus nyitószámmal kezdi az előadást. Felmegy a függöny, és mintha egy régi szekrény ajtaját nyitottuk volna ki, csillogó népviseletes babák állnak előttünk. Egyformák, gyönyörűek; és amikor életre kelnek, szemet gyönyörködtető módon és hihetetlen erővel táncolnak. Az alapító, Igor Moiseyev kiemelkedően fontosnak tartotta, hogy táncosnői ne csak képzettek, hanem rendkívül szépek is legyenek. Térdig érő piros szoknyában, pártában, piros csizmát viselve, körben és láncban vonulnak. Még lépteik nagysága is egyformának tűnik. A férfi tánckar határozott, fegyelmezett tartásával, valamint a jellegzetes guggolós, lábemelős motívumokkal lebilincselő látványt nyújt.

 

mojszejev

 

A Kalmük tánchoz három férfi érkezik. Derekuknál megkötött hosszabb, sötét köpenyt viselnek, csizmájukon sarkantyúk. Apró, fürge lépésekkel, mintha a sztyeppén lovagolnának. Mozdulatlan felsőtesttel, a hangsúlyt válluk, karjuk, kézfejük izolált mozdulataira teszik. Testrészeik mintha külön életet élnének, még rázásokkal tarkítva sem kúszik tovább a mozdulat a testükön. Táncuk rendkívül fegyelmezett koordinációról árulkodik. Hangsúlyos bokamozgásuk, sarkantyúik pengése tökéletes összhangban van a harmonikán játszott zenével.

Az orosz mellett más népek folklórjából is merített az alkotó, ennek bizonyítéka a soron következő Lengyel tánc, amely lendületes, kellemes látványt nyújt. A párok színes viseletben kevesebben is éppúgy bejárják az egész színpadot. Ugyanide sorolható a későbbi Finn polka duett is. Emelésekkel, átfordításokkal és sok-sok játékkal, mintha két baba táncolna kedélyesen.

A Moldáviai szvit kellemes hangulatban indul. A lányok aranyszálakkal átszőtt, színes kendőkkel a fejükön, lágy körtáncot lejtenek, amely a zenével együtt léleksimogató hatást kelt. Néptáncos lépéseiket klasszikus karmunka és lábemelések díszítik. Majd a férfikar is csatlakozik, és a tempó egyre fokozódik. A szólótáncosok és a tánckar tagjai egyaránt elképesztő gyorsasággal kapkodják a lábukat. Még a klasszikus balett jellegzetes szóló forgásának (rond de jambe fouette) ide illesztett, népiesített változatát is felfedezhetjük. A profizmus magasiskolája az is, ahogyan az egyik táncosnő egy kisebb botlás után azonnal guggolásig mélyít, és már szinte észrevétlenül a helyén is van.

Századelőt idéző hangulatban folytatódik a műsor a Régi városi tánc című koreográfiával. Élő hangszeres kísérettel érkeznek a párok. A lányok egyszerű lépésekkel, mintha csak az utcán sétálgatnának udvarlóikkal a hétvégi pöttyös ruhájukban. Egy magas lány a nála alacsonyabb párját sorozatosan a keblére vonja, így csal mosolyt a közönség arcára. Mozdulataik pajkos játékossággal, ártatlan flörtökről mesélnek.

Az első rész fináléjában a férfi tánckar veszi birtokába a színpadot, és katonás fegyelemmel sorba rendeződve előadják a Tengerész szvitet. Elő a vonalzókkal és a szögmérőkkel! De hiába, itt keresve sem találnánk hibát. A félkört mintha körzővel rajzolták volna, a hosszan kinyújtott lábak magassága mértanilag egyforma. Balettegyüttes? Ugyan! Olyan erővel söpörnek végig a színpadon, hogy inkább tűnnek katonákból álló táncosoknak, mint táncosokból álló katonáknak. A jellegzetes guggolós motívumok, a köríven kivitelezett szóló forgások és ugrások tökéletes összhangban vannak a matrózruhás táncosok együttes erejével. A számot ütemes taps kíséri, és természetesen nem engedjük el őket ráadás nélkül.

A néptánc a balett hatására nem vesztett az erejéből, csak kifinomultabb lett, mivel az egységes formai követelmények elegánssá tették. A táncosok mindkét technikában kiválóan képzettek. Miközben kemény erőfeszítéseket, hihetetlen fizikai teljesítményeket produkálnak, a koncentrációnak nyoma sincs az arcukon. Külön élvezet látni, ahogy mindannyian mosolyognak.

A lányok térdig érő szoknyája láthatóvá teszi a pontos és fürge lábmunkát, amit a csizmák, piros cipők még inkább kihangsúlyoznak. A puha lábbelikben elvárás, hogy tökéletesen használják szépen kimunkált spicceiket. A férfi táncosok szintén puha csizmát viselnek, amely szabad mozgást enged bokájuknak; így fürge, gyakran valószerűtlenül gyors lábfej munkának (féltalp, sarok, spicc) és virtuóz egyensúlyi helyzeteknek lehetünk tanúi.

Az előadás második felében Muszorgszkij Éj a kopár hegyen című zeneművére komponált egyfelvonásos balettet láthatunk, amely szintén Igor Moiseyev koreográfiája. Teljes harmóniában van a zenével, mindkettő mesél, hangsúlyoz. Népi jellegű, játékos életképek, karakterek elevenednek meg. Ahogy az éj leszáll, a három betyár is álomba szenderül, és szürke ruhás, ördögvillás „manók" jelennek meg. Társaik a csábító „tündérlányok", akik testszínű dresszben, harisnyában és szoknyácskában a klasszikus romantikus balettek tündér tánckarának (Giselle, Szilfid) megvadított változatát idézik.

Szertartásszerűen táncolnak, mintha egy törzsi buli kellős közepébe csöppentünk volna. Nem csal a szemünk, ha némi afroamerikai jazzes hatást vélünk felfedezni a törzsi jelleg ábrázolásában. A zene eszeveszett tempót diktál, és a klasszikus balett fegyelmezett pontosságával szinte folyamatos ugrásban, forgásban láthatjuk a táncosokat. Gólyalábakon, narancssárga köpenyben megjelenik az istenségük, aki előtt mindannyian leborulnak; majd a show-jellegű látványvilágot egy táncoló csontváz is színesíti (táncos csontvázmintás testtrikóban). Az ördögvillák segítségével hozzák, viszik, emelik a lányokat a színpadon. Veszettül pörgő, latinos dobzenére váltanak, és mintha egy törzsi „ki mit tud"-ban találnánk magunkat. Végy egy lányt és egy fiút; emelés, forgatás, dobás, akrobatika; most mutasd meg, mit tudsz. A duett részek változatosak, mindegyik valami újat mutat, de a lényeg ugyanaz.

Itt még a holt is feltámad. Lásd: a partnernője csípőkörzéseitől feltüzelt csontváz is táncra perdül, mozdulatait látva, mondhatni izgalomba jön. A megvadított balettkar női tagjai talán nem is tündérlányok, inkább boszorkányok. Amikor már épp túl sok lenne az akrobatika, egy láncemelésbe összekapaszkodva körbeviszik a lányokat, és lassan vége szakad a bulinak. A betyár felébred (rém)álmából, és újra visszatérünk a valóságba. Szép volt, jó volt, talán igaz se volt; pontot tesznek a mese végére.

Végül klasszikus Mojszejev stílusú fináléval búcsúzik az együttes, melyet a közönség ütemes tapssal kísér. A ráadás után azonban a függöny lassan, könyörtelenül összecsukódik a mosolyogva integető táncosok előtt, hogy csizmáikat, sarkantyúikat összepakolják, és turnéjuk következő állomására indulhassanak. A Mojszejev Balett budapesti előadását látva úgy gondolom, 77 év után is menő a piros csizma. Aki nem hiszi, járjon utánuk...