Ahol máshogy készítik a húst

Itt van Japán! 3. Előadó-művészeti Fesztivál,Budapest: Batik: Érintés

Itt van Japán! – és ebből az alkalomból harmadjára nehezedik atlaszi súly a szakírók vállára, hogy megfogalmazzanak valami lényegit az Érintéspont Alapítvány által szervezett fesztivál középpontjában álló, rejtélyes és máig félelmetes hatású táncról. A butoh, úgy tartják, olyan, mint a kámfor: szerkezetében, formájában, viselkedésében hozzá hasonlatos. Próbáljuk csak definiálni – elillan. Értelmezzük, és meglátjuk, makacsabbul bújik ki a szavak önkényuralma alól, mint az apacuka.
Komjáthy Zsuzsanna–Sándor Zita | 13. 10. 2.

A 2013-as fesztivál iránymutató koncepciója, hogy teret enged a butoh-közeli előadásoknak: így az Ikuyo Kuroda vezette Batik Shoku, vagyis Érintés c. produkciójának is. A koreográfia ugyan több szálon csatlakozik a távol-keleti, speciális kifejezésformához, az 1974-es Ariadone no kai mintájára csupa női táncost foglalkoztat, és bizonyos értelemben gondolati rokonságot mutat a társulat Zarathustra című, 1980-as, majd 2006-os felújított változatával is, szorosan mégsem kötődik a butoh szemléletmódjához. Középpontjában kétségbevonhatatlanul a test valósága, a kívülség-bensőség dichotómiájának kérdésköre áll, de a test, amit vizsgál, a társadalmi nemek problematikusságához (is) kapcsolódik (ráadásul a klasszikus balett formakincse mentén építi és bontja elemeire mozdulatait). Ez a gesztus már önmagában mesterséges jelentésréteget pakol a megjelenítésre. A butoh a maga kegyetlenségében ugyanis az egyik legliberálisabb kifejezések egyike: nem vet számot alkati, korbeli vagy akár nembeli különbségekkel – pontosabban nem úgy, hogy az formailag-tartalmilag szignifikáns lenne. Nem célja továbbá az sem, hogy érzéseket vagy üzenetet közvetítsen.

 

 

A Batik előadását nézve az első gondolat, ami a nézőben fogan, a ki nem mondható, be nem vallható, tagadásra ítélt nosztalgia érzése. Mozgásanyaga életre kelti ugyan az undor averzív folyamatait, mégis mélyen ismerős mozdulatkombinációkat állít színpadra. Tulajdonképpen a „reakció” játékosságát aknázza ki, mely valahonnan az öntudatra ébredés, a szimbolikus, rendszerszerű logika előtti időszakból származik, és mely manapság leginkább a csecsemők, fiatal kisgyermekek és a skizoid vagy paranoiás betegek viselkedésében érhető tetten. Az Érintés táncosai minden mozdulatra azt a legtermészetesebb válaszmozdulatot teszik, melyet az illem és a társadalom viktoriánus szigorral igyekszik elnyomni az emberben, éppen ezért meglepődünk, akár meg is rökönyödünk (szélsőséges esetben megbotránkozunk) a látottakon. Ikuyo Kuroda pszichikai utazásra hívja nézőit, lecsalogatja őket abba a tudatállapotba, ami mindenkinek úgy sajátja, hogy véletlenül sem vesz róla tudomást.

A színpadon meggyötört, rémálmainkból előlépő női alakok táncolnak-vonaglanak, szemükben a téboly, a megszállottság és a félelem tüzével. Megperzselik, és szinte azonnal a retinánkba égetik a brutalitást, ami a keresztény szimbolikát megelőző és meghaladó, ugyanakkor mélyen abban gyökeredző világ titkolt alapvonása. Ha tetszik, előttünk áll hét, kevésbé jólfésült Piroska, akik a bennük lakozó ordító és marcangoló farkas ellen indulnak harcba. Csakazértis. A külső-belső dimenziók összekötő csatornája pedig minden jel szerint a vagina – legalábbis erre utal az előadás felütésében és végjelenetében leplezetlenül mutatkozó maszturbáció gesztusa: az egyik lány szorgosan bugyogójában turkál. De összekötő felület a vörös ruha is, mely akár a hús fedőrétegeként, a bőrként, de akár a női attribútum véres igazságaként is értelmezhető. A Shoku erénye, hogy kíméletlenül állítja közönsége elé azokat az impulzusokat, melyek agresszív módon rágják magukat a szülőcsatornán át az emberbe, és azt sugallja közönsége számára: egy cipőben járunk (akkor is, ha éppenséggel férfi a néző). Groteszk, torz és perverz képeket villant fel, mégsem közvetít jóformán semmit. Nem magyaráz, nem kommentál, hanem elmerül és elveszejt abban a légüres térben, ami az embereket mint egy láthatatlan közösség tagjait rejti magában.

 

Shoku

 

Látvány: Ikuyo KURODA

Jelmez: Kazuko GOTO

Fény: Satoe MORISHIMA

Hang: Kyoko YAMADA

Színpad menedzser: Eiji TORAKAWA

Rendező, koreográfus: Ikuyo KURODA

Előadók: Chiaki ISA, Haruka KAJIMOTO, Ayaka NAKATSURU, Mamiko OE, Rie TERANISHI, Minako UEKI, Kumiko YAJIMA

 

Helyszín: Trafó

 

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK