Egy nyelvről beszélni annak saját nyelvén mindig problematikus, már-már lehetetlen misszió, mely eleve kudarcra ítélt. „Nincs nap árnyék nélkül, az éjszakát is meg kell ismerni” – hirdeti magát Camus szavaival az előadás. Ha a nyelv értelme a fény, úgy teste a sötétség. A sötétség, más nevén az ismeretlen, a titok. Az egyetlen járható út megismerésében, ha nem próbáljuk megismerni. Nem cincáljuk, szedjük darabjaira, hogy valami kohézió után kutatva később toldozott-foltozott várat építsünk belőle. Érzékeinket használva egyszerűen a mélyére nézünk, és próbáljuk a sötétjében megbúvó lényeget elcsípni, vagyis az ürességet. Az üresség ugyanakkor paradox módon elnyel mindent, ami érinteni próbálná, és azt valamiféle rendszertelenségbe taszítja, ahol az, hogy megismerni, talán nem is olyan fontos.
Kovács Gerzson feladta a leckét az értelmezni szándékozó nézőnek. Előadása a rendszertelenségből táplálkozik, mely mégis összerendeződni látszik. A Profana dacosan ellenáll a narratív kohézió csábításának, pillanatképek esetleges, egymást követő sorozata, melyek lazán, egy-egy motívummal összekötve kapcsolódnak egymáshoz, leginkább a görcsös ismétlések gesztusával. Minden mozdulatot, minden elemet egy olyan fonálra fűztek fel, mely nem jelent (ki) semmit, önmagában és önmagáért való, mégis ezer dolgot sugall egyszerre: tipikus figurákat, ismerős szituációkat vázol, majd elodázva a percet, hogy azokat értelmezhessük, elgáncsolja a kibontakozó táncot, DJ Wondawulf fragmentált track-jének lüktetésében száguld egy újabb pillanatfelvételre. A darabos, szórványos képek felvillanó táncrendjében esélye sincs a nézőnek, hogy tiszta, világos értelmet társítson a látottakhoz. Nem is baj ez, hiszen nem volt cél. Kovács Gerzson művészi hitvallása szerint tudatosan tartja távol magát a konvencióktól, az egyszerűtől és kommersztől.
Kovács Gerzson Péter: Profana TranzDanz
Zene: DJ Wondawulf
Koreográfus, látványtervező: Kovács Gerzson Péter
Előadók: Bora Gábor, Gera Anita, Kántor Kata, KGP
Helyszín: Szkéné Színház
Képgaléria:
Más is látta: