Váratlan leértékelés!

Leértékelés – Zadam Társulat

Váratlan előadás a Zadam Társulat legújabb bemutatója, a Leértékelés. Váratlan, mert önazonossága ellenére úgy jelenik meg, hogy közben folyton más alakot ölt, és váratlan, mert csak darabkáit hasznosítja az előzetes feltételezéseknek. Nézői és alkotói percepció így edződik amorf kirakóssá, mely roppant erővel rakja ki és söpri szét összeilleszthetetlen mozaikjait.
Komjáthy Zsuzsanna | 13. 02. 11.

Beszédes címet visel Zambrzycki Ádám koreográfiája; hordja, akár egy gúnyát, melyet kifordít, levet, és gombócba gyűrve elhajít. A leértékelés szó azonban kétélű fegyver. Amilyen gazdag asszociatív mezővel rendelkezik, éppoly veszélyes is. Nehéz úgy meríteni a jelentések kusza káoszából, hogy az teljességélményt adjon, és ne maradjon a nézőnek hiányérzete. Okosabb, ha a választott koncepció a teljesség helyett a töredékesség elve mentén a befejezetlenség és eseményszerűség nyílt végű ívéhez igazodik, vagyis tudatosan vállalja a hiányt. A Leértékelés elsősorban tehát választott struktúrája miatt váratlan. A mókás jegyszedés interaktivitást és eseményjelleget ígér: a táncosok „leértékelik” a belépőinket, 10 forintot visszaadnak, így nyerünk bebocsátást a nézőtérre. Ehhez képest az előadás azonban kerek és zárt, lehatárolt felépítésű, mely logaritmikus módon tagolódik részekre, és tengelyesen tükröződik. Az első jelenet az utolsóban, a második az utolsó előttiben etc. ér véget – ez kiszámíthatósághoz vezet. A jelenetek ugyanakkor egymáshoz kevéssé illeszthetők, míg a foszlányok önmagukban ugyancsak a kerekség érzetét keltik, az eseményjelleg idegen számukra. Ez az omlós (anti)dinamika végigkíséri az előadást, miközben ciklikusan köröz saját maga fölött, várva a pillanatot, hogy metaforáit ledobhassa rá.

A koreográfiában a hangsúly ugyanis egyértelműen a szimbólumok és metaforák jelentőségében keresendő. Minden egyes elem potenciális információforrás, a perspektíva egy apró beesési szöge. Ezeket a forrásokat mélyen az előadás szövete fölé varrja-stoppolja a rendező: a humor, a késleltetés, a montázs és harag technikáival. A források e paradox eljárással tulajdonképpen beesett lyukakká lesznek, melyeken keresztül a kíváncsi tekintet a lényegre kukucskál, míg maguk a lyukak csak laza, önkényes kollázspárok halmazai maradnak.

 

zadam-leertekeles

Zambrzycki Ádám - Fotó: Jókúti György

 

Ez a metódus leglátványosabban talán az előadás komplex nyelvezetében érhető tetten. A speciális formanyelv Zambrzycki sajátja: szinte minden koreográfiája a meredek irónia kereszttüzében fogant. Vagyis majd’ minden lépés, minden mozdulat és kiejtett szó éppen az ellenkezőjét jelenti, mint az bennünk internalizált. A nyelvezet jellegzetesen a populáris kultúra sűrű csinnadrattájából merít, a felszínről leragadott jel pedig saját jelentésének ellentéte felé mutat a mélybe. A kloákakultúra így varrja magát a magasművészetbe és fordítva – ettől lesz minden Zadam-produkció olyan váratlanul keserédes komédia. A Leértékelés esetében a vektorok ütötte rések ugyanakkor egymástól szinte idegen anyagból lyuggatottak, és furcsa viszonyt ápolnak: a zene, a beszéd, a tánc, a jelmez és a kellék(ek) machiavellizmusa az egyensúly kibillenéséhez vezet. Minden átsző mindent, miközben eluralja a másikat, majd alá kerül, ismét fölé, és így tovább.

 

zadam-leertekeles2

Halász Tímea és Szűcs Dóra Ida - Fotó: Jókúti György

 

De mik is azok a szimbólumok és metaforák, melyeket a Leértékelés hordoz? Az előadásban váratlanul sokféle kép forrong, ezek mindegyike pedig egy világos kérdéskört feszeget: mi adja a dolgok és cselekedetek értékét? Mi adja a kultúra értékét? Mi adja a társadalom értékét?

Fontos szimbólum például a meztelen test jelenvalósága, mely a koreográfia egy-egy meghatározott dramaturgiai pontján háromszor (talán túl sokszor is) ismétlődik. Pierre Bourdieu szerint a test olyan nyelvszerű képződmény, melyen minden viselt jel kulturális előállítású megkülönböztetések jelzésére szolgál. Ha tetszik: a testen hordott jelek általánosítanak és besorolnak egy halmazba, mely halmaznak a személyiség csak látványos illusztrációja. Így mikor az előadók a csupasz testüket árcédulákkal matricázzák, egy olyan adekvát dimenzióba sorolják magukat, mely a testinek való lét kiárusításáról, az archaikus életerő meghurcolásáról és tőkésítéséről (is) tesz tanúbizonyságot. Ugyanezt jelenti a steril egyenruhajelmez is, melyet egyébként viselnek a táncosok. Az értékeket kiárusítják, némán tűrjük.

Illusztris példája a problémának a jelenet, melynek során a koreográfia 100%-a, vagyis mind a három szereplő megpróbál tanulságosan végigegyensúlyozni-végigtáncolni egy fénypallón (mely az előadás feedback-szalagjának is tekinthető). Elsőként az előadás 34%-a (vagyis az egyetlen férfi, Zambrzycki Ádám), majd a 66% (tehát Halász Tímea és Szűcs Dóra Ida) mutatja, mit tud. A lányok erre kétszer egymás után is kísérletet tesznek, miközben meddő beszélgetést folytatnak az értékek viszonylagosságáról. Szűcs mélázva kérdez, Halász egyszerűen mindent „leaház”. Érdemes válasz nem születik, nem születhet. A tőkésítés folyamata végül gigászi százalékjelbe csúcsosodik, mely magamagára tükrözött falloszként mered a nézők tekintetébe: ez a fogyasztó férfiak kakasa, a modern nők (shoppin)G-pontja.

Az összerendeződő mozaikok, egymást utolérő jelenetek az előadásnak ezen a pontján sajnos ismét szétesnek. Az erősödő ismétlési vágy és a dekoncentráció az utolsó jeleneteket szétrombolja. A tetőpontot mélyzuhanás követi, az előadók eddigi pontos mozdulatai a szétesés jeleit mutatják, a koncepció elfárad. A táncosok nem figyelnek egymásra, a jelenetek következő sorát pedig előre tudjuk. Végül a zárójelenet a kezdethez görbül: Zambrzycki meredőn tartja üres kezeit, mint az értékek darabjaira hullott martalékát, a semmit.

 

 

Leértékelés

 

Koncepció, koreográfus: Zambrzycki Ádám

Koreográfus asszisztens: Sebestyén Tímea

Előadók: Szűcs Dóra Ida, Halász Tímea, Zambrzycki Ádám

 

Helyszín: Bethlen Téri Színház

 

 

Más is látta:

Péter Márta: Meztelenségek

 

Videó itt

 

 

Fotógaléria:

Jókúti György