Kegyetlen meztelenség

Pirkad – Hodworks

Hód Adrienn ezúttal igen merész dologra vállalkozott. A Hodworks darabjaitól eddig sem volt idegen a radikális kísérletezés, az újítás, de az Ahogy azt az apám elképzelte folytatásaként megszülető Pirkad minden elvárást felülmúl. A legújabb, Trafóban bemutatott darab nagy kockázatot vállal. A közel 60 percen keresztül, pusztán meztelen testekre építő alkotás fokozottan magában rejti a bukás veszélyét. A Hodworks ezt a csapdát elkerülte, és egy nem könnyen befogadható, de mindenképpen dicséretes előadást hozott létre.
András Felícia | 13. 05. 22.

Ha a nézőnek esetleg nem lenne előzetes információja a darabról, ami egy ilyen tabudöntögető előadás esetében szinte kizárt, már akkor is sejtheti a színházterembe belépve, hogy most valami felettébb szokatlan dolog részese lesz. A nézők a színpad körüli körben foglalhatnak helyet; a négy táncos a tánctér négy sarkába érkezik meg, és pillanatok alatt megszabadulnak a ruháiktól, melyeket csak az előadás végén vesznek fel újra. Hamar párokba rendeződnek, Cuhorka Emese Molnár Csabával, Garai Júlia pedig Marcio Canabarróval táncol. A párok kezdetben ringatózva mozognak, igyekeznek óvatosan egymásra hangolódni, miközben kizárólag a párokon belül van bármiféle kommunikáció.

Nehéz kérdés mind alkotó, mind befogadó számára, hogy mi is a színpadon a pőreség funkciója. Van-e neki egyáltalán? Kell lennie? Klasszikus kérdés az is, hogy mitől lesz a meztelenség egy bizonyos helyzetben művészi és emelkedett, míg más szituációkban obszcén és pornográf. Az bizonyos, hogy a Pirkad esetében egyértelműen művészi eszközként használt meztelenségről van szó, de ettől függetlenül számos hasonló kérdést juttat a befogadó eszébe. A néző számára a darab kezdete felettébb embert próbáló, hiszen bármennyire is felkészült, az elé táruló helyzet abszurditása meglepetésként éri. Adott két, leplezetlen férfi és női test, ráadásul mozgás közben. Körben haladnak, kezdetben sok-sok emeléssel, melynek köszönhetően már-már a szinte csak orvosi vizsgálatokon előforduló mélységben nyer betekintést a néző a táncosok testébe.

Nincs díszlet, ahogy jelmez sem, legalábbis klasszikus értelemben vett, hiszen a teljes meztelenség sokkal több, mint puszta jelmez. Olyan minőségeket teremt, melyek máshol nem adatnak meg. Nincs ruha, így a testek közvetlenül érintkeznek a balettszőnyeggel. A bőr ennek következtében húzódik, ami nem pusztán elviselhetetlen hanggal jár, hanem a bőr kipirosodásával is. Így kel életre, és jelenik meg a homogén térképen a pirkadat. Az olykor szétváló, majd újra találkozó párok mozgásának dinamikája látványosan változik, néha még a szigorú értelmezést kedvelők számára szexuális aktusra utaló jelek is fellehetőek, bár nem az emberi, hanem az állati vonatkoztatási keretben. A testek izzadnak, ami nem pusztán a színpadon hagy nyomot, hanem a mozgás minőségében is, hiszen immáron könnyedén csúszik egymáson férfi és nő. A néző elől semmi sem marad rejtve, érzi a testek illatát, és nem tudja a figyelmét elfordítani a leplezetlen igazságról.

Többek között ez az, ami a legnagyobb erénye az előadásnak. A legkisebb zavar, szégyen nélkül mutatja meg, hogy milyen is valójában az emberi test. Nem szépít, nem finomkodik, de a legfontosabb talán az, hogy a kíméletlen őszinteségével felszabadít. A meztelen testek látványa két nagyon erős asszociációt mozgósít: szexualitás és betegség. A befogadóban egyszerre jelenik meg undor, szégyen, szépség, vágy, miközben az idő eltűnik, talán a repetitív mozdulatoknak köszönhetően. Az előadás elején jó ideig csak a testek egymásnak csapódása, a táncosok légzése ad bármilyen ritmust. A lágy zajzene csak később, szinte észrevétlenül kúszik be, erősödik fel, majd gyengül újra. Az erősen megvilágított tánctér különös hatást kelt, mintha egy üvegfal mögül figyelnénk a talán egy falanszterben zajló emberkísérlet eredményét.

Nézőpont kérdése, de bizonyos vélemények szerint a Pirkad talán már nem is a tánc műfajába sorolható, esetleg inkább valami bizarr mozgásszínház, szüntelen kísérletezés. Más megközelítés mentén pedig az is megállja a helyét, hogy mi más, ha nem ez a kortárs tánc. Nehéz kérdés, hogy vajon egy alkotás milyen célokat vállal fel, mi felé törekszik. Vajon mennyire akar egy kortárs alkotó nézőket megszólítani, üzenetet közvetíteni? Hód Adrienn nyilvánvalóan már rég nem törekszik történetmesélésre, táncmozdulatokra, ami akár a nézők egy jelentős részét el is idegenítheti. A Pirkad kapcsán viszont kérdés az is, hogy mennyire marad a színpadon látott meztelenség az egyetlen felszólító jelleg. Még sok a bizonytalanság, de a Hodworks jó úton halad a válaszok felé.

 

 

 

Pirkad 

 

Fény: Blaumann Edit, Dézsi Kata

Zene: Mizsei Zoltán, Sőrés Zsolt Ahad

Konzultáns: Szabó-Székely Ármin, Marco Torrice

Koreográfus: Hód Adrienn

Előadók: Cuhorka Emese, Garai Júlia, Molnár Csaba, Marcio Canabarro

 

Helyszín: Trafó

Bemutató: 2013. 05. 17.

 

 

Más is látta:

Kutszegi Csaba: Belátással vagyok…

 


KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK