Ellenfény Online - Tánc - állandó Társulatok - Helyzet Van

Helyzet van

2 Me - PR-Evolution Dance Company

Van-e élet Kun Attila után? Mire megy egy (alkalmi) társulat szellemi vezető és koreográfus nélkül? Nagyjából ezekre a kérdésre kerestünk választ a PR-Evolution Dance Company 2 Me című bemutatóján, de nem lettünk okosabbak. Méricskélni viszont méricskélhettük volna, hogy Kunon kívül ki és hány százalékban hatott még a társulat által jegyzett tánckanavászra.
Králl Csaba | 08. 10. 24.

 

 A 2003-as debütálása óta projekt rendszerben működő „társulat" valamikor tavasszal maradt magára, miután létre hívója, vezetője és koreográfusa, Kun Attila úgy döntött, hogy ismét külföldre szerződik, és a Baseli Balettnél folytatja tovább táncos pályafutását. Egyébiránt Kunnál már amúgy is betelni látszott a pohár: elege volt a hazai finanszírozási anomáliákból, a tervezhetetlenségből, a szakmai inkompetenciából, ennélfogva kifejezetten jókor találta meg egy szakmailag kedvező ajánlat. E két fontos momentum szerencsés-szerencsétlen egybeesése azután felgyorsította az eseményeket. Hogy Kun semmit nem tervezett meg előre, és ezért lépése sokakat váratlanul ért, mutatja a már meghirdetett májusi trafóbeli fellépésük lemondása is, ahol Gergye Krisztián és Kovács Gerzson Péter mellett harmadikként ő mutatkozott volna be új koreográfiával a magyar koreográfusok hónapja rendezvénysorozaton. A társulatvezető keserű szájízű távozása új helyzet elé állította a vele együtt dolgozó táncosokat: „feloszlanak", vagy folytatják - közösen, de Kun Attila nélkül. Jóllehet az utóbbira voksoltak, azt megítélni, helyesen döntöttek-e, egy premier tapasztalatával a hátunk mögött még nehéz lenne megállapítani.

Egyfelől jó látni ennyi tehetséges, többségében klasszikus képzettségű, de a kortárs stílusban is otthonosan mozgó táncost a színpadon; Nemes Zsófiát az „alaptaghoz" méltó hihetetlen buzgalommal, a „szintén zenész" Kozmér Alexandrát megkarcsúsodva, fitten, megkapó spanyolos eleganciával, Várnagy Kristófot a mindig lehengerlő, gumitestű cikázásával, Feledi Jánost verhetetlen fanyarságával, illetve Gyarmati Zsófiát és Szirb Györgyöt, akik mintha kicsit indiszponáltak lennének a társaikhoz képest, ám előbbi „kislányos" bája, utóbbi férfias kiállásával így is színesíti - az előadás legjobb perceiben esztétikailag is összeérő - „hatosfogatot". Azt hiszem, bármelyik hazai koreográfus összetenné a kezét, ha ilyen kiművelt táncosokkal dolgozhatna.

 

pr-evolution-2me

Fotó: Dusa Gábor

 

Másfelől viszont szembetaláljuk magunkat azzal a ténnyel, amit előre csak sejteni lehetett: attól, hogy valaki jó táncos, még nem biztos, hogy (jó) koreográfus is. Ami persze nem jelenti azt, hogy ők hatan ne lennének képesek korrektül összerakni egy táncestet - ímhol a példa! -, ám ez még nem biztosíték arra, hogy egyéni látásmóddal, öndefinícióval, új impulzusokkal is rendelkeznek. Igazságtalan lennék, ha azt állítanám, nem kísérelték meg bebizonyítani, kik is ők valójában, csakhogy e részek lettek a közel egyórás, montázstechnikával szerkesztett darab legsikerületlenebb, legkonvencionálisabb pillanatai.

Amíg Kun Attila gigantikus „árnyéka" vetült a látottakra, addig kényelmesen hátradőlhettünk a széken. A táncosok többnyire azt szolgálták fel, amit testemlékezetük megőrzött és átgyúrva-felhígítva átmenekített a korábbi közös munkákból, talán leginkább a Mindegy és a Lábán-díjra nominált Ex-it mozgásanyagából. Szép, rebbenékeny, ám nagyon is ismerős világ tárult fel előttünk, igaz, kicsit leegyszerűsítve és fáradtabb színekben, mint az eredeti. E változó minőségű Kun remake-ben is akadtak azért kiemelkedő percek, mint például Feledi szólója, amikor is a színteret körbeülő társak halk pisszegése instruálta a táncost leheletfinom, mindig a hang irányába tartó, lágyan hullámzó mozdulatokra. De a még dinamikus, bár erősen Frenák-utánérzésű Várnagy-Feledi kettőssel, illetve a lányok Ladányit idéző, hajrázós-hajlibegtetős triójával is jobban jártunk azokhoz a jelenetekhez képest, amit a társulat önállóan, saját kútfőből próbált megoldani, időnként túlságosan is narratívába bonyolódva. Nem csoda, hiszen a - hol rutinosan, hol ügyetlenül összekapcsolt - különféle stílusokat keverő táncfüzér mögött tematika is húzódott: most éppenséggel Platón Lakoma című dialógusának Éroszt dicsőítő éneke, és annak apropóján a legörökzöldebb színpadi téma (ki nem találják, mi az!). Amúgy elterjedt tévhit kortárs körökben, hogyha egy férfi és egy nő elindul egymás felé a színpadon, akkor az csak véres verejtékkel kiizzadt mélyfilozófiai körítés mellett állja meg a helyét.

A darabot a színlap szerint a társulat koreografálta, ami valószínűleg improvizációs műhelymunkát takar, ahol mindenki berakta a közösbe egyéni ötleteit. A bejáratnál kifüggesztett plakát ehhez képest pontosít, amikor Nemes Zsófiát jelöli meg rendezőként. Így vagy úgy, a lényegen nem változtat. Borítékolni mertem volna, hogy nem lesz programdarab a PR-Evolution premierje, azon viszont őszintén meglepődtem, hogy mennyire félszegen, óvatoskodva, az önfelmutatás közlékeny jele nélkül próbál egy régi-új társulat nekivágni a jövőnek.

 

2 Me

 

Jelmez: Feledi János

Zene: montázs

Koreográfia: PR-Evolution Dance Company

Előadók: Feledi János, Gyarmati Zsófia, Kozmér Alexandra, Nemes Zsófia, Szirb György, Várnagy Kristóf

 

Helyszín: Nemzeti Táncszínház, Refektórium