Táncos a sötétből

Kakaskakaskakas - Artus

Egy táncos jön elő a sötétből, Nádor Tibor, aki az előadáson kívüli világban az Artus Stúdió festője. Alig látszik a félhomályban, beleolvad a környezetébe. Egy világító végű botot mozgat, amelynek nyomán a háttérben kifeszített vászonra vonalak rajzolódnak föl, keresztül-kasul, kuszán.

Sebők Borbála | 09. 10. 20.

Először mintha két egymás felé forduló arcot festene, aztán csak szaporodnak a vonalak, és ellepik, betakarják az ábrát. Az ábrázolás felett átveszi az uralmat a burjánzó kuszaság. A Shen Dao kínai botgyakorlatokat végző festő adja az előadás keretét, amely a Hermész 13 után ismét magáról az útkeresésről szól.

A színpad nagy részét egy hosszú asztal foglalja el, ide vonul be egy fehér ruhás társaság - az előadás kezdete előtt a Trafó büféjében szigorú tekintettel ültek körül egy asztalt. Az általam most zsűrinek titulált táncosok (akik az előadás során váltakozva vannak a zsűri és az előadó szerepében) első gesztusa, hogy pontozzák a valós és virtuális vonalakat húzó festőt, méghozzá nem túl magas pontszámmal. A táncos hátrahúzódik, a sötétbe, és rendületlenül folytatja, amit elkezdett: a mozgásával fest. Innentől kezdve két egymástól függetlenül, mégis egy térben párhuzamosan létező világot látunk, amelyek kiegészíti és ellenpontozzák egymást. Szép a festő organikus, folytonos mozgása, amellyel egy másik idő folyását jelöli ki. A fekete ruhás táncos csöndje, botjának suhintásai és a folyamatos, finom motoszkálások a vásznon jól ellenpontozzák az előtérben zajló fehér ruhás táncosok darabos, etűdszerűen szerkesztett és mindig szigorúan pontozott akcióit.

artus-kakas

Fotó: Dusa Gábor

A szóróanyag Kacusika Hokuszai japán festőről szóló legendát idéz, amelyben a hosszú, küzdelmes munka és évekig tartó kísérletezés után a már nagyon türelmetlen megrendelő szeme láttára felskicceli a kívánt kakast a festő. S mikor a megrendelő számon kéri rajta a hosszú éveket, amíg várnia kellett a képre, ami végül a szeme előtt, másodpercek alatt elkészült, csak annyit felel: „most már bármikor meg tudom festeni". Nem olvastam el előre a történetet, és inkább Balzacnak Az ismeretlen remekműve jutott eszembe, amelyben az öreg mester, Frenhofer évekig dolgozik a tökéletes nő képén újabb és újabb festékrétegeket kenve vásznára. Ám amikor végre megmutatja, csak összemaszatolt színfoltok látszanak, és egy, a kép sarkában előbukkanó döbbenetesen élethű kislábujj. Csak ő látja a lányt a képen, senki más.

Az ihlető legendát ismerve kissé túl direkt módon kitett az előadást a háttérben végigkísérő festő parabolisztikus, mottószerű jelenléte. Nem ismerve viszont furcsának tűnik az utolsó jelenet, amelyben a festő a tiszta táblára felrajzol egy kakast. Nem tudom komolyan venni, fricskaként hat. „Tessék, itt van a címben megígért kakasotok, legyetek boldogok vele" - és visszahat az egész előadásra, amelyben szintén elmosódott az irónia és a komolyság határa.

A cikk előzetes reflexió az Artus bemutatójáról, melyről részletes elemzést az Ellenfény következő számában olvashatnak.

Kakaskakaskakas

Artus

Jelmez: Lőrincz Kriszta

Fény: Kocsis Gábor

Video: Bodóczky Antal, Korai Zsolt, Téri Gáspár

Speciális kellékek: Oldal István

Zene: Nagy Ágoston, dghzwalk

Rendező-koreográfus: Goda Gábor

Alkotó-előadók: Bodóczky Antal, Goda Gábor, Kocsis Gábor, Nagy Csilla, Nádor Tibor, Oldal István, Réti Anna,

Téri Gáspár, Virág Melinda

Helyszín: Trafó