Félig, meddig?

Be4 - PR-Evolution Dance Company

Az utóbbi években megszaporodtak a „számok" a PR-Evolution Dance Company háza táján. Kun Attila koreográfiájával indult a számláló („7"). Majd folytatódott a Mind1-gyel, s aztán a Mind2, a 2ME - és a Merengők - után itt a legújabb bemutató, a talányos címet viselő Be4. Csak épp Kun hiányzik az alkotógárdából már egy ideje.
Szoboszlai Annamária | 10. 02. 16.

 

A Baseli Baletthez szerződött társulatalapító a szabad alkotókból álló „társulat" „művészeti igazgatója." Vezetővé Nemes Zsófia lépett elő, de a csapat mégis gazdátlannak tűnik. Annál meglepőbb, hogy a színlap mindezek ellenére állandóságot sugall, hisz csak a két koreográfus (Nemes Zsófia és Hámor József) nevét tünteti fel, míg a többiekét sűrű homály fedi (pedig az ismerős arcok közt feltűnik pár új is: Zsíros Gábor, Jelinek György). Vagyis: van is társulat, meg nincs is. Elhagyatott hétvégi házként fest a PR-Evolution, ahova az bújik be és akkor, akinek és amikor épp ideje engedi. Egyet biztosan éreznek: hogy muszáj időnként befűteni, nehogy a téli álom alatt befagyjanak a csövek.

A Nemes Zsófia jegyezte előző előadások nem jelöltek semmilyen új irányt. A 2Me-t még Kun Attila szelleme élteti, de a szépen szerkesztettség és a szép mozgásanyag nem tud feltöltekezni valós alkotói szándékkal. A Merengőkben pedig - mely Mucha nőalakjain keresztül szemléli a nőt, a párkereső-találó kataklizmákat - az erotikától fűtött jelenetek végül giccsé csúcsosodnak. A táncosok kivétel nélkül remekek, de érezhetően szükség lenne egy biztos kezű koreográfusra, aki képes életet lehelni a csapatba.

 

 

pr-evolution-be4-2

 

A Be4 est a női-férfi vonalon halad tovább. Úgy tűnik, ez az a téma, amely minden időben és helyzetben bevethető aduász. Amiről mindenkinek van mondandója, amit mindig fel lehet öltöztetni néhány szép szólóval, kontakttal. Amit a közönség is „fog" (nem mintha nem eleve „válogatott" közönség látogatná a kortárs tánc előadásokat).

Nemes Zsófia továbbra is bizalmat élvez a többiek körében mint koreográfus. A Blue Man női szemmel közelíti meg a férfit, és a „veséjébe" akar látni. Egy férfin belül mindjárt hármat sejtet: egy kisfiúsan félénk pillantásút; egy vásott kölyök képűt; és a férfit, akitől minden nő szeretne elcsábulni. Szólóval indít a darab, fejére húzott elasztikus csuklyájában sematikusan van jelen a nő vágyainak titokzatos tárgya. Nincs arca, bárki lehet ő, csak a teste beszédes, meg az alá adott mélabús örökzöld, de kérdéses, hogy ez valóban a férfiről árulkodik-e, vagy inkább a nőről, aki egyszerre akarja fiúcskának-kamasznak-macsónak, romantikusnak-játékosnak-lehengerlőnek látni az ellenkező nemet. Nemes jól átlátható szerkezetet teremt, s fokról fokra ereszkedik alá lélekbúvárkodó felszerelésével, és sikerül néhány emlékezetesebb pillanatot teremtenie: bár nem „vadi új" az ötlet, azért mégiscsak megmosolyogtató az egyetlen mackófölsőbe - azaz egy testbe - bújt két fiú jelenete, az összekavarodó, egymásba bonyolódó kezek táncával; Baranyi Balázs és partnerének keleti harcművészetet idéző stilizált kontaktja is leköt. A szőke, energikus Zsíros Gábor s a nyúlánk, rebbenő barna szemű Jelinek György személyében két szimpatikus fiatal táncost ismerünk meg, s bár érezhető némi bizonytalanság a színpadon, de Baranyai Balázs erőteljes jelenléte képes egyben tartani a ki-kibomló szálakat. Szép, ahogy a testen belül teremtődő feszültség kisül, ahogy szinte láthatóvá válik az inak feszülése, az izommunka a lendületes táncban. Ezen a Kun Attilá-s örökségen túl az egyik jelenetben Réti Anna „klasszikusából" (Lélek pulóver nélkül) is belecsempésződik egy kicsi: az amorf, törpeméretű pulóverlény férfi alteregója agonizál a színpad hátsó felében. A záró akkordokat Lou Reeds pengeti (Walk on the wilde side), s örülünk, hogy ráismerünk, de a társulat nyilván nem azért van együtt, hogy félévente kirázott tánclépésekkel és néhány rég hallott dallal „kösse le" a nézőt.

 

 

pr-evolution-be4-1

 

A második darab alkotója, Hámor József ironikus alapszituációt teremt. Der Blumen Garten - hogy miért a német cím, arra nem sikerült rájönnöm, a klasszikus zenei téma (Bizet Gyöngyhalászok) sem vitt közelebb a megfejtéshez. De nem vitás, a „virágok kertje" lila (Tonhaiser Tünde), piros (Sebestyén Tímea) és zöld (Nemes Zsófia) színekben pompázik a színpad közepén. A negyedik szálat, a rózsaszínbe öltöztetett kényes-romantikus balerinát (Somorjai Judit) Baranyai felkapja, s mint egy szobrot helyezi el a színpad jobb hátsó felében. Egyértelműen nem a koreográfusi lelemény vagy a különleges kompozíciók azok, amelyek szerethetővé teszik ezt a rövid etűdöt, hanem egyrészt a tényből fakadó humor, hogy tudniillik a férfi még a nőről beszélve is direkte saját magáról filozofál (á la Fellini Nyolc és fél), másrészt pedig a mindent átjáró malícia. Hámor fegyelmezetten, mértéktartással, semmiségeknek tűnő jelzésekkel éri el, hogy lássuk, a vihorászás, a pipiskedés, a kényeskedés, a harciaskodás mind csak egy célt szolgál: a férfi figyelmének felkeltését. Mint valamiféle bíró (vagy a címhez jobban kötődve: kertész), a közönség első sorából szemléli kertjét-háremét. A jól ismert gonoszkodó női összenevetések kísérik Baranyai Balázs hamvába dőlt - feltételezhetően a nőket megcélzó - szónoklat-kísérletét (egy hang sem tud kiszökni a száján, minduntalan visszaül Hámor mellé), de a három lány nem kíméli a férfi „művészi" karvezetéseit sem. A táncosok megcsillanthatják színészi képességeiket (Sebestyén Tímea például elképesztően horkant és morog!), bár érdemes lett volna tovább foglalkozni a karakterek kidolgozásával. Az sem egészen világos, miféle változások zajlanak le a férfilélekben, hogy a hölgykoszorúból végül a „lila ruhás hölggyel" olvad össze a vágyott férfi, Baranyi. A Der Blumen Garten jelen formájában inkább ügyes felütés, inkább előtanulmány, mint befejezett mű. Jó érzékkel lehetne folytatni.

 

 

Be4

 

Fény: Fogarasi Zoltán

Hang: Gergely Attila, Hámor József

Koreográfus: Nemes Zsófia, Hámor József

Előadók: PR-Evolution Dance Company

 

Helyszín: MU Színház