Időtlen térben

Kovács Gerzson Péter: Szimultán ablak – TranzDanz

Tér, idő és ember belső találkozása egy külsőleg történéstelen világban. Összesűrűsödő pillanatok, nincs múlt, jelen sem pedig jövő. Talán ezzel jellemezhető a Lábán-díjas koreográfus-látványtervező Kovács Gerzson Péter Szimultán ablak című előadása.
Barbarics Zsófia | 11. 01. 14.

Sötétség a színpadon. Megszólal a zene, és a sötétből három táncos mozdulatlan alakja dereng át. Hosszú pillanatok telnek el, amire egyikük bizonytalanul, de megmozdul. Majd sorra követik a többiek. Láthatólag tudatában sincsenek egymásnak, mozgásukban mégis fel-felfedezhetjük a többieket. Bátortalan sétába kezdenek, melyet meghátrálások szakítanak meg. Lassan elkezdik a fehér díszlettelen tér különböző pontjainak megismerését. Az időtlen térben a mozgás eleinte kifelé irányul, a környezet, a tér felfedezését célozza meg. Néhány bizonytalan pillantást leszámítva a táncosok nem néznek egymásra. Azonban később megváltozik valami, a figyelem észrevehetően befelé kezd összpontosulni. A mozgás puszta sétából repetitív, immár inkább táncos jelleget ölt. Ismételt mozdulatsorok követik egymást pusztán a kar mozgásától indulva a test egészének összehangolt mozgásáig. Egymást továbbra is csak pillanatokra érzékelik, mozdulataik mégis egyszer-egyszer összetalálkoznak, mégis minduntalan egymás közelségét keresik. S ebben a közelségben próbálják megtalálni önmagukat.

 

szimultan-ablak-kgp2

Katona Gábor, Bora Gábor, Kántor Kata - Fotó: Dusa Gábor

 

A kortárs gépzörejből pillanatok alatt klasszikusba váltó zene erős disszonanciát kelt, és mintegy a mozgás mellett létezik. Váltásai mégis valamiféleképpen az időtlenség tagolói. A táncosok  ismét a külvilág irányába mozdulnak. Láthatatlan társakat hívnának, hogy csatlakozzanak táncukhoz. A mindvégig folyamatos, izolált mozgást néha pózok szaggatják meg, görcsös fájdalmat, összeomlást, hiú magamutogatást, naiv kitárulkozást vélhetünk felfedezni. Mutogatnak kifelé, valaki másra, majd magukra, aztán egyszerre a kettőt, mintha csak azt próbálnák kitalálni, hol kezdődnek ők, és hogyan kerülhetnének kapcsolatba valakivel, aki más. Aztán a mozgás újból introvertált jelleget ölt, a táncosok, akik idáig a színpad teljes területén táncoltak, most egyre távolodnak a nézőtértől, ami talán a külvilágot jelzi. Táncuk közben, mely hol szélesen kitárulkozik, hol pedig görcsösen bezárul, egyre közeledik egymáshoz három táncos, de egyszer sem érintik meg egymást, s továbbra is csak a másodperc töredékére találkozik amúgy valahová a messzibe néző tekintetük. És mégis, fizikai kontaktus nélkül is létrejöhet kapcsolat ember és ember között, amolyan belső kötelék, mely minduntalan a másik közelségét kívánja.

Mikor újra eltávolodnak egymástól, a táncosok egymás után kisebb extázisban törnek ki, mozgásuk némiképp felgyorsul, de továbbra is ugyanazt csinálják, csupán eltérő tempóban. Olyan ez, mint egy hosszú belső utazást követő pillanatnyi megvilágosodás. Azonban ennek is vége szakad, s mint kábulat utáni kiüresedés lesz úrrá rajtuk a csüggedés. Hosszú másodpercekig csupán csak állnak, merednek a semmibe. Ezt követően pedig visszatér a kezdeti bizonytalan séta, azzal a különbséggel, hogy most csöppet sem felfedezni indulnak: céltalan, akadozó sétát látunk a térben. S ezzel a lassuló bizonytalansággal, majd mozdulatlanná válással zárul az előadás.

 

szimultan-ablakok-delanay-fel

Delaunay: Szimultán ablakok (1912)

 

 

Szimultán ablak

 

Zene: Wondawulf (Jövőzene)

Technikai munkatárs: Payer Ferenc

Koreográfus, látványtervező: Kovács Gerzson Péter

Előadók: Kántor Kata, Bora Gábor, Katona Gábor

Helyszín: MU Színház

 

 

Beszélgetés

Kovács Gerzson Péterrel

 

 

 

További írások az interneten:

Králl Csaba: Testbe rejtett idézetek

Sisso: Szoborcsoport-terápia

Horeczky Krisztina: Bátor nyúl a cilinderben