Ellenfény Online - Tánc - állandó Társulatok - Katicológia

Katicológia

Duda Éva: Overdose – Duda Éva Társulat

Fekete rudak arasznyi és színpadnyi hosszban, függesztve és testre csatolva, mankóként vagy táncpartnerként – Duda Éva koreográfiája a fémesen masszívnak tűnő műanyag csövek számtalan felhasználási lehetőségére épít, és persze az asszociációkra, amelyek az egyszerű eszközhöz társulnak.
Gálla Nóra | 11. 03. 21.

A vonalak és síkok, a fekete és a fehér (a térbe állított-függesztett rudak, illetve a geometrikus jelmezek) viszonylag tág határokat szabnak a játéknak, amelybe a koreográfus a táncosokat alkotóként vonja bele; mindenki hozhatja a maga privát függéseit, illetve mankóit – ha tud róluk. És persze ott vannak az örök témák: férfi-nő konfliktusok, hatalmi harcok, a csoport és az egyén sorsszerű ellentéte.

A szerkezet tiszta és racionális: a bevezető képsorban, filmszerű snittekben ismerhetjük meg a figurákat, akik csak azért válnak ki a csoportból, hogy meghúzogassák a marionett-szálakat (jelen esetben a fekete botokat), amivel a többiekhez kötődnek. A nyomás kollektív, a deformáció egyéni: egyeseket emelnek a rudak, másokat összenyomnak, megszabják az utat, limitálják a szabadsági fokot. A filmszerűség, a képek és átállások fegyelmezett váltakozása és Kunert Péter lebegős, technokrata-animál zenéje egy nyomasztó, monokróm, mégis izgalmas világ illúzióját hozza, ahol a csoportdinamika élőbbnek hat, mint maguk a figurák.

 

overdose-duda-eva2

Fotó: Dusa Gábor

 

Az összkép után a részletekre nagyítunk: egymás után sodródnak elénk a párok, hármasok és négyesek, hol egymást rángatják, mint a bábokat (harcot vagy szerelmet játszanak, végül is egyre megy), hol saját, embernyi méretű dorongjukkal küzdenek. Virágkaró, fegyver, rúdtáncos kellék, artista segédeszköz, szado-mazo testékszer, műanyag köldökzsinór: ki-ki megmutatja, mi jut eszébe a fekete husángról. A fiú-falkának kiszolgáltatott lányt (Jónás Zsuzsa) labdaként passzolgatják ide-oda az agresszorok, mintha azt próbálgatnák, mit lehet egy személyiség-szoftverétől megfosztott guminővel kezdeni (a hasonlat mégsem ül, mert az erotikus felhangok, ki tudja miért, lemaradnak). A válaszjelenetben három lány és egy fiú gabalyodik végtelenített se veled, se nélküled játszmába. A bot nélküli, lírai mozzanatokkal tűzdelt bokszmérkőzés láthatatlan szorítójából nincs kiút; addig élsz, amíg ütsz. A játék végkimerülésig folyik, a négy alak egyetlen ziháló kupaccá omlik.

Újabb nézőpontból láthatjuk a férfi-nő viszonyt, amikor Lázár Eszter két rúdon csüngve-kapaszkodva emelkedik a föld fölé, s közben négy fiú asszisztál a rendhagyó korlátgyakorlathoz, hol az egyik, hol a másik botot kínálva oda – mintha egy gyerek zsonglőrködne a fűszálakkal, nehogy a katicabogár szárnyat bontson és elrepüljön. Az asszociációk ezúttal valóban messze vezetnek, a történések finomsága egy másik, éteribb világot idéz, ahol a kötöttségek oda-vissza működnek, és a szabályok talaján gyökeret ver a szabadság. Nincs fönt és lent, nincs mozgás és nyugalom; a jelenet végén az ülésként és támlaként szolgáló rudak megdőlnek, mintha a hinta a legmagasabb ponton fagyna mozdulatlanságba.

A zárókép visszacsatol a kezdetekhez: ismét a tagjait elnyomó közösséget látjuk, ezúttal azonban a testetlen tanulságot tolják-vonszolják-nyomják-gyömöszölik, miközben a háttérben felváltva mozogják helyhez kötött szólójukat azok a fiúk-lányok, akik éppen hiányoznak a bot végéről. Kár, hogy a koreográfus nem bízik a nézőben, inkább az arcába mondja: a sötét látomás rólad szól, az ittről és mostról. Az üzenet akkor sem lehetne szájbarágósabb, ha politikusok képe lengene a botvégeken, vagy a táncosok tüzet raknának a balettszőnyegen, aztán rituálisan karóba húznának és elégetnének egy celeb-babát, esetleg „Mondj nemet a drogokra” vagy „A televízió a szem rágógumija” feliratú röplapokat osztogatnának a nézőtéren. Kunert Péter záródala tulajdonképpen ugyanezt teszi: a jól építkező, emberi és elektronikus hangokat sejtelmesen elegyítő soundtrack végén lelomboz azáltal, hogy megmondja a véleményünket – angolul, hisz’ overdose.

A jelmezek is a kerítésen ülnek, hogy stílusos angolszász hasonlattal éljünk: a vékonyabb-vastagabb fekete csíkok dekoratív, egyedi mintázatot alkotnak, csakhogy a kvázi-meztelenség ugyanolyan félmegoldás, mint a díszletként felaggatott, vagy a háttérbe állított rudak, amelyek nem szervülnek az előadásba. Fölöslegesek.

A félmegoldásokhoz való vonzódás persze önmagában is izgalmas pszichológiai és társadalomszociológiai asszociációkhoz vezethet – ha hasonló tudatossággal és érzékenységgel ábrázolják őket, mint a kétrudas, katicás égbeszállást. Amikor megáll a hinta, és van időnk és lehetőségünk gondolkodni a saját korlátainkról… a koreográfus által megadott határok között, mégis szabadon.

 

 

 

Duda Éva: Overdose

 

Díszlet: Duda Éva

Jelmez: Masa Richárd, Opra Szabó Zsófia

Fény: Kovács Gerzson Péter

Zene: Kunert Péter

Koreográfus: Duda Éva

Alkotók, előadók: Gulyás Anna, Jónás Zsuzsa, Lázár Eszter, Simkó Beatrix, Bordás Emil, Csuzi Márton, Grecsó Zoltán, Mikó Dávid

 

Helyszín: MU Színház

 

Más is látta:

Szoboszlai Annamária: Netán bizony paródia?

Török Ákos: Kérdések, avagy lélekfestés gipszkartonra

Maul Ágnes: Rossz adagolás

 

 

Video itt