„Fejem zúgása, szemem könnye, tornázó vágyaim tora

Titok - Inversedance / Fodor Zoltán Társulata

A Fekete Kanapé – jutott eszembe Ady után szabadon Fodor Zoltán Tudatalatti című táncfantáziáját nézve. Az alkotó egy korábbi darabja, a Kizökkenve bútormotívumát továbbgondolva, sőt, szó szerint továbblendítve építette fel legújabb koreográfiáját.
Pónyai Györgyi | 11. 04. 9.

Öt lány, saját maga és egy óriási fekete kanapé a darab szereplői. A lányoknak egymással alig, a koreográfussal már inkább, a bútorral pedig egész különös módon van kapcsolatuk. Kezdetben háttal, félmeztelenül bukkannak fel egy fekete fal – mint utóbb kiderül, az extrém hosszú pamlag háttámlája - mögül. Mit is szimbolizál ez a kanapé? Alvásra, szexre alkalmas felület, pszichoanalitikus díványa, békés filozofálgatásra vagy felkavaró múltidézésre szolgáló hely?

A zene és a zörejek vízcsobogást, tücsökciripelést, madárhangokat idéznek, a lányok, mint furcsa sellők újra és újra alámerülnek – valószínűleg éppen a tudatalattiba. Lágyan fonódó, lassú mozdulatokkal jelennek meg a koreográfus emlékezetében, aki vörös fényben fürödve maga is helyet foglal a titokzatos bútordarabon – majd transzba esik. Dobszó hallik, és a kanapé forogni kezd. A lányok egyesével is felvonulnak, mindegyikük kicsit másképp, egyénítve mozog. Lágyan, szexisen vagy heves, neurotikusan rángatózó mozdulatokkal tekeredik, mászik, gördül, csúszik az alkotó körül, aki, mintha visszapergetné az időt, egymás után finoman érintve a testeket, átmászik, vagy szinte lebegve átgördül rajtuk. Rövid, jelzésszerű kettősök idézik meg a hajdani kapcsolatok hangulatát és problémáit. A lányok visszavonulnak, csak egyikük marad a színen (és a kanapén), de az utolsó duett keltette asszociációk szerint ez a kapcsolat sem feszültségmentes.

 

fodor-zoltan-tudatalatti

Tudalatti - Fotó: Dusa Gábor

 

Közben a pamlag csak forog-forog, rajta fel-alá, előre-hátra pörögnek, másznak a táncosok. Látszólag állandó a változás, mégis ugyanazon a néhány kárpitozott négyzetméteren találkozik mindenki. Sajátos nézőpontot ad ez, mintha mi magunk forognánk körbe, és látnánk egyszerre 360 fokos térélményben a teljes koreográfiát – a transz így a néző számára is garantált. A várt megoldás azonban késik – a koreográfus végül a kanapé egyik sarkába húzódva magára marad. Az utolsó pillanatokban a lányok fényspotok alatt „zuhanyoznak”, majd elhagyott, magasra fellógatott pólóik alatt az alkotó – az egész addigi komolykodó „eszmefuttatását” idézőjelbe téve – önfeledt és felszabadult táncot lejt.

Szavakkal nehezen visszaadható, de a helyszínen nézőként nagyon jól átélhető, amit Fodor Zoltán a Tudatalattiba beleálmodott, beleérzett. A néző felé aktív, dinamikusan hatni kívánó, és lassúbb, inkább a passzív befogadásra és feldolgozásra időt hagyó részek pulzálása jellemzi a koreográfiát. Szelíd derű, könnyed önirónia, a lányok tényszerű, kissé távolságtartó bemutatása és a karcos, maszkulin formanyelv alkot benne izgalmas ellentéteket. Kiforrott, kompakt, elkenések és kétértelműségek nélküli darab, melyet ugyanakkor mégis egyfajta sejtelmesség és titokzatosság leng körül.

 

fodor-zoltan-f2

F2 - Fotó: Dusa Gábor

 

A másik – sorrendben az esten egyébként elsőként színre kerülő – alkotás az Angliából érkezett Anh Ngoc Nguyen darabja, az F2 volt. Magam mindig bajban vagyok ezekkel a talányos, egy-két betű meg szám címekkel, bátortalanul próbálom megfejteni egyébként bizonyára nagyon sokrétű jelentésüket. A „mélyértelem” itt is tetten érhető; lelkes, bár olykor már bántóan bárgyú infantilizmus és szigorú intellektuális elvontság keveredik a darabban. A hangos nevetgélésekben, szertelen fel-alá futásokban, cserfes ki-beszólásokban felbukkanó gyermekkor(?) naivitása, és a komoly arccal, mereven lóbált karokkal, hangsúlyos lábmunkával vagy éppen lassított felvétel-szerűen megjelenített magas művészet élesen elkülönül, a táncosok minden átmenet nélkül lépnek egyik hangulatból a másikba. Szerepet kap még a műben egy közepes méretű plüssmaci – gondolom mint a gyermekkor szimbóluma –, mellyel az egyik lány meghitt, pajtási kapcsolatban is van. A szereplők egy nagy ívre feszített fehér anyagot tesznek-vesznek ide-oda, mely legtöbbször térelválasztóként működik, de mint láttuk, lehet vetítővászon vagy hinta is. A koreográfus sokszor mozgatja táncosait kánonban, ezek a kis csúsztatások az előadás egészét frissítik, izgalmasan élénkítik a táncmatériát. Érdekes, egyes pillanataiban határozottan humoros, karakteres, de a Táncszínház terénél nagyobb színpadot biztosan el nem bíró darab. Bizonyára sok más koreográfiával kombinálva megállná a helyét, a most utána sorra kerülő Tudatalatti azonban annyival összeszedettebb, erőteljesebb volt, hogy térélményben, hangulatában – megkockáztatom – mondanivalójában  végül is teljesen felülírta az F2-t.

 

 

 

Titok... Inversedance / Fodor Zoltán Társulata

 

Díszlet, jelmez: Iványi Árpád

Előadók: Balkányi Kitty, Balássy Szilvia m. v., Dobrovics Réka, Széki Zsófia, Somorjai Judit, Fodor Zoltán, Mezei Bence

 

Tudatalatti

 

Zene: Hámor József

Koreográfus: Fodor Zoltán

 

F2


Zene: Olafur Arnalds

Koreográfus: Anh Ngoc Nguyen

 

Helyszín: Nemzeti Táncszínház

 

További írások az előadásról:

Szoboszlai Annamária: Titok a bokorban, testek a kanapén

 

 

 

Videórészletek:

szinhaz.tv