A 20 éveseké a világ

Budapest Táncfesztivál 2011: Test-táj-kép – Budapest Táncszínház

A Budapest Táncfesztivál első napján két társulat, a Budapest Táncszínház és Frenák Pál Társulata is színpadra lépett. Az esemény apropója, hogy mindkét együttes idén ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját – így az est A 20 éveseké a világ címet kapta.
Barbarics Zsófia | 11. 05. 11.

A Budapest Táncszínház Test-táj-kép című produkcióját az a tunéziai Dali Touiti készítette, akivel társulat már korábban is dolgozott (Koreográfus-vallomások), mégis az eddigiektől merőben eltérő, újszerű előadás született.

Dali Touiti a Budapest Táncszínház megszokott formanyelvétől elszakadva merőben újszerű, sokkal naturálisabb, sőt olykor-olykor groteszk mozdulatokból építkező mozgásrendszert alkalmaz. Hiányzik belőle a társulat előadásaiban megszokott légiesség, hosszúság, szélesség, a teret minden pillanatban uralni akaró vágy. Helyette inkább lefelé törekvő, leginkább befelé irányuló, introvertált mozgást láthatunk, melyben nem egyszer vélhetjük felfedezni a mindennapi életből merített elemeket (pocsolyába lépés, ránk szálló bogártól való megszabadulás…). Aki azonban már látott az együttestől előadást, annak a formanyelv újszerűsége mellett egészen biztosan feltűnik az is, hogy az egyébként képzett táncosok technikailag egyszer-kétszer bajba kerülnek a koreográfus formanyelvének adaptálásakor. (Mindez talán kevésbé lenne feltűnő, ha a Frenák-darab táncosai előzőleg nem nyújtottak volna rendkívül magas tánctechnikai teljesítményt.)

 

test-tajkp-bp-tancszinh-2

Fotó: Dusa Gábor

 

A függöny elhúzásakor üres színpad tárul elénk, a háttérben projektor hatalmas vászna. (Az előadást végig vetítés kíséri a háttérben.) Elindul a zene – mely szintén eltér a társulattól megszokottaktól – s amely a természet hangjait ötvözi az elektromos, már-már gépzajszerű zenével. Néhol csicsergést, zümmögést vagy éppen köhögést hallunk a háttérből.

Egy lány (Vasas Erika) jelenik meg egyedül a színpadon, majd őt követik egyesével a többiek: Varga Kinga, Stáry Kata, Lázár Eszter, Sághy Alexandra, Hegedűs Tamás, Sasvári Kolos. Mindannyiuk mozgása egyedi, eltérő képet mutat. Sajátosságuk, akárcsak az egyéni sorsok különbözősége, minden mozdulatukban benne van. Közös ugyanakkor a rezignáltság, melyhez repetitív jelleg társul, amit egészen az előadás végéig megtartanak. A hét táncos úgy mozog a színpadon, hogy hiába vannak folyamatosan együtt, se mozgásuk, se tekintetük nem találkozik. Önmagukba zárkózva táncolják saját táncukat. Néha úgy tűnhet, mintha egyikük a saját árnyékával játszana, egy másikuk mintha hosszú hajánál fogva akarná fellógatni magát, megint egy másik úgy rázza karját, lábát, mintha valami félelmetes lénytől, érzéstől akarna megszabadulni. A mindennapi életből ismert mozgások mellett azonban jelen van a groteszk, már-már állatias mozgás is, kontrasztot adva ez előbbinek. Minden táncos mozgásában egy saját történet lelhető fel, ám ez nem alkot egységes egészet, kapkodjuk a fejünket egyik kis történetről a másikra.

A következő jelenet ennél sokkal egységesebb. Az öt lány van csak a színpadon. A gesztusoké a főszerep, inkább játszanak, eljátszanak, mint táncolnak. Kecsesek, kacérok, kihívóak, bizonytalanok, félénkek… és sorolhatnánk tovább is mindazon tulajdonságokat, amelyek a női nem sajátjai. Ez a rész a Nő címet viselhetné (ha külön kellene megnevezni az egyes jeleneteket). Se több, se kevesebb. Pusztán ennyi, különösebb történet nélkül.

Ezt követi a fiúk része, ami a lányokéhoz hasonlóan, a Férfi alcímet viselhetné. A két fiú fejét összenyomva, a nyakuknál összefogódzkodva mozog – egymással viaskodó vadakra emlékeztet a látvány, folyamatos adok-kapok zajlik. Táncuk jóval technikásabb, mint a korábban látott jelenetek.

A negyedik rész kezdőképeként egy fiú mászik be négykézláb a színpadra, hátán az egyik lánnyal. A nő és a férfi sajátosságai után a közöttük feszülő örök ellentét jelenik meg előttünk, az az ellentét, amely hol a kettejük közötti szakadék elmélyülésének oka, hol pedig szenvedélyük alapvető forrása. Mozdulataik egymáshoz kötöttek, melyet időnként sikertelen eltávolodási kísérletek szakítanak meg.

Az előadás zárójelenete visszakanyarodik a kezdőképhez, mintegy keretet kölcsönözve ezzel az alkotásnak. Ismét önmagukban, önmaguknak táncoló testek jelennek meg a színpadon, s a mozgás minőssége is visszatér a kezdeti formához. Tehát az indulásba való visszatéréssel záródik az este. Tanulmányt láttunk az emberről, nőről, férfiról, de legfőképp a testekről – legyen az bármelyik nemé.

 

 

 

Test-táj-kép

Budapest Táncszínház

 

Koreográfus: Dali Touiti

Előadók: Varga Kinga, Stáry Kata, Vasas Erika, Lázár Eszter, Sághy Alexandra, Hegedűs Tamás, Sasvári Kolos

 

 

További írás az előadásról:

Péter Márta: Közös gyökérzetből más utak


 

Videórészletek:

Szinház.tv