Mozdulatok és jelenlétek

Anyegin – Magyar Nemzeti Balett

Tíz év után újra Budapesté lett a szerelem balettje. John Cranko 1965-ben koreografálta színpadra az Anyegint a Stuttgarti Balett számára, aminek jogaival – a koreográfus 1973-as halála óta – az együttes rendelkezik: csakis olyan balett-társulatok kaphatják meg az engedélyt a bemutatóra, amelyek szakmailag  megfelelnek az elvárásaiknak.
Szabó Imola Julianna | 12. 12. 18.

2002-ben már bemutatták az Anyegint az Operaházban, de később az együttes elvesztette a játszás jogát. Ezért számít komoly balett-diplomáciai és szakmai sikernek, hogy most ismét látható Budapesten a világhírű koreográfia, amelyet a stockholmi mesterpáros, Agneta Valcu és Viktor Valcu tanította be a Magyar Nemzeti Balett táncosainak.

A mű alapját Puskin elbeszélő költeménye adja, ám az Anyegin csak részben tekinthető narratív balettnek, több vonásában inkább a szimfonikus balettek felé mutat. Talán ezért sem Csajkovszkij azonos című operáját használja a koreográfus, hanem a zeneszerző több más munkájából (Francesca da Rimini, A cárnő cipellője) állította össze Kurt-Heinz Stolze a balett zenéjét. A romantikus téma a balett-feldolgozásban elvontabb megvilágításba kerül, erre utal az előadás látványvilága is. Thomas Mika vadonatúj díszlete letisztult, jelzésértékű. Az előadás kezdetén lombos fák és kerti bútorok adják a vidéki légkör varázsát. Az előadás végére mindez szürke tájjá ürül, üres szobává sivárodik. Akár a szerelem. A narratív textusból az érdekes, mégis idegenül ható előfüggöny emeli ki a jeleneteket. A fekete háttéren, szinte ráégetve jelenik meg a kézzel írt „anyegin” felirat. Ez a tér teljesen kiválik a színpadból.  Függöny lesz, folyosó és fal is. Hol Anyegin áll előtte, mint aki mindenen kívül rekedt, hol a történet szereplői futnak el mögötte, mint egy gyorsított időszalagon. Olyan ez, akár egy könyv borítója. A táncosok „fülszövegszerűen” összegzik a szűk térben az addig történteket.

 

anyegin-operahaz-3

 

Ez a sejtelmes és leválasztó térhasználat működik a párbajjelenetnél is, amely Lenszkij halálával végződik. Itt Anyegin a szürkés, ködszerű függöny mögé áll. Ő nem látható, csak a dörrenés hallatszik a fegyveréből. Ebben a felvonásban a két női szereplő (Tatjana és Olga) jelmeze az addigi könnyed selyem-tunikáktól eltérő hatást kelt. Martha Grahamnek a Lamentationban viselt ruháját idézi a kapucniszerű anyag a fejükön. Kiemeli az arcukat. Itt már a tánc is sűrűsödik. Kontaktszerű emelésekkel, érdekes karátvezetésekkel tekeredik egymásba a négy, sorsában is összefonódó szereplő.

John Cranko koreográfiája egyszerre működteti a cselekményt és lélekábrázolást. A pantomimszerű mozdulatok és a magas kvalitást igénylő tánclépések mögött, rajtuk túlmutatóan a szimbolikus jellemábrázolás is megjelenik. A mozdulatokból sokszínű és változó karakterek születnek. A könnyű és játékos Olga, a sötét és sejtelmes Anyegin, a zárkózott és érzékeny Tatjana saját mozgás-kontextusában fejlődik, változik a történettel. Cranko izgalmasan rajzolja fel a bennük munkáló feszültségeket, és nem pusztán a légiességet vagy a játékosságot ragadja meg a klasszikus elemekkel. Talán ezért is nehéz a táncosoknak jól megvalósítaniuk a szerepeket. Hiszen itt a hatáshoz nem csupán technikai felkészültség, hanem meglehetős színészi képesség is szükségeltetik. Tatjana szerepében, Alya Tanykpayeva mindkét eszköznek birtokában van. Légiesen technikás és hitelesen narratív. Oláh Zoltán Anyeginként érzi a karaktert és technikai értelemben is elég erőteljes, szuggesztív. Azonban a darab végére mégis Tatjana lesz a főszereplő.

 

anyegin-operahaz-5

 

A koreográfia oly mértékben alapos és kifejező, hogy a duettekben sem veszti el a karakterekre jellemző vonásait. Olga és Lenszkij ismétlődésekkel és könnyedséggel teli párosa más érzelmekről árulkodik, mint Tatjana és Anyegin emelésekkel és ugrásokkal teli pas de deux-je. A báli jelenetben pedig precízen és szinte tűpontossággal helyezi el Cranko a helyzetkomikumokat, miközben a körtánc egységét sem bontja meg. A báli forgatagban mindig csak egy-egy szereplő villan fel, miközben a tánc nem áll meg. A Dada fáradt, Olga értetlen, Lenszkij feszült. Mindezeket komikummal fűszerezve látjuk. Egymás lábára lépnek, legyezik a másikat, vagy csak kerülgetik egymást.

A koreográfia csúcspontja azonban egyértelműen az utolsó kettős: Tatjana és Anyegin újratalálkozása. Itt már Tatjana utasítja el Anyegint, aki jól érezhetően már nem az a sejtelmes és erőteljes karakter, mint aminek megismertük. Tatjana mégis küzd magával és az érzéseivel. Az utolsó duettbe finoman emeli be Cranko a korábbi Tatjana–Anyegin kettős elemeit. Magas emelések, egymásnak feszülő erőkből fakadó tartások követik egymást, a technikailag nehéz mozdulatok hétköznapian egyszerűvé és érzelmessé válnak. Megtörténik a színpadon az átalakulás. Aliya Tanykpayeva egyszerre lesz egy szétfeszülő, őrlődő nő és egy kvalitásaiban bravúros táncos. Teljes összhangba kerül a karakter és a koreográfia, és mindkettő jó értelemben válik jelentéktelenné. Szereppé. John Cranko koreográfiája itt mutatja meg igazi nehézségét és különlegességét. Felépíti a szereplők lelkét és mozdulatokat is ad hozzájuk. Pontosakat. Cserébe én-vesztést kér tőlük. Akár ahogy Puskin válik meg Anyegintől a költemény végére, úgy koreografálja meg a darab utolsó percét John Cranko. Tatjana áll, kezében a széttépett levél, amit a mellkasához szorít. Az arca könnyes, a teste a végsőkig feszült. Egyszerűen szép. Jelenlévő és erős.

 

 

Csajkovszkij–Stolze–Cranko: Anyegin

 

Zene: Pjotr Iljics Csajkovszkij

Hangszerelte: Kurt-Heinz Stolze

Díszlet: Thomas Mika

Jelmez: Thomas Mika Maren Fischer

Fény: Steen Bjarke

Színpadra állító balettmester: Agneta Stjernlöf-Valcu

Betanító balettmester: Victor Valcu

Karmester: Csányi Valéria / Héja Domonkos / Déri András

Koreográfus: John Cranko

Táncosok: Radinya Dace / Aliya Tanykpayeva, Liebich Roland / Oláh Zoltán, Pap Adrienn / Felméry Lili, Medvecz József / Leblanc Gergely / Majoros Balázs, Szirb György / Apáti Bence, Gikovszki Sznezsan / Kőszegi Katalin, Soós Erika

 

 

 

Ismertetők:

ismertseg.hu

kulturalis.blogspot.hu

7ora7.hu

Fidelio

kultography

Magyar Hírlap

Heti Válasz

 

 

Előzetes a 2002-es előadásról:

Gondola.hu

 

 

Videóelőzetes:

youtube

 

 

Írás:

Anyegin Balett az Operában

 

 

Interjú:

Liebich Roland: „Anyegin a pályám csúcsa”