Vadnyugat light

A Jó, a Rossz és a (Csúf) COLOS – Pécsi Balett

A Pécsi Balett tavaszi bemutatója, A Jó, a Rossz és a (Csúf) COLOS a klasszikus spagettiwestern világát idéző táncbohózat. Az alkotók deklarált célja ezúttal pusztán a humor és a szórakoztatás volt. Vállalását, ha nem is maradéktalanul, de teljesítette a Pécsi Balett.
András Felícia | 13. 11. 12.

A megközelítőleg 90 perces előadás két felvonásból áll. Az elsőben megismerjük a vadnyugat világát, az itt élő emberek hétköznapjait. A cím is utal Sergio Leone klasszikusára, melynek története és a Pécsi Balett előadásának cselekménye között egyértelmű a párhuzam. A sztori egyszerű: három férfi keresi az elrejtett kincseket. A második felvonás azonban megmutatja a vadnyugat másik oldalát is, az indián őslakosok világát, s egy szerelmi szál is kibontakozik. A Jó, a Rossz és a (Csúf) COLOS sikere nem az izgalmas cselekményben vagy a filozofikus kérdésfeltevésben rejlik, hanem abban, ahogy a humor és a tánc nyelvének segítségével színpadra alkalmazza ennek a világnak és a western műfajának a jellegzetességeit. Nem is tudnak igazán működni azok a részek, melyek akár csak egy leheletnyi komolyságot csempésznek a darabba. A Jó (Dóri István) és a Colos (Koncz Péter) szólója bár izgalmas (függetlenül a technikai pontatlanságoktól), de nem rétegződik szervesen az előadás szövetébe, ahogy a szerelmesek lírai kettőse sem.

 

PecsiBalett-western

 

Nagyon jól funkcionálnak viszont azok a részek, melyek – mint ahogy a spagettiwesternek is – könnyedén veszik ezt a világot, nem bántó, de élesen parodisztikus módon ábrázolják a vadnyugat hangulatát. Dicséretes, hogy a produkció az utolsó részletig figyel az atmoszféra megjelenítésére, pl. a klasszikus, vadnyugati betűtípus használatával. A díszlet az egyszerűségre törekszik, többfunkciós tárgyakkal teremt teret a játékhoz. Adott például egy koporsó, ami olykor bárpult, máskor az indiánok vallási rituáléinak eszköze. A jelmezek nem túlzóak, szépen kiemelik a szereplők karaktervonásait, főként az első részben. Az indiánokról szóló felvonás jelmezei elgondolkodtatóak, ugyanis nem egyértelmű, hogy mi volt az eredeti cél. Az autentikus megjelenítésre törekvés vagy hogy a humor forrásává tegye ezeket az embereket? Inkább az utóbbi sikerült, de ezáltal kicsit egysíkúvá tette a népcsoport ábrázolását. Jó lett volna a furcsa szertartásokon túl több réteget is látni az őslakosokból.

A darab legizgalmasabb vállalkozása az, ahogy a filmes világot és eszközöket a színpaddal ötvözi a koreográfus, Vincze Balázs és a rendező, Vidákovics Szláven. Ennio Morricone zenéje rögtön megteremti az alaphangulatot, de nagyon fontosak a hangi effektek is. A szereplők az ujjukkal eljátszott fegyverrel lőnek, melynek bejátszott hangja a filmes hatást erősíti, ahogy a western világra jellemző, lassított jelenetek színpadi adaptálása is. A kocsmai verekedések során az elcsattanó pofonok bejátszott hangja pedig a Bud Spencer–Terence Hill filmek atmoszféráját teremti meg.

Az előadás sikere azonban kétségkívül két karakternek köszönhető: a Rossznak (Molnár Zsolt) és a zenésznek (Kerekes Soma Lőrinc). A Rossz az egyetlen a trióból, aki nem veszi komolyan magát. Nagyon jól használja a klasszikus, déli férfiakra jellemző sztereotípiákat. A Rossz fizikailag is alacsonyabb, mint a trió többi tagja, de ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, a legnyughatatlanabb. Túlzó, egy torreádor mozgására hajazó mozdulatai, gesztusai, hangos „ollé” felkiáltása, agressziója egy szerethető és humoros karakterré teszi. A legviccesebb rész az, amikor a Rossz és a zenész „találkozik”. A csábítási jelenetnél nagyon humoros az, ahogy a Rossz reagál arra, hogy vetélytársa akadt a hölgyeknél. A zenész karaktere nemcsak alkotói szemszögből sikeres, de az őt megjelenítő művész technikai és színészi felkészültsége is kiemelkedő. Karakterszerepében el is lopja az előadást a többiektől, s nem pusztán azért, mert övé a csattanó a darab végén.

Sajnálatos, hogy ebben a világban a nők nem kapnak igazán méltó és fontos szerepet, de belátható, hogy ez nem A Jó, a Rossz és a (Csúf) COLOS vétke, hanem az általa ábrázolt világé. A Pécsi Balett ezúttal nem vállalt olyan üzenetet vagy kérdést, melyet a nézők számára kívánt közvetíteni, s bár az előadás számos lehetőséget nyújtott volna a mélyebb rétegek megmutatására is, ezzel ezúttal nem éltek az alkotók. Inkább egy minden korosztály számára érthető és élvezető, könnyed előadást állítottak színpadra, ami talán a jövőben a komolyabb darabokra is bevonzza a nézőket.

 

 

 

A Jó, a Rossz és a (Csúf) COLOS

 

Díszlet, jelmez: Kiss Julcsi

Dramaturg: Vidákovics Szláven, Vincze Balázs

Asszisztens: Vincze Brigitta

Koreográfus: Vincze Balázs

Rendező: Vidákovics Szláven

Táncolják: a Pécsi Balett táncművészei

 

Helyszín: Nemzeti Táncszínház

Idő: 2013. 11. 08.