Ellenfény Online - Színház - Tükör által Homályban

Tükör által homályban

Reflex 2 Nemzetközi Színházi Biennálé: Shakespeare: Hamlet – OKT /Városi Színház, Vilnius

Szokatlan módon indítja Oskaras Koršunovas a Hamletet. A shakespeare-i első jelenet elé beillesztett előjátékban a színészek a közönségnek háttal, egységesen fekete ruhában ülnek tükrös, fehér öltözőszekrényükkel szemközt, és sorra felhangzik, majd kaotikussá fokozódik kiáltásuk: Ki vagy te?
Tóbiás Lilla | 12. 04. 5.

A kérdés a dráma első mondatának változata (Who’s there?), mely eredetileg az emberek félelmét és gyanakvását, egyúttal a Dániában uralkodó káoszt hivatott kifejezni, azonban az előadáson belül identifikációs problémává fokozódik, mely a rendezés több szintjén jelenik meg.

A tér egy színészi öltözőt idéz meg a tükrös, fehér asztalokkal, a kétoldalt elhelyezett ruhás állvánnyal és a virágcsokrokkal. A karakterek jelöletlensége hangsúlyozza, a színpadon látható-hallható személyek szerepfelvétel előtt álló színészek. A fikció és a valóság elhatárolhatatlansága különösen azokban a jelenetekben erős, mikor a színpadon alakulnak át a színészek. Darius Meskauskas (Hamlet) fehérre mázolja arcát, mielőtt Claudius nyitóbeszédéhez hozzászólna: Hamletként tettével saját személyiségétől elhatárolja felvett társadalmi szerepét, illetve színészként a karaktert. Az Egérfogó-jelenetben a szereplők a színen, a tükrök előtt maszkírozzák el magukat, fehér gallért öltenek, és a színpad előterében a nézőtérrel párhuzamosan foglalnak helyet. A színészek a dán udvar tagjait és egyszerre a commedia dell arte-szerű vándorszínészeket is megjelenítik, miközben Darius Meskauskas egyszerű fekete jelmezében, smink nélkül kommentálja az eseményeket. A jelenet abban a képben csúcsosodik ki, mikor az Egérfogó Lucianusa, a gyilkos testvér, szerepében Darius Meskauskas ölelgetni, csókolni kezdi a Hamlet anyját, Getrudot játszó Nele Savicenkót.

 

hamlet-korsunovas2

 

Claudius karaktere nem csak Hamletével mosódik egybe: a színen a halott királyt és az új uralkodót ugyanaz a színész alakítja (Dainius Gavenonis). A szerepváltásokat gyakran jelöli ruhaváltás. A fia által mélyen tisztelt idősebb Hamlet az előadás elején a ravatalon fehérben jelenik meg, azonban mikor Getrudot két férje képével szembesíti Hamlet, a derékszögben összetolt tükrös asztalok csúcsában álló Dainius Gavenonisban cinikusan eggyé forr és megsokszorozódik a két férfi alakja, felülírva Hamlet eszményített apaképét. A nézők idealizált Hamletjének pedig a rendező színészválasztása mond ellent: a játékhagyománnyal ellentétben a színpadon látható két főszereplő közel egyidős, sőt a Hamletet játszó Darius Meskauskasnál a nagybátyját alakító Dainius Gavenonis magasabb, fessebb és fiatalosabb. Hamlet karaktere ebben az előadásban vad, Meskauskas játéka elsősorban az erőszakosságig fokozódó férfias erőt hangsúlyozza, s kevéssé az intellektuális bizonytalanságot.

Az előadás alaphangvételeként meghatározott agresszivitás mellett a mellékszereplők jeleneteiben a humor is jelen van, mely elsősorban a szerepcserékben érhető tetten. Rosencrantz és Guildenstern először transzvesztitaként, rövid, feszülős női ruhában lépnek színre, akik Hamlet kegyéért esedeznek, majd chippendale fiúkat idéző matrózruhában láthatók angliai utazásuk előtt. Miután Shakespeare kiírta a negyedik felvonásban a két szereplőt, az előadásban visszatér a két színész (Tomas Zaibus, Giedrius Savickas) sírásóként, kiemelve az örök vesztes karakterek közötti hasonlóságokat.  Hasonló típushoz tartozik Polonius is, akinek alakjában egyszerre vannak jelen apai és anyai vonások. Vaidotas Martinaitis feminin, finomkodó mozdulatokkal fejezi ki ezt a jellegét, ahogy a felakasztott ruhák mögül leskelődik Ophélia után, fehér menyasszonyi ruhát vasalva, csacsogva inti óva lányát Hamlettől, majd telefonon fontoskodva intézi a családi ügyeket.

 

hamlet-korsunovas1

 

A közönség nevet, mikor az Egérfogó-jelenetben – Oskaras Koršunovas rendezéseiben gyakran szereplő – Walt Disney-meséket megidéző, fehér patkány-jelmezt viselő alak lép színre, aki az előadás végéig kíséri a jeleneteket. Szerepe árnyalódik, hiszen a Szellemhez hasonlóan a rossz lelkiismeret, a félelmek szimbólumaként kísérti a bűnösöket. Folyamatos jelenléte a valószerű színészi játékot folyamatosan ellenpontozza, elmozdítja egy szürreális képiségbe. Az előadást domináló fekete (színpad, jelmezek) és fehér (szekrények, Ophélia ruhája, virágcsokrok) színek mellett az Egérfogó-jelenet után megjelenik egy harmadik szín is. Piros szalvéták repülnek szanaszét, Polonius megölésekor ezeket dobja az öltözőasztal mögött álló Dainius Gavenonis arcába Darius Meskauskas, mint aki Claudiust célozza, de Poloniust találja el: az asztalt félretolva látjuk meg az összeroskadó Vaidotas Martinaitist.

A Polonius meggyilkolásáig bemutatott cselekmény párhuzamos a shakespeare-i drámával, a szöveghúzások és az előreutalás (Claudius őrjöngése, Ophélia temetésének képei, a tenger hangjai) ellenére kauzális történet bontakozik ki. Azonban az első hamleti gyilkosság után az események sűrűsödnek, az előadás ritmusa felgyorsul, s az egységes, önálló identitásként felfogott klasszikus darab szövegét montázsként halljuk viszont, ahol a történések, dialógusok tematikusan asszociálnak egymásra. Az előadás alatt dinamikusan, különböző formációkban használt tükrös szekrények újra egy sort, de immár egy derékszögben megtört sort képeznek, ahol egyszerre vannak jelen a meghalt karakterek alakítói és a jelenetben szereplő színészek. A kaotikussá fokozott jelenet végén másodszor is elhangzik a Lenni vagy nem lenni monológ. A színészek kisétálnak a térből, és a világító bohócorrot viselő Horatiót és Frontinbrast is alakító Julius Zalakevicius mondja el az előadás utolsó, eredetileg hamleti mondatát: „A többi néma csend.” A kitartott kép, a színészek merev, vörösre mázolt arcával, látszólagos nyugalma ellenére borzongatóan hat, a néző nem tudja feledni a közel három órás darabot végigkísérő fülsértő zajokat, a pillanatokra megvakító fényvillódzásokat: az előadás egyszerre szép és agresszív, de mindenképpen sokkoló effektjeit. Ebből a szélsőséges állapotból revideáljuk korábbi nézőpontunkat, hogy újra felszínre kerülhessen az elemi kérdés: Ki vagy te?

 

 

 

Az írás az In/between Reflex(ions) műhely keretében született, a szerző a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Színháztudományi Tanszékének hallgatója.