Ellenfény Online - Színház - Nincs Mese

Nincs mese

Reflex 2 Nemzetközi Színházi Biennálé: Persona. Marilyn – Teatr Dramatyczny

Ha olyan nagyhírű társulat produkciójára ülünk be, melyről rengeteget olvastunk, hallottunk, felvételekről követtük előadásaikat, elég nehéz leküzdeni irántuk való rajongásunkat. Ilyen rajongást érzek a varsói Teatr Dramatyczny Persona. Marilynje iránt, Krystian Lupa rendezésében. Nincs mese, be kell ismernünk, ő napjaink lengyel színházának atyja.
Szabó Réka | 12. 03. 30.

Az előadás Marilyn Monroe életét állítja középpontba, csak épp más szempontokat véve figyelembe: a történetiséget félretéve valamiféle dosztojevszkiji bűn és bűnhődés folyamatba sodor bele. Ahogy belépünk a nézőtérre, egy raktárépület kiürített termével találjuk szembe magunkat, rozsdafoltos falak, rozsdás vasajtó szemben és balra, mellette egy fogas néhány színes estélyi ruhával. Jobbra ismét ajtó, majd egy lépcsősor, mely rozsdás korlátjával egy újabb emeletre vezet. A terem közepén hosszú asztal, leterítve fehér lepedővel, párnával, takaróval. Szanaszét alkoholos üvegek, cigaretta, tükör. Az asztal alatt összecsomagolt elektronikus berendezések, talán valamikori filmforgatás eszközei lehetnek. Széthullottsága ellenére ez a tér mégis erős szexualitással telített: az asztal szerepe meg van változtatva, ez a testi találkozások helyszíne, később pedig ravatal. A konkrét megfogalmazás ellenére minden csak feltételezés szintjén él a színpadon: talán az a raktár, ahol Marilyn utolsó napjait tölti, talán Chaplin stúdiója, talán nem. Talán mi ott vagyunk a színpad előtt, és nézzük a játékot, talán mégsem, hisz egy-egy jelenetben összenevetve megtagadják jelenlétünket.

 

persona-marylin-reflex-1

 

Ebben a környezetben tengődik Sandra Korzeniak Marilyn Monroe-ja. Szőke haj, tökéletes szépségű arc, fehér, vékony bőr, karcsú test. Az ötvenes évek női ideáljának klónja: nem is Sandra Korzeniakra emlékeztet, hanem az igazi Marilyn Monroe-éra. Feltámadt erotikája a színpadon.

 

persona-marylin-reflex-3

 

Az improvizációkon alapuló játék és az alkotók által összerakott szöveg alapja a meg nem valósuló Grusenyka-szerep folyamatos ismételgetése, mely a végső őrületbe kergeti alanyát. Monroe rögeszméjévé vált a Karamazov testvérek e szereplője, melyet sosem sikerült eljátszania, ám ez az átmeneti hely, mely lassan-lassan oltárrá nőtte ki magát, megteremtette a lehetőséget ennek az új személyiségnek a gyakorlására. Az őt körülvevő emberekkel való érintkezés már csupán a kihasználás szintjén történik, még kezelőorvosát sem veszi emberszámba. Egyedül Andy Warhollal (Piotr Skiba), a pop-art kultúra központi figurájával képes együttműködni, aki újrasminkeli, fotózza, mi pedig fotóit megtekinthetjük a szemközti vászonra vetítve – tökéletes intertextuális játék. Film, színház és valóság teljes összekeveredésének vagyunk tanúi.

 

persona-marylin-reflex-7

 

Az előadás címe is utal arra a párhuzamra, amit Lupa megvalósít: Ingmar Bergman Persona című filmjének jelenetei, kimerevített képei jelennek meg. Mindkét alkotás, a történetiséget kizárva, hasonló kérdéseket vet fel: milyen a személyiségnek a kifelé, a világ felé kibontakozó része, amely által környezetével kapcsolatba lép, és mi van mindez mögött, mi játszódik a tudattalanban? Képes-e egyáltalán ez az istennő a nyelv által meghatározni önmagát, és hogyan képes más szerepet betölteni, mint szexuális szimbólumét? Sok esetben már nem is test van a színpadon, hanem tárgy, eszköz, mely az áru szintjére csúszott. Ez az áru-test duruzsolja a szöveget, táncolja körbe a színpadteret, meztelen férfiölbe csúszik, de nem saját akarattal, nem saját szavaival. Bábu, baba, férfieszköz, szexuális tárgy, aki, ahelyett, hogy kezelné helyzetét, újra ugyanazokat a hibákat követi el. Fél önmagává válni.

 

persona-marylin-reflex-6

 

Végighallgatjuk egy világhírű személyiség utolsó sikolyait. Az önmegvalósítástól való félelmek finom kifejezésre jutottak a sminkelés folyamata közben elmondott monológban: az ember akkor kezdi rúzzsal kenegetni az ajkait, amikor válságba kerül, valami rejtegetni valója van. Ez a Marilyn egy olyan intim világot és atmoszférát hozott létre lényével, melyben a néző rosszul érzi magát, ha beavatkozik, de akarva-akaratlanul ennek az intim szférának az áldozatává válik, hisz folyamatosan szembesítik, hogy ő is ugyanolyan szerves része, oka ennek a megsemmisülés-történetnek.

Emberi lényekről beszélünk, akik folyton kiszolgáltatják magukat valakinek. Egy életen keresztül az embereknek, a rajongóknak, aztán a halálnak. Ezek a szereplők élet és halál határán mozognak, egy olyan szférában, ahol már megszűnik a nemi identitás fontossága, ahol az ember szenvedélyeinek kiszolgáltatva vállára veszi sorsát, és áttáncolja magát a halálba. És a halhatatlanságba.

 

 

Az írás az In/between Reflex(ions) műhely keretében született, a szerző a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem hallgatója.