Nyomd a gombot, ne siránkozz

Alternatív Színházi Szemle, 2010: Az élet értelme, avagy időmúlatás 60 percben - Tünet Együttes

A Tünet Együttes legújabb előadása semmilyen szempontból nem túl eredeti alkotás. Témája: az élet értelme és értelmetlensége, a magány és a halál, a véletlen, a „mit tettél le az asztalra" problémája az eddigi előadásaikban mind-mind megjelent már. Formája: a fülhallgató alkalmazása, csatornát és előadót váltogató befogadása szintén nem új keletű technikai ötlet. Ám Az élet értelme nem az eredetiségében, hanem az egyediségében rejlik!
Fehér Anna Magda | 09. 11. 19.

Az élet értelme, avagy időmúlatás 60 percben című előadást Bill Viola videóművész Nantes Triptych című munkája inspirálta. A három egymás mellett megjelenő videóra rögzített eseménysor egy nő szülését, egy sötét vízben lebegő férfit (ehhez a jelenethez hasonló munkát láthat a közönség Violától a debreceni MODEM Messiások című kiállításán is) és egy asszony halálát ábrázolja. Ez a triptichon jelleg, a keretes szerkezet megjelenik az előadásban is. Az első jelenetben Szabó Réka női és anyai mivoltát hangsúlyozva tűnik föl a sötét tér közepén, egy fehér lépcsősor tetején, zöldes fénnyel megvilágított fedetlen mellekkel. Ruhája dekoltázsa és szabadon hagyott keblei szív alakot formálnak a sötétben. Arcába fésült hajával, kissé hamiskás hangon mesél el egy utópisztikus történetet a víz elárasztotta Budapestről és a csomagmegőrzőben hagyott és ott elveszett csecsemőjéről. Az élete értelme a gyermek, de azt hiszem, mindannyian értettük, hogy saját magáról beszél Szabó Réka, akinek az élete értelme a kislánya. A performatív előadás végén Szabó Réka a jobb melléből anyatejet fej egy pohárba, és kislánya egészségére koccint vele egy vállalkozó kedvű nézővel. Az előadást bezáró kerettörténet pedig Gőz István orgazmusszerű haláltusája. A színész fedetlen felsőtesttel, kitekert pózban, széttárt karokkal hajol a földre, körülötte sötét vászon fodrozódik. Perceken keresztül egyre fokozódó, végül kurjongatásba kitörő eufóriában meséli el egy vitorlásútját. Ha jól sejtem, a színész a vitorlázás szerelmese: egy újabb egyértelmű válasz zárja az estét az élet értelméről.

Számomra mégis sokkal érdekesebb volt az előadás középső része. Szabó Réka jelenete után kivilágosodik a színpad, a sarokban két zenész, Márkos Albert és G. Szabó Hunor foglalnak helyet. A színpadon pedig az előadók motyognak maguk elé, szájukhoz vezetett mikroportjaikba, mégis értjük a szavuk, mert minden néző kapott egy tökéletesen működő, előre behangolt fülhallgatót. Csak ülünk, és nyomkodjuk a gombot, akár otthon a fotelben a tévé előtt. Egyes csatorna: Bánki Gergely műsora, egyet tapsol, és itt a szívet tépő szomorúság, még egyet fordul, és elmarad a boldogság, érzelmekre invitál meg minket képzelt tévéműsorába, miközben kíméletlen balettmestert és botcsinálta kortárs táncost is alakít. Kettes csatorna: Szász Dániel, a kegyetlen és felszínes szívtipró, a korukat meghaladó zsenik reinkarnációja. Hármas csatorna: Vadas Zsófia Tamara, hogyan hagyta meghalni a nagyapját táncikálás közben, mégis hogyan győzte le a halált mindörökre. Négyes csatorna: Góbi Rita lapocka bábjátéka és saját maga külsődleges elemzése kétrét görnyedve. Ötös csatorna: Szabó Márta magánya a négy fal között és a gangon. A színpadon párhuzamosan folyó játékok közül a néző dönti el, hogy kire kíváncsi, melyik történetbe akar belehallgatni, melyik mozdulathoz társítaná a szavakat.

 

 

az_elet_ertelme-tunet

 

A ciklikusan ismétlődő, válaszokat nélkülöző 60 percnyi időmúlatás olyan, akár az elmerülő és felbukkanó férfi Bill Viola videóján. Sziszifuszi a kérdésfelvetése ennek a résznek: mi történne veled, ha újra és újra le kellene élned az életed, és semmit nem változtathatnál rajta. Éppen azt kaptam ettől a „performansz-verklitől", amit annyira kedvelek a színházban: lassacskán, fokról fokra megismerhető figurákat, erejük végéig küzdő alakokat, a személyesség halvány lehetőségét lebegtető történeteket, és csak számomra érthető, rejtett poénokat.

A 60 perc alatt az újra és újra kezdődő történeteket, dialógokat, monológokat, lihegéseket és sikolyokat váltogatva ehhez hasonló szöveget írtak csak nekem az előadók: Beragasztom a borítékot, személyesen viszem el és bedobom a postaládájába jaj-jaj, most mindenkinél eltört a mécses. Nem túl hosszú utcát neveztek el róla és lejtős is. Keresek egy pontot a térben, ez az a nézés, most. Elernyedt a karja, teljes súlyával hullott vissza és én akkor arra gondoltam, hogy épp ezt a technikát tanultuk az iskolában. Megérett a megy, ha lesz egy férfi, hogy fölszerelje. És akkor egyet tapsolok és itt a boldogság. Ez az a nézés, most. taps, taps, taps, elnézés ilyen még nem fordult velem elő. Nem túl hosszú utcát neveztek el róla és lejtős is. Eltört a mécses de egyet tapsolok és itt a felszabadult jókedv megérett a megy...És így tovább, mint ha a gondolataikat hallanám, de egyiknek sincs „értelme", csak szomorú zaklatottsága. Vadas Zsófia Tamara végigtáncolja a 60 percet, és közben körülbelül öt nyers tojást köp ívesen szét a színpadon. Szabó Márta öt főtt tojást tört fel és eszik meg, miközben le és fel veszi a ruháit, és egy belülről kifestett kartondobozban kucorog. Góbi Rita a lapockáit mozgatva, hangokat utánozva bábozik, Szász Dániel időnként körbe-körbe fut, és kis székeket vág a falhoz. Olykor véletlenszerűen egymásba akadnak a mozdulataik, belesodródnak egymás világába, de akkor is elbeszélnek egymás mellett. A tojás (akár a Tojáséjben) a törékeny élet és halál, a fejlődésében megrekedt sors metaforája lehet. Olykor bohóctréfa szakítja meg a játékot: például Márkos Albert a csellójával a kezében kergeti a kitudja hányadik körét futó Szász Dánielt, majd a takarásban cserélnek Márkos menekül Szász elől lélekszakadva. Csupa játékosság, csupa káosz és csupa kosz a színpad a sok törött remény-tojástól, amit, mint csöndes porondmester, (a később a halál figuráját alakító) Gőz István grízzel leszórva összesöpör.

A néző kezébe adott dramaturgia mellett az előadás fő mozgatóereje a remek zene, ami a nyughatatlanul dübörgő dob és nyekergő gordonka összjátéka. Az üstdob brummogásától és a gitárjátéktól a keleties fülbemászó dallamfoszlányokon keresztül a foggal letépett szétforgácsolódott vonóig minden íze megjelenik Márkos Albert és G. Szabó Hunor egyedi együttesének. Improvizatívnak tűnik a játékuk, de épp úgy, mint a performansz többi része, ciklikusan ismétlődik. Csupán egy intermezzo erejéig szakad meg ez a mantra, mikor az összes előadó a hangszerek köré gyűl, Bánki a dobok mögé ül, Szász éles, jazzes szaxofonjátékba fog, Vadas Zsófia Tamara tapsol, Góbi Rita és Szabó Márta csörgőzik. A zenében találnak csak egymásra, figyelnek a másikra, egy röpke pillanatra egész értelmetlen múlatásuk során. Talán ez a pillanat, maga az élet értelme, angyal száll el felettünk. Igaz ez az angyal végig böfög repülés közben, a taps után pedig a személyigazolványunk ellenében visszaváltja a fülhallgatónkat.

 

 

Az élet értelme, avagy időmúlatás 60 percben

 

Író, dramaturg: Peer Krisztián

Fény és tér: Szirtes Attila

Zene: Márkos Albert, G. Szabó Hunor

Rendező: Szabó Réka

Szereplők és alkotótársak: Bánki Gergely, Góbi Rita, Gőz István, Szabó Márta, Szász Dániel, Vadas Zsófia Tamara, Márkos Albert, G. Szabó Hunor

 

Helyszín: Szkéné Színház

Bemutató: 2009. november 13.

 

 

További írások az előadásról:

Halász Glória: Többcsatornatörés

Nagy Gergely Miklós: Káosz in Team

Tóth Ágnes Veronika: Utazás két zárójel között

VMR: Értelmes időmúlatás

 

 

Videórészletek:

Tünet Együttes: Az élet értelme | The Symptoms: The Meaning of Life

Az élet értelme - Tünet Együttes