Ellenfény Online - Színház - Posztmodern Nyomok

Posztmodern nyomok

Hatodik nap: III. DESZKA Fesztivál - Debrecen

A III. DESZKA Fesztivál hatodik napjának három esti előadása (Szerelmes hal, Könyökkanyar és Soha vissza nem térő) alapjaiban más esztétikát képviselt, ennek köszönhetően három különböző hangulatú előadást láthatott a közönség.
Sors Vera | 09. 03. 7.

A hatodik nap a Csokonai Színház két programjával kezdődött. Délelőtt a Borbély Szilárd-tanítvány Farkas Arnold Levente verseit adta elő Nagy László Zsolt és Cserenka Ferenc a Stúdiószínházban (a rendező Kiss Gergely Máté). A „kísérleti" előadás egy fekete sarok falai által közrefogott teret használt, itt játszottak a színészek. A mozgás, mely leginkább a versek hangulatának illusztrálását adta (és melyet a nem szerencsésen elrendezett nézőtéri székek miatt néha nem lehetett látni), legalább olyan hangsúlyos szerepet kapott, mint a szöveg.

Délután egy újabb felolvasószínház következett. A táncos Ignéczi Gergely Haranglakodalom című verses művét két debreceni színész, Újhelyi Kinga és Vranyecz Artúr felolvasószínházi keretek között mutatta be. Szász Zsolt bevezetője, mely a szöveg nem teátrális bemutatását ígérte, megtévesztésnek bizonyult. A rendezésnek köszönhetően a színészek lassú, visszahúzódó, mégis mesterkélt előadásmódja nem volt képes lekötni a figyelmet, és emiatt a szöveg minősége, egyáltalán: érdekessége másodlagossá vált, végeredményben kérdéses maradt. Felteszem, a mű értékei valóban jobban érvényesültek volna egy egyszerű felolvasás, bemutatás során.

 

deszka-hatodik-beszelgetes

Balra Szakonyi Károly, jobra Verebes Ernő - Forrás: csokonaiszinhaz.hu

 

A napzáró beszélgetésen az esti három előadásról esett szó. Verebes Ernő, aki összefogta a diskurzust, azt a közös - és nem mellesleg posztmodern - elemet találta közöttük, hogy az alkotók a színházra mint szituációra reflektálnak, s ezáltal a színház „önmagát játssza". Ez izgalmas vizsgálódási szempontot vetett fel, a későbbiekben azonban nem sok szó esett róla. Ez talán annak is köszönhető, hogy a három produkcióból kettő (Könyökkanyar, Soha vissza nem térő) karakteres rendezői színház (Urbán András és Pintér Béla munkái). Ezek esztétikájáról szóló diskurzus (elsősorban az időbeli korlátok miatt) túlságosan elvonta volna a figyelmet magukról az előadásokról.

Felmerült a kérdés, vajon A szerelmes hal (a szó időre vonatkozó jelentésében) kortárs szövegnek tekinthető-e, és ehhez kapcsolódóan: jelenléte a fesztiválon legitim-e vagy sem. A darab rendezője, Kiss Csaba szerint nem (feltétlenül), hiszen ő mint író az alkotói folyamat során adott dramaturgia mentén „csak" összerendezte az általa kiválasztott Csehov-novellákat - nem a saját mondatai hangzanak el tehát a színpadon. Ez több (ugyancsak posztmodern) problémát hív elő. Egyfelől felmerül a szerzőség kérdése, ti. hogy ennek a szövegnek az esetében ki számít szerzőnek. Gesztusértékűnek tűnik, de talán annál jelentősebb üzenettel bír, hogy Kiss Csaba saját nevét is odaírja Csehov mellé a színlapra. (mind a DESZKA Fesztivál programfüzetében, mind az előadás „otthonának", a budapesti Centrál Színháznak a honlapján társszerzőként szerepel a két név.) Ehhez a problémához azonban más irányból is közeledhetünk. A szöveg működése és így értelmezése szempontjából ugyanis irrelevánssá válik a szerző kérdése - hiszen a szöveg intertextusként létezik, és mint ilyen, párbeszédbe kezd más szövegekkel, Csehov műveivel ugyanúgy, mint Kiss Csabáéival, hogy csak két könnyen dekódolható elemet említsünk.

 

deszka-hatodik-szerelmes-hal

A szerelmes hal (Mihályfi Balázs, Györgyi Anna, Bán János)

 

Ami A szerelmes hal című művet talán kortárssá teszi - bár e jelző értelmezése alapvető esztétikai kérdéseket vet fel, és ezzel képes elbizonytalanítani a műről folytatott diskurzust -, az az idő kezelése és a történet mondanivalója. Kiss Csaba a rendezés során arra törekedett, hogy egy nap vagy egy egész élet elmesélése szerves egészet alkosson; hogy a kettő közötti folyamatos átjárás észrevétlenül történjen, mégis mindig egyértelmű legyen az adott színpadi pillanat ideje. A történet mondanivalója pedig - anélkül, hogy konkrét, dekódolt jelentésről beszélnénk - a mint örök jelenség körül forog.

A Kosztolányi Dezső Színház Könyökkanyar című előadása más kérdést helyez a figyelem középpontjába: a szöveg és a rendezés viszonyát. Ez az, mely a beszélgetésen is az egyik fő tematikai pontként fogalmazódott meg (és ez az, mellyel elviekben két nappal korábban a fesztiválon egy szakmai program foglalkozott volna). Tolnai Ottó költői szövege Urbán András költői, vizuálisan nagyon erős rendezésében különös hangulatot áraszt. A szüzsé egyszerű (megtörtént eset): egy falusi asszony és lánya arra ébrednek, hogy házukba belehajtott egy kamion - ez azonban csak kiindulópontja a rendezésnek, melyben a képiség kap nagyobb hangsúlyt. A búzával borított színpadi térben például a félig összedőlt ház nyomait látjuk, bizonytalanul ingó gerendák gabalyodnak egymásba, a színészek végig ezeken és ezeken át mozognak. Az atmoszféra, mely Tolnai és Urbán szellemi rokonságából adódik, megidézi a vajdasági magyar közeget, mitikussá emeli azt. A képek a szöveg által nyerik el teljes jelentésüket, az előadás értelmezését azonban - ahogyan arra Szakonyi Károly is kitért a beszélgetés során - megkönnyíti a szöveg ismerete, máskülönben a megértés akarása elvonja a figyelmet az esztétikai látvány befogadásától.

 

deszka-hatodik-konyokkanyar

Tolnai Ottó: Könyökkanyar - Forrás: kosztolanyi.org

 

Pintér Béla és Társulatának A soha vissza nem térő című előadása zárta a DESZKA hatodik napját. Magyar történetet látunk, mely saját világunk, illetve az amerikai és arab kultúra sztereotípiáiból építkezik. Olyan negatív emberi tulajdonságok kapnak hangsúlyt benne, mint a hazugság, gyávaság, önzés és romlottság, ennek megfelelően minden figura - különböző módon, de összességében - negatív hősként tűnik fel. Pintér Béla ebben az előadásban is a humor és a tragikum harmóniájára törekedett, mely (ön)iróniával párosul. A színpadon megjelenő stilizált világ is része ennek. A kellékek, valamint a díszlet néhány eleme kétdimenziós papírmasé: az ital, a szivar és az arab világot szimbolizáló pálmafa is. Az előadásban a sárga szín dominál: ez a szín köti össze a főhősöket végzetükkel.

 

soha-vissza-nem2

A soha vissza nem térő (Quitt László, Pintér Béla) - Fotó: Dusa Gábor

 

A zene is a stilizált világ része. Az előadás bizonyos helyein a szocializmus idejéből ismerős mozgalmi dalok dallamai hangzanak fel, csak éppen más szöveggel: kapitalista tartalommal szólalnak meg. Ez a zene mintegy intertextusként beemeli a történelmi identitás számára ismerős hangulatot, és épp a merőben más tartalom segítségével rámutat arra - ahogyan azt Pintér Béla is kiemelte a beszélgetés folyamán -, hogy az adott, folyamatosan élő és működő demagógia-hagyomány mellett inadekválttá lesz az üzenet. Mindemellett a zene eltávolító hatásáról sem szabad megfeledkeznünk, hiszen ez a stilizálás az eltávolítás, így az önirónia eszköze is. Fontos, hogy csak a magyar figurák énekelnek, csak ők éneklik el és éneklik meg történetük bizonyos pontjait - minden más ének, a papé vagy az araboké csupán illusztrál, és nem a pragmatikus funkcióval bíró, cselekvő nyelv része.

 

 

 

Csehov-Kiss Csaba: A szerelmes hal

 

Díszlettervező, jelmeztervező: Berzsenyi Krisztina

Dramaturg: Baráthy György

Rendező: Kiss Csaba

Szereplők: Györgyi Anna, Bán János, Mihályfi Balázs

 

 

 

 

Tolnai Ottó: Könyökkanyar

 

Látvány: Perovics Zoltán

Zene: Mezei Szilárd

Rendező: Urbán András

 

Szereplők: Varga Heni, Béres Márta, Pletl Zoltán, Molnár Zoltán

 

 

 

A soha vissza nem térő

 

Jelmez: Benedek Mari

A jelmeztervező munkatársa: Kiss Júlia

Fény: Vida Zoltán

Zene: Kéménczy Antal

Hang: Rembeczki János

Tér: Tamás Gábor

Dramaturg: Enyedi Éva

Író-rendező: Pintér Béla

Szereplők: Roszik Hella,  Szamosi Zsófia, Thuróczy Szabolcs, Friedenthál Zoltán, Pintér Béla, Quitt László

Zongorista: Kéménczy Antal