Porzik

Harmadik nap: Debreceni Alternatív Színházi Szele

A nagy durranás a szemle harmadik napján is váratott magára, bár a feszültség végképp elenyészett. Jó hangulatban folyt a szakmai beszélgetés két több sebből vérző (vagy egyenesen elvérzett) előadásról: az Emigránsokról és az Othello kommentárokról.
Fehér Anna | 08. 09. 15.

Művészet úgy bírálni, értelmezni egy (hát még két) előadást, hogy ne legyen sértődés, félreértés, mély hallgatás a beszélgetés vége. Hogy mindkét fél nyitott legyen a másik gondolatai iránt, és végül kedélyes párbeszéd alakuljon ki. Ahogy Karsai György megjegyezte (aki zsűritagként most szólalt meg először a beszélgetéseken): kár, hogy ez az egyeztetés nem az előadások megszületése előtt zajlott le.

A Holdvilág Kamaraszínház az ifjú színész, Máté Krisztián rendezésében Slawomir Mrozek Emigránsok című drámáját állította színpadra. Bár ez a színpad ezúttal a debreceni pályaudvar félreeső vakvágányán veszteglő marhavagonban volt kialakítva. Nem könnyű két órát 40x40 centiméteren kuporogva egy deszkapallón eltölteni, miközben a réseken húz a cúg, csikorognak a vonatok, recseg a MÁV-szignál, törik a magyart a hangosbemondók. Mindezt próbálta leküzdeni, kizárni az előadás, ahelyett hogy használta volna őket. A marhavagon mélyén már csak a vörös függöny és a gong hibádzott.

 

emigransok

Forrás: aszsz.eu

 

Ahogyan a vagon padlata porzott a két keményen dolgozó színész (Pásztor Tibor és Jeges Krisztián) talpa alatt, legalább olyan vastagon lepi a por az előadás szövegét, történetét is. Két kelet-európai emigráns: egy politikai menekült értelmiségi és egy igavonó baromként gürcölő vendégmunkás van összezárva ebben a pszichologizáló történetben, és ebben a sehonnai - sehová se tartó, sehonnan sem érkező - szerelvényben. De arra, hogy ők egy pályaudvaron vesztegelnek egy árva szóval vagy tettel sem reflektálnak. Ellenben bejátszásokat hallhatunk a szomszédos újévköszöntők dorbézolásából. A teamelegítő hangja szintén művi, míg víz folyik a vagon falára szerelt csapból. És mikor elmegy áram, éjfélt köszöntendő gyertyát gyújtanak, ám egy sárga lámpa is segíti a viaszt a világításban. Sajnos a helyspecifikus színház izgalmát minden igyekezetével elnyomni igyekvő (vagy legalábbis felismerni képtelen) előadást láthattunk. Bár ez a tér még így is erős hatást gyakorolt a nézőre.

Az előadás igazi érdeme a színészek odaadó (bár nem minden ponton hiteles) játéka. Pásztor Tibor értelmiségi figuráját mintha nagy színészeink (Latinovits, Gábor Miklós...) fölényes, magabiztos alakításainak összegyúrt mímeléséből alkotta volna meg. Jeges Krisztián játéka valamivel egyénibb hangú. Technikás ügyességgel, szerethetően mutatkozik meg a vendégmunkás szerepében.

 

emigransok2

Forrás: aszsz.eu

 

Az előadásban a díszletek-jelmezek java a XX. század közepét idézi. Még ha nem is kérjük számon az előadáson a történet aktualizálását, de az elvárható volna, hogy a kiválasztott korhoz, a játék realitásához minden momentumban ragaszkodjon a látvány is. A szecessziós mintájú teás dobozba ne filteres tea kerüljön, a kutyaeledel konzerv ne legyen kapható bármely sarki boltban, és a plüssfigura, melyben a vendégmunkás pénzét kuporgatja, látszólag ne mai játék legyen.

Mindezek fényében jogosan teszi fel Sebők Bori (kritikus, moderátor) a kérdést, hogyan kerül az előadás a vagonba, és mit keres az Alternatív Színházi Szemlén ez az illuzionista színjátszás, miért esett erre a produkcióra Árvai György választása. A válogató, az előadók és a rendező távollétében Koltai Judit, a Holdvilág Kamaraszínház vezetője próbált rávilágítani a kérdésre. Eredetileg ez az előadás egy színpadon, vagondíszlet között játszódik, Árvai javaslatára került a pályaudvarra. De sajnos a próbák hiánya (és a rendezés hiányossága) miatt nem sikerült alkalmazkodni az új körülményekhez.

 

othello-kompania

Forrás: aszsz.eu

 

A nap második előadását, az Othello kommentárokat sokkal inkább problematikusnak tartom, mint az Emigránsokat, és nem vagyok egyedül ezzel a véleményemmel. Karsai György felhívta a figyelmet a cím helytelenségére: nem kommentálják Shakespeare drámáját, hanem illusztrálják. Az Othello kommentárok ugyanis egy történetmesélő táncelőadás, a Kompánia Színházi Társulat fiatal előadóinak munkája, a Jago szerepét is táncoló Debreczeni Márton rendezésében. Többek véleménye, hogy az előadás túl széttartó, a zene eklektikus, és a játék didaktikus szimbólumokat használ. Például Jago fekete nyelvével Othello fülébe nyal. Vagy míg Heppes Miklós mindvégig élőben játszik bőgőn a színpadon, egy rózsaszín kombinés énekesnő búgó hangon jazz-számot énekel, máskor meg népzenei, távol-keleti hangzású zenéket játszanak be a technikusok. A táncok néhol remek apró mozdulatokkal, finoman mesélnek, de alapvetően az egész előadásmód vontatott és személytelen, eltartott, ahogy Magács László megjegyezte. A legnagyobb dilemmát mégis a háttérben egy akváriumban úszkáló pontyok szimbolikája okozta. Az előadás után halvacsorát falatozgatva sem tudta felérni a zsűri ennek mibenlétét, de a szakmai beszélgetésen a Desdemonát táncoló lány szépen rávilágított a párhuzamra: mikor zihálva haldoklok, olyan vagyok mint egy partra vetett hal, Othello nem öl meg, csak már nem tud szeretni, nem dob vissza a vízbe. Így ha nem is az előadás, de legalább a kommentárja megszülte a mondanivalót. Nincs is jobb, mint egy jó beszélgetés.