Ellenfény Online - Színház - Világszínház - Kamerával Emberföldön

Kamerával emberföldön

Budapesti Őszi Fesztivál 2010: Peter Handke: Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról – Szputnyik Hajózási Társaság, Schauspielhaus Graz

A Budapesti Őszi Fesztivál keretében a Nemzetiben mutatta be a Szputnyik Hajózási Társaság és a grazi Schauspielhaus Peter Handke Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról című darabját. Bodó Viktor rendezésében a majd’ húsz éves, szöveg nélküli dráma csupán ugródeszka, és korántsem némajáték. Mozgásszínház? Pantomim? Tánc? Több ezeknél.
Nattán-Angeli Nóra | 10. 10. 20.

Bodó Viktor továbbgondolta, és színészeivel együtt átdolgozta Peter Handke 1992-ben írt drámáját, ami forgatókönyvszerűen, dialógusok nélkül jeleníti meg egy ismeretlen város közterén zajló eseményeket. Az eredeti műben felvonuló irodalmi és történelmi személyeket (például Papageno, Mózes, Ábrahám, Izsák) elhagyták, helyettük kizárólag köznapi, tipizált alakok nyüzsögnek, úgy mint a hivatalnok (Sophie Hottinger), az üzletember (Jan Thümer), a pincérnő (Koblicska Lőte), az orvos (Steffi Krautz), a diák (Jankovics Péter), a munkás (Sebastian Reiss), a múzeumőr (Thomas Frank), a turista (Tóth-Simon Ferenc). Az ő gyakran összefonódó, többnyire banális élethelyzeteikre közelít, és attól távolít a rendezés. A darab elején felvonuló valamennyi karakter előbb-utóbb középpontban áll egyrészt saját sorsának, személyiségének törmelékével, másrészt a rendezés sajátosságának tekinthető kamera valóságos fókuszába kerül. A cselekvések ugyanis egyszerre követhetők a színpadon és az a fölött lógó vetítővásznon.

 

 

Az-ora-Bodo-Graz-1.jpg

 

A kamera főszereplő, nem csupán technikai, hanem dramaturgiai szempontból is. A történetek megduplázódnak, kiegészülnek a kamera optikáján keresztül. A színpadi térkezelést is elősegíti, hiszen a szcéna egy középen húzódó üres térből, valamint a jobb és bal szélen elhelyezkedő, egymás mellett sorakozó, szobányi dobozokból áll, amelyekben lehet lakás, kávézó, hivatal, kiállítóterem, vonatbelső vagy akár úttest száguldó motorossal (díszlet: Pascal Raich és Bodó Viktor). A kamera tudósít a helyiségen belül takarásban lévő eseményekről, amelyeket a nézőtérről egyáltalán nem látni. Ettől eltérő megoldás, amikor az éppen aktuális dobozt kiforgatják a színpad közepére, ilyenkor a történések egyidejűleg követhetők a színpadon és nagytotálban a vásznon. Ennek megfelelően a szereplők mimikája, gesztusai felnagyítódnak, amit egyébként a színpadtól való távolság elnyelne. A kameramozgás sok helyütt illúzióteremtő is, például egy karambol esetében, amikor a száguldó motorosról a váratlanul a jármű elé kilépő üzletemberre vált koccanást imitálva. Később pedig egy esőben sétáló, magányos nő látható a vásznon, akire a színpadon felülről öntik a vizet, ő pedig egy kellékeskocsin tolt lavórban egyhelyben jár. A kamera által teremtett effektek és a párhuzamosan látni engedett stáb szemérmetlen leleplezésként és kifogyhatatlan humorforrásként kíséri végig az előadást. Szintén a kameramozgásnak köszönhető, hogy a meglehetősen tagolt térben az események feszes ütemben, olykor vágásszerű gyorsasággal váltakoznak. A végig színen lévő operatőr, Christian Schütz egyenrangú partnerévé válik a társulatnak, több mint kiszolgáló személy, noha magát alakítja (szakmáját és szerepét tekintve egyaránt operatőr). Ahogy az őt és a technikai megoldásokat segítő stáb is elkerülhetetlenül szereplővé válik intenzív jelenlétüknek köszönhetően. A kamera mellett a hangulatteremtést és az érthetőséget a zene (Klaus von Heydenaber és Keresztes Gábor) és a különböző hangeffektusok is segítik.

 

Az-ora-Bodo-Graz-3.jpg

 

A drámában zajló mindennapi jeleneteket áthatja a szürrealitás és a tudatalatti boncolgatása, ami nem idegen Bodó Viktor más rendezéseitől sem (Ledarálnakeltűntem, Kockavető). A múzeumban a kiállított tárgy egy tátongó lyuk, amibe a kíváncsi látogató fejét beledugva saját vágyaival, szorongásaival szembesül: a csatornaszerelőt fiatal lányok csókolják, a felborzolt idegzetű dealernő (Hay Anna) félelmetes sikolyokat hall. Szintén szürreálisan elrajzolt jelenet, amikor a hivatalnoknőt szó szerint elárasztják a papírok, amelyek az iroda minden létező nyílásán zúdulnak rá, és lassanként nemcsak íróasztalán, hanem az egész helyiségben felhalmozódnak, ráadásul a telefont sem győzi felkapkodni. Az egyre furcsább történések közül is kilóg Pető Kata barokk operaénekesének áriája, kivillanó patás lábával a végén. Szellemessége ellenére nehezen besorolható a többi, jóllehet szintén elrugaszkodott jelenet közé. A dráma során több esemény (karambol, szerelmi háromszög) ismétlődik más-más nézőpontból, netán a tudatalatti mélyebb bugyraiból kerülnek elő, vagy egyszerűen csak emberek sokaságával esnek meg valamennyi városban nap, mint nap. Körkörösséget sugall, hogy az utolsó jelenet az elsőt ismétli, azzal a variációval, hogy hátulról, fordított perspektívából látjuk a szereplők rituális mozdulatait.

 

Az-ora-Bodo-Graz-2.jpg

 

Színesen hömpölyögnek az események, tobzódva zenével, fantáziával vagy épp metsző valósággal, mintha egy őrült társadalom szűnni nem akaró túlkapásai lennének. Pedig köznapi mind, csak éppen egymás mellé téve, nagyításban látjuk őket. A bravúros színészi összjáték, a stáb munkája, a lendületes koreográfia, a film és a zene szoros együttese nemcsak követhetővé teszik a szöveg nélküli jeleneteket, hanem izgalmassá, erős atmoszférájúvá sűrítik őket. Az előadás látványos és szórakoztató, mégis sokkal több, mint ügyesen kidolgozott technikai megoldások füzére. Az óra történései úgy peregnek előttünk szavak nélkül, hogy halljuk, érezzük minden pillanatát, a részesei vagyunk, felismerhetjük a helyünket benne. A pesti székhelyű Szputnyik Hajózási Társaság és a grazi Schauspielhaus játéka olyan összművészeti koprodukció, amelyet a közös nyelv hiánya nem elválaszt, hanem szorosra fűz.

 

 

További írások az előadásról:

Deres Kornélia: Pár doboznyi élet

Kállai Katalin: mindig vége

Markó Róbert: Bontsd le és építsd föl

Miklós Melánia: Hátköznapi órán

Nyulassy Attila: Városi trip

Stuber Andrea: Film, színház, muzsika

 

 

 

Blogbejegyzések:

Az előadás magyar nyelvű blogja

szinhaz.blog