Csak könnyedén

Vidéki Színházak Találkozója, 2008: Caragiale: Karnebál – Csiky Gergely Színház, Kaposvár

Schwajda György (immár pajzsra emelt kaposvári színidirektor) még boldogult pályázókorában figyelmeztetett mindenkit: a Csiky Gergely Színház miden előadásában folyamatosan sértegeti nézőit. Már csak ezért is érdemesnek találtam újranézni a somogyiak Karnebálját; mit nézni: árgus szemekkel, kötözködésre készen fürkészni.
Markó Róbert | 08. 05. 1.

A Karnebál – született Farsang – két szünettel és több mint háromórányi terjedelemben került színre, ehhez pedig a hazai néző aligha van hozzászokva. Megvallom: megrendített, ahogyan a kaposváriak vendégjátékán mindjobban kiürült a Thália Színház nézőtere, hiába a többnyire remek ritmusú, igényesen szórakoztató előadás. A néző az alkotó részéről nyitottságot követel, koncentrált és reflexív figyelmet, ő azonban ezt nem viszonozza. Akkor tehát ki sért meg kit?

Például Nae Girimea borbély mindenkit: férjeket szarvaz fel, nőket csábít, hűtlenkedik. Aztán: Iancu Pampon valahai milicista, aki szerelemféltésből elkövetett felpofozásokat eszközöl időről időre. Továbbá: két nőszemély, bizonyos Didina Mazu és Miţa Baston, akik ugyanarra a férfira ácsingóznak, másik kettőt megcsalnak, egymást pedig megtépik. Akcióban nincsen hiány, vannak fordulatok, átöltözések, félreértések jócskán. Caragiale drámája még megírása után egy évszázaddal is fergeteges bohózat, aktualitása nem kisebb és nem nagyobb a száz évvel korábbinál. Mert a darab nem mutat be nagyívű jellembéli változásokat, nem világít rá univerzális összefüggésekre, nem szolgál örökérvényű tanulsággal, csupán szórakoztat, képeket és hangulatokat idéz fel. Archetípusokat villant meg: a külvárosi Casanováét; a tehetetlenségében nevetséges megcsalt férjét; a nehézfelfogású erőfitogtatóét; a mindenki által lenézett, a szálakat mégis mindvégig mozgató mindenlébenkanálét; az előkelőséget és műveltséget színlelő munkáslányét. A szöveg nagy mesterségbeli tudást kíván rendezőtől is, színésztől is: előbbinek egyenes vonalú, mégis hallatlanul összetett cselekményt kell lebonyolítania, utóbbiaknak pedig gyakorlatilag skicceket, üres helyeket kell élettel megtölteniük.

Parti Nagy Lajos Réz Pál fordítása nyomán készítette el saját Caragiale-változatát. „A történet, a figurák alaphangja Caragialéé, a konkrét mondatok, a finomhangolás az enyém” – mondja az átíró. Az ez alkalommal finomhangolásként aposztrofált művelet természetesen a partinagyosítás szinonimája, a nyelvi leleményekkel, ferdítésekkel, torzításokkal való megterhelésé. Parti Nagy drámaátiratai színpadra szánt szövegek, és nem könyvdrámák, de még ezzel együtt is zavaró olykor, hogy ugyanazon a nyelven szólal meg Moliére álszentje, Nagy Ignác szolgabírója, Caragiale borbélysegédje és Parti Nagy Sárbogárdi Jolánja. A Karnebál szövege e fenntartással együtt élvezetes, pergő és ötletes, kiváló alapanyag.

 

Kelemen József, Znamenák István - Forrás: Csiky Gergely Színház, Kaposvár

Réthly Attila rendezése a szöveg bohózati dramaturgiájára és a fordító-átíró nyelvparádéjára alapoz. Kiválóan hozza működésbe az előadás gépezetét, úgy ötletel, hogy közben nem terhel látványos koncepcióval. Az elnyújtott nyitóképben Iortache, a szálakat összebogozó és elsimító borbélysegéd A sevillai borbély dallamára bejárja-bemutatja a teret, a borbélyüzletet, egy csótányt üldöz nagy lelkesedéssel. Fergeteges zene, fergeteges színészi munka, fergeteges rendezői húzás, mert nemcsak megismerjük a díszlet minden zugát, de az ütött-kopott kulissza meg a csótány társadalmi rang és helyzet tekintetében is eligazít. Fodor Viola talán hetvenes éveket festő színpadképe matt tükreivel, idejétmúlt fodrászburáival, újságpapírral gondosan megvakított üvegajtajával támpontokat ad, mégsem reáliát fest, hanem elemel. Az absztrakciót erősíti a Parti Nagy fazonírozta nyelv is: románból, magyarból, franciából, intertextusokból keverve a sárba nyom, mégsem a rögvalót tükrözi.

Ennyi stilizációt ellenpontozandó a színészek komolyan komédiáznak gyakorlatilag egyenrangú szerepeikben. Kelemen József mint Iordache borbélysegéd – első az egyenlők között – évtizedekkel idősebb „mesterénél”, és ellenpontja is a nőcsábász, de vészhelyzetben rendre berezelő borbélynak. Kelemen játszi könnyedséggel hoz mozgásba és csendesít le mindent, mindenkivel megtalálja a közös hangot, igazi svindler, akinek talán még sántasága is színlelt (a táncot ugyanis hibátlanul járja): így – testileg hátrányos helyzetben – maradhat mentes a kötelező szerelmi őrülettől. A megcsalt, megcsaló és megcsalni kész asszonyok szerepében Urbanovits Krisztina előkelősködik, Márton Eszter munkásöntudattal hódít; a nők sors- és vetélytársi harca a harmadik felvonás nagyjelenetében kulminál. Znamenák István és Hunyadkürti György, a két megcsalt férj, párban jár. Előbbi bátor és hirtelenharagú, utóbbi félénk és beletörődő. Egymást kiegészítve nyomoznak feleségeik után, hogy végül semmire se jussanak, közben pedig fellengzősen filozofálnak és logikáznak. Némán is magukra vonják a figyelmet, alakításuk: jelentős színészek nagy munkával és tökéletesen kimunkált színpadi könnyedsége.

 

Caragiale: Karnebál

 

Fordította: Parti Nagy Lajos

Dramaturg: Ari Nagy Barbara

Díszlet, jelmez: Fodor Viola

Fény: Memlaur Imre

Zene: Rusznyák Gábor

Rendező: Réthly Attila

Szereplők: Poroszlay Kristóf f.h., Znamenák István, Hunyadkürti György, Sarkadi Kiss János, Kelemen József, Urbanovics Krisztina, Márton Eszter, Lugosi György, Szvath Tamás, Fábián Zsolt, Nagy Zsófi, Csúz Lívia, Kovács Magdolna, Kalmár Tamás, Kósa Béla, Mester Szilvia, Antal Márta, Vékes Csaba, Szűcs László, Czene Zsófi, Rácz Panni, Józsa Richárd, Csányi Dávid