„Ez az ország már nincs"

Beszélgetés Béres Attilával

Béres Attila Szombathelyen rendezte meg Székely Csaba történelmi komédiáját, a Vitéz Mihályt. Az előadását beválogatták az idei POSZT-ra. Béres Attilával nemcsak az előadásról, hanem eddigi pályájáról, a magyar színházi viszonyokról, illetve a Miskolcon történtekről beszélgetettünk. Az alábbiakban szemelvények olvashatók az interjúból.
Sándor L. István | 15. 05. 20.

– Az evidens volt, hogy Szombathelyen fogják bemutatni Székely Csaba darabját, hiszen a színház 2013-as drámapályázatának győztese. De hogy lettél te az előadás rendezője?

– Jordán Tamás mondta, hogy nekem kellene megcsinálnom, mert én is erdélyi vagyok, ismerem Székely Csabát, aki szintén marosvásárhelyi, sokat tudok arról a világról, amiről ír. Bár ez a világ nemcsak Romániában, illetve Erdélyben ilyen, hanem Magyarországon, Szlovákiában vagy Szerbiában is, mindenütt Közép-Kelet-Európában. Akkor én még nem ismertem a darabot, de amikor elolvastam, rájöttem, hogy ez egy nagyon fontos mű. Csak épp másfélszer olyan hosszú, mint egy normális színdarab. Például Csaba zseniálisan szétburjánzó gondolkodásának eredményeként a második felvonás közepén még bejön 4-5 új szereplő, akiket addig még egyáltalán nem láttunk, és belekezdenek valami teljesen új szálba. Így hát sokat kellett dolgoznunk, amíg megszületett a mostani forma. Nem biztos, hogy ez a végleges változat, az sem biztos, hogy ez a legjobb, de most ez alakult ki.

 ...

 – A Vitéz Mihály történelmi darab.

– A története, amennyire a nemzeti történelmek különböző szemszögéből nézett történetek igazak vagy hamisak, lehet igaz is. Tény, hogy volt 1601-ben egy román vajda, aki eredetileg kereskedő volt. És tény, vagy ténynek tűnik, hogy úgy lett belőle vajda, hogy szinte nem is vette észre. Mert szüksége volt az országnak egy vezérre, és az összes nemes, bojár, még a török udvar is támogatta őt. A magyarok segítségével, Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem segítségével hatalomra került.

 ...

 

 

vitez mihaly-szombathely-2

Székely Csaba: Vitéz Mihály (Németh Judit)

 

 – De te nem történelmi darabot rendeztél.

– Nem. Az előadásnak – szerintem – nagyon erős a reflexiója a jelenre. Mi igazából arra tettük az előadásban a hangsúlyt, hogy mi történik akkor, ha a hatalom elhiszi magáról, hogy neki már mindent szabad. Mikor Mihály megcsinálja Nagy-Romániát, akkor úgy érzi, hogy ő már bármit megtehet. Ez egy nagyon fontos történelmi pillanat. De engem igazából az érdekelt, hogy egy normális csávóból, aki becsületesen neveli az egyetlenegy fiát (miközben nagyon sok ledér lánynál is hagyott sok gyermeket), miképp lesz egyszer csak vezető. Hogyan választódik ki, és amikor vezető lesz, akkor feltétlenül meg kell-e zakkannia. Mert a darabban ez történik, miután Mihály egy idő után elhiszi, hogy neki már mindent szabad.

...

 – Meglepődtél, hogy a Vitéz Mihály ott lesz a POSZT-on? Vagy titkon reménykedtél benne?

– Megvallom őszintén, hogy idén volt két előadásom, amit különlegesen szerettem. Az egyik a Tóték, amit Miskolcon rendeztem, a másik a Vitéz Mihály. Nem ismerem azt az ízlést, ami alapján a válogatás zajlott. A válogatást így utólag elnézve nem is fogom megismerni. Érteni értem, csak nem értem... De azért örülök, hogy a Vitéz Mihály ott van a POSZT-on.

– Jelent valamit a POSZT-on szerepelni?

– Ezt leginkább egy vidéken dolgozó színész szemszögéből lehet megérteni, aki nap mint nap Szombathelyen, Miskolcon, Nyíregyházán vagy máshol játszik. Az ő önértékelésében sokat számít az, hogy játszhat a POSZT-on. Ez neki azt jelenti, hogy a szakma odafigyel rá is, bizonyos értelemben meg is becsüli.

 

beres attila-2

 

 ...

– De csak akkor, ha a szakma valóban megadja ezt a komolyabb figyelmet a POSZT-nak, illetve a fesztiválon szereplő előadásoknak.

– Most elképzelhető, hogy nem fogja megadni. A POSZT körül kialakult helyzetnek valószínűleg ilyen következményei is lesznek. Pedig egy vidéki színház zárt közösségben élő színészének rendkívül fontos lenne, hogy másképp is rá tudjon nézni arra a munkára, amit végez. Neki is szüksége van arra, hogy visszaigazolják azokat az erőfeszítéseket, amiket a saját társulatában tesz. Ez az ország úgy van berendezve, hogy azon kívül, ami a fővárosban történik, nem igazán számít semmi. Ahonnan én jövök, ez nem így működik. Ott az, ami Marosvásárhelyen történik, ugyanolyan fontos, mint az, ami Kolozsváron vagy Sepsiszentgyörgyön. Azaz vannak kulturális centrumok, amikre érdemes odafigyelni. A POSZT-on való szereplés az országos figyelem esélyét teremti meg a vidéken dolgozó színészek számára.

– De a POSZT körüli botrány ezt sokadrangú kérdéssé tette.

– Sajnos így van. De ez a vita már rég túlnőtt azon, hogy színházszakmai vita legyen. Ez valójában egy túlcsordult politikai acsarkodás, aminek sok értelme nincs. Ahogyan annak sincs abszolút semmi értelme, hogy a színházi szakma teljesen kettészakadt. Arról kellene vitatkozni, hogy milyen minimum feltételekkel lehetne ezt a szakmát valahogyan közös nevezőre hozni. És ezt a vitát nagyon hamar le kellene folytatni, nyílt kártyákkal, és nem a politikai hovatartozás koordináta rendszerében. Bár erre a jelen helyzetben nem sok esélyt látok.

 

beres attila-4

 

 ...

Azt nem a matematikus mondatja velem, hogy ha van két halmaz, és minden halmaznak van bizonyos számú eleme, akkor a két halmazban az elemek nem egymással vannak viszonyban, hanem csak a halmazok közt alakul ki viszony. És ez nem jó. Mert a mindennapi életben, ha csak a halmazokkal végzünk műveletet, az kizárja azt, hogy az elemekkel végezzünk műveletet. Önmagukban az egyes elemek viszonyban lehetnek egymással – beszélgetnek, megegyeznek egymással –, de ha az elemek bekerülnek a különböző halmazokba, abban a pillanatban ez a történet már nem ilyen. A halmaznak nem ugyanaz a viszonya, mint az elemnek a másik elemhez, és szerintem az elemek viszonya a fontos. Tehát először is az embernek fontos a viszonya a másikkal. Ami természetesen lehet baráti, ellenséges, akármilyen. De az ember viszonya legyen az, és ne egy halmaz által generált viszony. Először vagyok ember, aztán vagyok egy halmaz tagja. Ha egyáltalán kell az, hogy tagja legyek egy halmaznak, mert nem a halmaz határozza meg, hogy én milyen vagyok, hanem én határozom meg magamat.

– Én egy olyan társadalomban szeretnék élni, ahol nem kell egy halmaz tagjává lenni, hanem általam választott (vagy alkotott) közösség tagjává lehetek

– De ez ma nem így van. Pedig valóban ez lenne normális.

 ...

De ez most álságosnak is tűnhet, hogy valaki sem ennek a mainstreamnek, sem annak nem akar megfelelni, hanem azt gondolja, hogy nagyon-nagyon sok mainstream van, és nem érti, hogy ezek miért nem kíváncsiak egymásra. Hogy miért csak egymás feje fölött veszekednek? Hogy miért a halmazok logikája uralja őket az elemek párbeszéde helyett. És tudod, hogy mi ebben a legnagyobb baj? Hogy közben nekem most, 44 évesen kellene megcsinálnom azokat az előadásokat, amelyekről gondolkodni akarok. S nem húsz év múlva, amikorra remélhetően letisztulnak a dolgok. Az én életem most zajlik, ezek között a viszonyok között.

 

beres attila-1

 

 ...

Ma egy fiatal színházrendezőt nem hívnak kőszínházakba dolgozni. Mert mindenki a jól megszokott biztonságra játszik. Ritkán hallani olyat, kivéve talán a Katonát, hogy XY negyedéves színházrendező szakos hallgató a nagyszínpadon rendez. Mikor hallottál olyasmit, hogy egy vidéki színház nagyszínpadán jövőre egy főiskolai hallgató rendezi a Revizort? Szerintem ez a legnagyobb baj. Amikor ezeket a nagy bástyákat építik a különböző halmazok – én csak halmazoknak bírom nevezni őket –, akkor például arra nem figyelnek oda, hogy eltelt Székely Gáborék óta nagyon sok generáció, és nem nevelődött ki az utánpótlás.

– Ezt sokáig Székelyék nemzedéke sem tartotta fontosnak...

– Bocsánat, az Ellenfényben olvastam, hogy Székely Gábor 28 évesen lett a Nemzeti Színház főrendezője.

– Nem, 34 évesen lett, 28 évesen a szolnoki színház igazgatója lett. 38 éves volt, amikor a Katona igazgatója lett.

– Erre nekem az a válaszom, hogy nekem most, 44 évesen kéne átadnom egy nagy (vagy egy kis) vidéki színház igazgatói székét mondjuk öt év igazgatás után egy olyan embernek, aki 30 évesen igazgató akar lenni. Akit érdekel az, hogy a színházművészet merre fele tart, és járt már Berlinben, Moszkvában, Párizsban, Londonban, hogy ezt tanulmányozza. Az európai színházat úgy nézte, hogy abból számunkra mi hasznosítható, ehhez képest milyenek a magyar sajátosságok. Az európai hagyományokat továbbgondolva így kezdhet el építeni egy színházat. Az igazgatói kinevezéseknek pedig szigorúan szakmai alapon kellene megtörténniük.

– Nyilvánvaló ezt a kérdést sem a tehetség fogja eldönteni, hanem az, hogy ki helyezkedik jobban a politikai erőtérben.

– Pontosan ez a borzasztó. Meg az, hogy szakmailag állandóan a biztonságra játszunk. Nem kell annyira a biztonságra játszani. Nagyon jó lenne, ha olyan alkotók kaphatnának nagy kőszínházakat, mint Bodó Viktor, Radnai Márk, Göttinger Pali, Rusznyák Gábor, Keszég Laci, a k2-sek vagy mint Pintér Béla.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2015/1. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, az Írók boltjában, a Katona József Színház könyvesboltjában. Az árushelyek listája itt olvasható.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám 495 Ft
Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft