Mohácsi-perspektíva

Ma már nem kérdés, hogy Pintér Béla drámái számára a Pintér Béla Társulaton kívül is van élet. Az a tény viszont, hogy ennek a tételnek az alátámasztására éppen Mohácsi János Parasztopera-rendezései (Kaposvári Egyetem, Pécs és most Szombathely) szolgáltatják a legfényesebb bizonyítékot, legalábbis érdekes, bár egyáltalán nem meglepő. A tragikum és a komikum folytonos egymásba játszatása, a rombolva építés és az építve rombolás, a mindent átható „lételméleti" irónia, a sokféle hozott anyag beemelése, a feldolgozatlan és elengedhetetlen múlt iránti érdeklődés Pintér Bélának is, Mohácsi Jánosnak is sajátja. És úgy tűnik, hogy amikor Pintér Béla-darab (és éppen ez a darab) került Mohácsi kezébe, arra a radikális átírási, szétírási, újraírási folyamatra sem volt szüksége, amely nélkül pedig Mohácsi-előadás különben nem létezhet. A Parasztoperát persze egyrészt köti a zene, az operaforma (ezen az útvonalon került bele, mégiscsak, Mohácsi és Kovács Márton által pl. a kórus), másrészt a kortárs Parasztoperával Pintér Béla már eleve radikálisan átírt, újraírt egy régi, vándorló történetet, amely az önbeteljesítő, mindig a múlttal való szembenézés és a kellő (ön)ismeret, a bátorság hiányából fakadó ókori sorstragédiák súlyos levegőjében érlelődött. (Így megy ez: Oidipusz tudatlanságában elveszi a saját anyját, az unokatestvérek tudatlanságukban gyereket nemzenek és majdnem összeházasodnak, az apa tudatlanságában megöli a saját fiát. Bár a Mohácsi-előadásban a fölismerték-nem ismerték föl kérdése sem olyan egyszerű.)

A szombathelyi Parasztopera díszlete a hangsúlyosan mesterséges (teátrális) barokkos színházi világot teszi idézőjelbe és teremti újra, de a festett kulisszákkal létrehozott „barokk perspektíva" természetesen nem marad üres játék, bár a látvány – látványnak sem utolsó. És főleg: eleganciájával, komolyba forduló játékosságával illik a szombathelyi színészekhez. Senki nem képes olyan finoman, kecsesen, tökéletesen artikulálva, egyszersmind fejbekólintó brutalitással kiejteni a száján, hogy „baszogattál", mint az Anya szerepében Kiss Mari; a férjének címezve.

A kulisszák mozgatásával, „feltárulásával" egyrészt a tér és idő rétegeibe hatolunk egyre beljebb, egyre mélyebben – amíg el nem jutunk a mágikus-mitologikus időtlenségig (négy „föltárulásban"). Másrészt viszont a tér- és időrétegek feltárulása csak látszólagos abban az értelemben, hogy az előadás világában – a tér- és idősíkok egymásba csúsztatásával – egyszer csak, észrevétlenül megszűnik a linearitás. Múlt, jelen, jövő külön-külön úgyse létezik. A barokk képzőművészetnek látszólag leglényegibb jellemzője a „heves" és „eltúlzott" mozgás, amelynek azonban haladási iránya nincs, helyette megállít, kimerevít és időtlenít; vagyis inkább mozgalmasságnak, mint mozgásnak nevezhető. Hasonlóképpen mozgalmas – a játékmódot illetően is – Mohácsi János Parasztoperája. Csak egyetlen példa: Tündérke és Feri, a menyasszony szüleinek belépője, amikor a pöttyösmacskabőr-gallért viselő Bánfalvi Eszter harsány karmozdulata félúton megakad a lendületes-néptáncos köszöntés, a férjének címzett jól irányzott nyakon legyintés meg a kupica megszerzése és a szivarra gyújtás között. (Pöttyösmacskabőr, szivar – minden jelent valamit.) És még egy: a részegségében túlmozgásos, svejkes-rajzfilmes, elvágódó-föltámadó, garabonciás állomásfőnök szerepében Mertz Tibor nemcsak az esküvőt kaszálja szét kontrollálatlan mozdulataival, hanem mindent mást is. (Ráadásul az időt kiküszöbölő „barokkos mozgalmassággal" az alapmű dramaturgiai nagyvonalúságai szintén kiküszöbölhetők. Az pedig már igazán mellékes apróság, hogy a barokk opera – ahol az opera kezdődik – eleinte főleg a mitológiához fordult témákért.)

Az írás további része az Ellenfény 2014/8. számában olvasható.

 Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám 495 Ft
Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

Darvas Benedek–Pintér Béla: Parasztopera

Weöres Sándor Színház, Szombathely

Díszlet: Mohácsi András

Jelmez: Remete Kriszta

Koreográfus: Kovács Márton

Koreográfus-asszisztens: Móri Csaba

Zenei vezető: Kovács Márton

Korrepetitor: Falusi Anikó

Rendezőasszisztens: Kovács Nóra

Rendező: Mohácsi János

Szereplők: Kiss Mari, Szabó Tibor, Hartai Petra e.h., Matusek Attila e.h., Sodró Eliza, Bánfalvi Eszter, Orosz Róbert, Mertz Tibor, Szerémi Zoltán

Kórus: Korponay Zsófi, Papp-Ionescu Dóra, Ostyola Zsuzsa, Bartha Boglárka, Móri Csaba, Pothárn Imre, Kiss László, Szabó Róbert Endre

Zenekar: Baldauf Veronika/Völgyi Bálint (oboa), Schreiner Jenő (hegedű), Kovács Péter (brácsa), Porhárn Margit/Falvai Cseperke (cselló), Kovács Attila/Kiss Krisztián (bőgő), Maronics Ferenc (csembaló)