Ellenfény Online - Színház - Vidék - Játékból, Komolyan

Játékból, komolyan

Negyedik nap: IV. Nemzetközi Monodráma Fesztivál, Eger

Játszani lehet komolytalanul is, komolyan is. De vajon érdemes-e tét nélkül, pusztán „játszásiból” játszani? Aligha. Az egri Monodráma Fesztivál negyedik napján mindenki játszott – ki szó szerint, ki átvitt értelemben –, és mindenki a kellő komolysággal. Ahogy azt kell.
Markó Róbert | 08. 03. 31.

Mer’ jó

 

„Ez itten Turka, a kecske. Azér’ hoztuk, hogy mutogassuk. Mer’ érdemes” – így kezdődik a cserkúti Levendulaszínház Turka a táncoló kecske című produkciója. És valóban: Szabó Zsuzsa dramatikus népi játékokból összefésült előadását érdemes látni, kicsiknek és kevésbé kicsiknek egyaránt.

A laza, éppen ezért tetszés szerint bővíthető, improvizációs terepnek kitűnő kerettörténet szerint Zsuzsi néni kecskéje kimúlt, csak a bőre maradt meg. Így a gyerekeknek – olykor a felnőtteknek (!) – kell a néhai Turka bőrébe bújniuk, és a csodaállathoz méltó teljesítményt nyújtaniuk: táncolni, számolni, kecskenyelven társalogni és tejet adni. Szabó szakmailag hallatlanul veszélyes játékot űz: előadásának nemcsak katalizátora, de alapeleme a közönség aktivitása – ennek híján a produkció működésképtelenné válna. Megdöbbentő, ahogyan a fesztivál korábbi előadásain visszahúzódó, félénk kisgyerekek már a Turka második percében fürtökben jelentkeznek, hogy közreműködhessenek egy-egy mutatványban. A színész tehát győzött. Innentől tulajdonképpen minden megy a maga útján: Szabó Zsuzsa csak amolyan játékvezetőként avatkozik be, empatikusan irányítja a cselekményt, s az egy órás – se túl hosszú, se túl rövid – előadás végére nemcsak a gyerekek, hanem a szülők szemei is csillognak.

 

Az élet lányregény

 

Sárbogárdi Jolán hazaérkezett a Gárdonyi Színházba. Parti Nagy Ibusárját itt mutatták be ugyanis először monodráma formájában. Hogy Nádasy Erika briliáns alakítását nem ismerte meg a közönség elég széles körben, azért gyaníthatóan a honi kulturális élet vízfejűsége kárhoztatható, ám a lényeg a lényeg: az ember kissé keserűen szemléli Egerben Bíró Kriszta nagy lelkesedéssel fogadott – a színésznőnek Jászai-díjat is kieszközlő – Ibusárját. Nem mintha az Örkény Színház és a Kék Művészügynökség közös produkciója ne lenne kiváló a maga nemében, csak hát e sorok írójának az egri színház produkciója óta Sárbogárdi Jolán Nádasy Erika képében jelenik meg, és ez alighanem így is marad az idők végeztéig.

Ettől még Parti Nagy remek szövege, Pelsőczy Réka invenciózus rendezése és Bíró Kriszta kiváló játéka minőségi előadást hoz létre. A legapróbb részletig kidolgozottat, olyat, amely minden pillanatban meglepi az embert, s amit éppen ezért lehetetlen elunni. Az alkotók jó ízlését dicséri, hogy a groteszkre hangszerelt produkciót nem hagyják bohózatba fordulni, noha kétségtelenül a darab komikus regiszterét erősítik föl, a tragikusat pedig tompítják. Így pedig jót derülünk Jolika rózsaszínű álmain, de nem ismerünk magunkra az Ibusárban. Pedig bizonyára joggal mondhatná mindegyikünk: Sárbogárdi Jolán én vagyok.

 

Fotó: Gál Gábor

 


A nagy nő: verrückt nach Leben

 

Bagossy László, az Örkény Színház és egy monodráma: a tényezők reménykedésre okot adó együttállása. Bagossy egy évaddal ezelőtt Pogány Judittal állította színpadra A sötétben látó tündér című mesefolyamot, amelyet számos megmérettetésen díjazott a szakma és a közönség egyaránt. Bár A műselyemlány témájában-tartalmában egészen más világ, az alkotói módszer most is ugyanaz: egyetlen színésznő ül egyhelyben, és mesél, miközben rendkívül erős képek teszik elemivé a színházi hatást.

Irmgard Keun darabja az önmagát mindjobban megismerő ember rácsodálkozása saját bensőjére és a külső világra, a komplexált lény beilleszkedési kísérlete a zavaros (mellesleg – vagy nem mellesleg – fasizálódó német) társadalomba. A monodráma azonban közel sem politikai vitairat vagy szatíra: a társadalmi háttér csak mint a teljes kép befogásához szükséges jelzés- és utalásszerű miliő tűnik fel. A történet szerint Doris, akinek célja: nagy nővé lenni, naplóját írva-olvasva meséli el életét, képekben látva önmagát. Bagossy László rendezése a Monodráma Fesztivál eddigi programjának legerősebbje. Mert nem előadói jutalomjátékhoz szekundál csupán, hanem koncepcionálisan a kezében tartja a teljes produkciót.

Noha a rendező minden bizonnyal következmények nélkül megtehetné, hogy kizárólag a monodrámát előadó színészre hagyatkozzon: rövidebb-hosszabb snittekben az Irmgard Keun Strasse metrómegállójában ülve Hámori Gabriella teljes életívet futtat végig szűk két órában, a nézői figyelmet mindvégig éberen tartva, előadói holtpont nélkül. Teljesítménye egészen lenyűgöző: könyvnyi szöveget, tucatnyi szerepet ad elő imponáló magabiztossággal, hitelesen és pontosan; egyetlen hangsúly- vagy hangszínváltással, kézmozdulattal újabb és újabb karaktert teremt, s mindegyiket mélységeiben éli meg és tükrözi vissza. Elégedetten regisztrálhatjuk: Hámori Gabriella beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Nagy színésznő immár.

 

Fotó: Gál Gábor


„Medencém alján törött tükör”

 

Sok mindent megtudunk a levicai (szlovák) színház Épp most! című előadásából. A levicai (szlovák) színház Épp most! című előadásából azonban végső soron nem tudunk meg semmit. De Jevgenyij Griskovec monodrámának, novellának is felfogható szövegeit ismerve nem is igen számít másra az ember. Griskovec a 2000. évi Aranymaszk Fesztiválon gyakorlatilag berobbant az orosz színházi köztudatba, s azóta is az orosz színház élvonalába tartozik. Szövegei a lehető legszemélyesebb elbeszélésmódot kívánják meg, műveinek első előadója pedig – kézenfekvő módon – mindig saját maga, mert azt író-rendező-színész (egyszerűbben: színházművész) minden művében önmagáról beszél.

Az Épp most!-ban szó esik többek között vonatokról, repülőgépekről, horgászatról, háborús filmekről, Marilyn Monroe-ról, Elvis Presley-ről, történet tulajdonképpen nincsen is, az ember az elcsepegtetett információkból – az emlékek, érzések tükörcserepeiből – próbál összerakni valami látszólag egységeset. Az előadás nagyszabású kísérlet a nyelv használhatatlanságának bizonyítására, amennyiben pontosan kimutatja: egyetlen érzés sem adható át pusztán szavak által.

Griskovec írása színészi szempontból látszólag pofonegyszerű: nem kíván mást, mint önazonosságot. Ezzel Griskovecnek aligha van problémája, amikor magamaga interpretálja saját írásait, ám igen nehéz feladat elé állít minden más színészt. Peter Oszlík megbirkózik a feladattal. Nagy kedvvel, sodró lendülettel mesél, kétséget sem hagyva afelől, hogy ez, legalábbis ezúttal, az ő története. Képeket villant fel, melyeket felfejthetetlen asszociációs kapocs köt össze. Figurája megnyílik, érzésvilágát közszemlére teszi, őszinteségével szimpátiánkba férkőzik. És magunkba nézni kényszerít.

 

Forrás: Gárdonyi Géza Színház, Eger

 

Turka a táncoló kecske

 

Előadó: Szabó Zsuzsa

 

 

Parti Nagy Lajos: Ibusár

 

Díszlet: Cziegler Balázs

Jelmez: Nagy Fruzsina

Zene: Darvas Ferenc

Dramaturg: Galambos Gábor

Rendező: Pelsőczy Réka

Előadó: Bíró Kriszta

 

 

Irmgard Keun: A műselyemlány

 

Fordította: Gáspár Margit

Színpadra alkalmazta: Gáspár Ildikó

Díszlet, jelmez: Ignjatovic Kristina

Rendező: Bagossy László

 

 

Jevgenyij Griskovec: Épp most!

 

Rendező: Pavel Gaus

Előadó: Peter Oszlík