Dosztojevszkij-próbák 3. / Indul a lányregény

Próbanapló Jeles András szombathelyi rendezéséről

Jeles András kezdettől jelen van az öt éve megalapított Weöres Sándor Színház életében: A nevető ember, A kis Lord és a Zarándokének után most Dosztojevszkijjel lépett dialógusba. A félkegyelmű címszereplője Czukor Balázs, premier március elsején.
Ölbei Lívia | 13. 02. 8.

 

(Sötét filmrészlet után derűs reggel.) A próbateremben villanyfény és szinte duruzsoló meleg, Czukor Balázs azzal lép be, hogy – azért jobb este próbálni, nem? Mindjárt hat óra. A játéktérben egyetlen pad: Aglaja és Miskin találkájának helyszíne, a regény-referencia szerint Pavlovszkban, a Pétervár melletti nyaralóhelyen. A Jeles-átiratban ez a II. felvonás 6. képe – de még az is lehet, hogy végül máshova kerül az előadás kompozíciójában.

A nyitó instrukció arról tudósít, hogy „Miskin plédbe burkolózva, széles sállal a nyaka körül, oldalra billent fejjel egy parkban álló padon alszik. A háttérben sötét lombú öreg tölgyek, holdas este van”.  Csak az érdekesség kedvéért: a regényben Miskin hajnali négykor indul el (Ippolit sikertelen öngyilkossági kísérlete után), Aglajával reggel találkozik – miközben a tudattalan játékai, az álmok Nasztaszja Filippovnához vonják. Vonzások és választások, szabadulna, de nem engedi az örvény.

Az alvó Miskint a szövegkönyv szerint narráció kíséri: „Elszundított, de izgalma álmában is folytatódott. Sok álmot látott, valamennyi riasztó volt, úgyhogy gyakran összerezzent. Végül odalépett hozzá egy nő, akire nem akart ráismerni, pedig gyötrelmesen jól ismerte. Sápadt arcán fájdalom remegett, úgy érezte, a nő mintha hívná, mutatni akarna neki valami életbevágóan fontosat. És ekkor derűs kacagás harsant fel mellette…” Mielőtt Aglaja-Csonka Szilvia (a derűs kacagás tulajdonosa) megszólalna, Jeles András megjegyzi, mintegy magyarázva a narrációt (és a szituációt is): „Sötét filmrészlet után derűs reggel.” Így kezdődik az olvasás első köre – a színészek még nem mentek be a játéktérbe.

Ki kellene találni azt a speciális kottát, lejegyzési módszert, amellyel a próba telített szöszmötölése rögzíthető. Pátosz ide vagy oda: néha szinte tapintható, ahogy megszületik, kikristályosodik (és fölragyog) „valami”. A regény most is úgy van jelen, hogy nincsen jelen – ahogy egy-egy próba mozaikdarabkája mögött valahogy mindig fölsejlik a leendő előadás teljessége.

 

felkegyelmu-szombathely2

Forrás: Weöres Sándor Színház, Szombathely

 

(Indul a lányregény.) „Lehet, hogy akkor járunk jól, ha magától értetődőnek vesszük az egészet, ha megfeledkezünk arról, hogy Dosztojevszkij örökéletű szereplőivel bármikor találkozhat az olvasó, ha előveszi a könyvet. Akkor járunk jól, ha ettől nem rendülünk meg. De ezt nem is kellene mondanom, mert úgyse ebből a perspektívából nézitek – praktikusan nézitek. Azt a komplexitást, amit Dosztojevszkij felkínál, félre kell tenni – és választani egy utat, amelyen elindulhatunk. Lélektanilag nem olyan bonyolult helyzet: Aglaja szerelmes Miskinbe, de se maga nem akarja elfogadni, se a családja számára nem akarja elfogadhatóvá tenni.” A rendezői-szerzői interpretációban Aglaja minden tekintetben éretlenebb Miskinnél, érzelmi alapú gondolkodásával feszültségben van társadalmi rangja, amely magabiztossá teszi. Nyílt és eleven lény, de a határai a regényben is, itt is jól láthatók. Nem tud elszakadni attól, hogy a sors a tenyerén hordozza őt. Majdnem komikus hatást kelt, amikor deklarálja, milyen közel van Miskinhez. Ihletettsége azonban igazi, át tudja venni a másik helyzetét: ihletett alapon kerül közel olyan tartományokhoz, amelyekhez nincs is köze („Jólesett neki, szegénynek… a szégyen”).  Amikor a szerelmet szóba hozza, összezavarodik – ettől olyan bájos.

Megviseltség van, a roham után, szinte álomkór – így festi meg Jeles András a jelenet elején ébredező Miskin állapotát, aztán (mintegy hangosan gondolkodva-eszmélve) hozzáteszi, hogy elég érdekes lenne rekonstruálni az álomképet, szcenírozással, világítással: „Nasztaszja Filippovna elneveti magát – az se biztos, hogy ő –, és mögötte árnyékszerűen ott van Aglaja; ha el lehet jól tüntetni Zsófit.” A herceg és Aglaja dialógusát mindenekelőtt az határozza meg, hogy „másban vannak”: Aglaja Miskinben (és önmagában); Miskin a Nasztaszja Filippovna-problematikában – ami számára elsődlegesen nem szerelmi probléma,  inkább védangyal szeretne lenni ebben a kapcsolatban. Fontos megjegyzés, hogy a „szintbeli eltérés” Miskin összes emberi viszonylatában jelen van. (Ebből következik minden tragédia.)

„Indul a lányregény”, szól a rendezői figyelmeztetés, amikor Aglaja neki-nekilódulva belelendül a vallomásba (a szaggatottság a regényből hiányzik, de mélyebb értelmeket hoz felszínre): „Idehallgasson, én igaz embernek tartom önt, a leg… a leg…nna! És ha azt mondják, hogy önnek az elméje… vagyis hogy néha félkegyelmű, szóval beteg, hát ez nem igaz! Mert azért a fő esze magának mégiscsak különb, mint bármelyiké! Sőt, a leges… leges… és ezt a Maman is észrevette!” Instrukció Csonka Szilvinek: „Az derüljön ki, hogy elkezdi fogalmazni a lelkesültségét.” Fokozza a helyzetet, hogy „olyan érzések termelődnek, amelyekkel Miskinnek számolnia kellene, de nem képes rá. A természetes indulatok pofán vágják, a legegyszerűbb dolgok szenzációszerűen hatnak rá”. Amikor Aglaja – megérezve, hogy értetlenségbe ütközött – egyre erőteljesebben támad („Jézusom, azt képzeli, hogy én szerelmes vagyok magába és találkára hívtam”), Miskin rendre utasítja, mint egy kisgyereket: „…szégyellje magát!” Balázs fölveti, hogy kell-e egyáltalán ez a „szégyellje magát” – és ha igen, mi az értelme. A rendezői magyarázat szerint „a te igazi lényed előtt szégyelld magad”.

Amikor aztán Aglaja egyre harcosabban emeli a tétet, és előáll Nasztaszja Filippovna leveleivel, kis gondolkodás kezdődik azon, hogy NF akkor most mit írt: azt, hogy ő maga szerelmes Aglajába – vagy azt, hogy Miskin szerelmes Aglajába. Alberti Zsófi (akinek a jelenet végén lesz dolga, amikor valóban föltűnik a színen – a parkban – Nasztaszja Filippovna) azt mondja, hogy ő azt hitte, NF Aglajába szerelmes: csak így van értelme a „nagy négyesnek” (Aglaja, Miskin, Nasztaszja Filippovna, Rogozsin). Jeles András is így emlékszik, bár nem szab gátat a mérlegelésnek: „NF Aglaját mint utópiát jelöli ki Miskinnek – nagyon szép ez az ellentmondás.” (A regény Alberti Zsófit és Jeles Andrást igazolja; de ez most tulajdonképpen mellékes.)

Amikor pedig Nasztaszja Filippovna tényleg megjelenik, térdre ereszkedve ennyit mond Miskinnek: „Boldog vagy? Csak egy szót mondj, boldog? Holnap elutazom, ahogy parancsoltad! Nem leszek… Utoljára látlak, mondj nekem valamit, utoljára!” Miskin nem válaszol („Állj fel, próbáld meg” – ez a nagyon pontos válasz).  Miskin azt parancsolta volna, hogy NF utazzon el?, kérdezi Zsófi, Jeles András azt mondja, a regényben biztos van erre megoldás. (A megfelelő szöveghelyen Dosztojevszkijnél – Makai Imre fordításában – ugyanaz a mondat áll: „Holnap elutazom, ahogy parancsoltad.”)

 

(Még a tábornoknét is megbolygatja.) Balázs a pad-jelenetet mindenestül súlyos félreértés-szituációnak látja, abban sem biztos, hogy mikor esik le Miskinnek – ha leesik egyáltalán –, hogy miről is van szó voltaképpen. Szerinte Miskin nem szeret bele Nasztaszja Filippovnába (sem). Jeles szerint viszont igen, de rögtön föl is oldja az ellentmondást, mondván, hogy meglehet: pusztán terminológiai problémáról van szó. Sőt: hozzáteszi, hogy „ha praktikus vonatkozásban jobb neked, akkor legyen úgy”. Alberti Zsófi megjegyzi, hogy „ha Miskin nem szerelmes, akkor arról vitatkozunk, hogy meghalok-e vagy nem”. Tényleg: mi a szerelem. Balázs úgy látja, Miskin azért nem lehet szerelmes Nasztaszja Filippovnába, mert számára a szépség birtoklása – mint férfivágy – nem létezik. „De belső tartalmakban, morálisan igen”, szól a rendezői érvelés. Balázs szerint Miskin nem változik az első perctől az utolsóig. Nincs rajta fogás. Szilvi szerint olyan jeleket kap, amelyeket nem ért, nem tud hova tenni. Balázs: „Még a tábornoknét is megbolygatja.” Jeles András ezen a ponton (nyilván nem véletlenül) megemlíti Pasolinit: „Érdekelne a Theorema. Kicsontozta A félkegyelműt – lehet, hogy semmi köze az egészhez, de érdekes volna megnézni.”

 

(Az a gyanú, hogy érdekes.) „Megpróbáljuk beereszteni a megbeszélteket, és nem csak úgy olvasni?”, kezdődik a második kör a térben. Balázs és Szilvi most már állják egymás tekintetét, nincsenek ellenállhatatlanul kirobbanó nevetések. „Egyáltalán nem szégyellem magam, és honnan veszi, hogy nekem ártatlan a szívem?”, mondja Aglaja-Csonka Szilvia, és Jeles András nem állja meg: „Úristen. Gyönyörű volt. Bocsánat. Ez nagyon szép mondat.”

Így jutunk el a jelenet végéig, Nasztaszja Filippovna megjelenéséig (álomtól valóig), amikor a narrátor hangján (vajon ki lesz az?)  Miskin szíve megtelik „forró szögekkel” (íme, egy jelentéssel teli Jeles-lelemény, Pilinszky-áthallással).

És a rendezői végszó az esti próba befejeztével: „Nem tudtam, hogy ennyi mindent exponál ez a jelenet. Az a gyanú merült föl bennem, hogy az előadás érdekes lehet – akár A Szabó család szintjén is. De lehet, hogy tévedek. Azt is elfogadom, hogy nem én vagyok a leghitelesebb, aki nyilatkozhat ez ügyben. Holnap a születésnapot visszanézzük. Nagyon örülök neki, és köszönöm szépen.”