Ellenfény Online - Színház - Vidék - Magyar Platonov?

Magyar Platonov?

Móricz: Úri muri – Miskolci Nemzeti Színház

Úgy tűnik, hogy a Miskolci Nemzeti Színház új vezetése határozott koncepció alapján kezdte meg működését. Ennek egyik fontos eleme, hogy eseményeket szerveznek az új bemutatók köré. „Az évad drámája” programsorozat középpontjába idén Móriczot, illetve talán leghíresebb művét, az Úri murit állították.
Sándor L. István | 12. 12. 3.

A darab miskolci bemutatójának napján nyílt meg egy kiállítás a nézőtéri büfé emeleti csarnokában. A tárlat gerincét Zsedényi Gyula fotográfusnak a Nyugat 1931-es miskolci estjén készült képei alkotják. Később majd sor kerül egy konferenciára is, amely azt kutatja, hogy az utóbbi években az Úri muri Móricz készítette drámaváltozata helyett miért fordult a színházak érdeklődése (is) inkább a regény felé.

A kérdés azért jogos, mert maga a Móricz-darab az elmúlt fél évtizedben csak egyetlen egyszer került színre (Kerényi Imre rendezésében 2007-ben Kecskeméten), de négyszer mutattak be a regényből készült különféle adaptációkat. (A miskolci mellett 2007-ben Rusznyák Gábor méltatlanul kevésre értékelt rendezésében Kaposvárott, Vidnyánszky Attila POSZT-on is szerepelt 2008-as debreceni előadásában és Bezerédi Zoltán rendezésében a Nemzeti Színházban 2010-ben.)

Az évad drámája program keretében Miskolcon sem a Móricz-drámát játsszák, hanem Ari-Nagy Barbara adaptációját, amelyet a regényt és a drámát is figyelembe véve készített. Már maga az adaptáció is egyértelműen jelzi az alkotók szándékát: felerősítették a magánéleti történetet, és némileg zárójelbe tették a közéleti szálat.

Ezt jelzi például az a változás, hogy a miskolci előadás nem a „kocsmában” kezdődik (mint a regény a Sárga rózsában és a darabváltozat a Nagyvendéglő éttermében), ahol körképet kaphatunk arról a társadalmi közegről, amelyben a történet játszódik. Itt ismerhetjük meg Szakhmáry Zoltánt, a regény főhősét, aki valahogy kilóg ebből a világból: kiemelkedni próbál belőle, de tehetetlenségét és cselekvésképtelenségét megtapasztalva egy fékevesztett muri végső fázisaként megöli magát.

A miskolci változat Szakhmáry Zoltán (Zayzon Zsolt) tanyájának egy kis kamrájában kezdődik, ahol a férfi több hónapja rejtegeti Rozikát, a cselédlányt. A kezdő jelenet arról szól, hogy egyik éjszaka meglepi a férfi a lányt, s az így kialakuló párbeszéd valamiféle idill lehetőségét festi köztük: Szakhmáry érdekesnek tartja, hogy Rozika szerint a békák énekelnek, a lány azt kérdezgeti naivan, kedvesen, hogy mit szeret benne, rajta a férfi. Hogy nem teljes az összhang, azt inkább csak a vizuális jelzsek sejtetik. Például az, hogy a jelenet háttere tört darabokból áll: a kamra falát színes csempedarabkákból összerakott mozaik (vagy annak festett imitációja) borítja. Meg abból, hogy be van deszkázva a kamra egyik ajtaja (mintha valamiféle börtön is lenne. Ezzel  összecseng az is, hogy a lány arról beszél – talán még nem célzatosan –, hogy Szakhmáry nélkül mennyire magányos itt a tanyán.) Csakis ezen finom jelzések miatt tűnhet fel, hogy Rozika egyáltalán nem a szerelméről beszél, hanem arról, hogy milyen jó hozzá „Zoltán bácsi”.

 

miskolc-uri-muri

 

Míg a Móricz-műben fokozatosan derül, hogy Szakhmárynak titkos cselédlány-szeretője van, a miskolci előadás már az indításában ezt exponálja. És ugyan megértjük a férfi vágyát az érzéki-szerelmi boldogságra, de ennek fényében megkérdőjeleződik szándékának tisztasága, amikor a feleségét, Rhédey Esztert (Fabók Mariann) arra akarja rávenni, hogy írja alá a váltókat, amely az ő örökségét terhelné meg jelzáloggal, mert csak így kaphatna kölcsönt a Szakhmáry-birtok fejlesztésére. (Ha az előadás indításából kiderül, hogy érzelmileg nincs már köze az asszonyhoz, akkor itt nyilván csak kihasználni akarja őt, még ha nem is becsapni. Így nem kapja meg a főhős az esélyt, hogy tisztának lássuk a szándékait, az önérdekén túlmutatónak törekvéseit.)

 

miskolc-uri-muri3

 

A mintagazdaságról szőtt álmai egyébként is zárójelbe kerülnek az előadásban. A reformtörekvések ugyan jelszóként többször előkerülnek, de nem igazán tűnnek fontosnak. És az sem meggyőző, ahogy Szakhmáry (alig) beszél róla. Ez szintén tudatos alkotói szándék eredménye lehet, hisz a modernizációnak azon formái, amelyekre a Móricz-regény utal (például a vasútfejlesztésekre, amiből annak idején Kaposvárott Rusznyák Gábor egy fontos szálat bontott ki) szinte teljes egészében eltűnnek a miskolci szövegváltozatból. Így kevés esélye marad annak, hogy Szakhmáryt egy kicsinyes kor többre vágyó, másra törekvő hősének lássuk. A környezetét betöltő céltalan, jellegtelen figurák között inkább csak a tétovasága ad neki különös, egyedi színt, sajátos formát. Zayzon Zsolt játéka is inkább a kétségeket s nem az elszánásokat erősíti meg. Fel-felsejlenek benne célok, vágyak, de nincs valódi ereje ahhoz, hogy ezeket véghez is vigye.

Ez szintén egybevág a rendezői szándékkal, hisz Keszég László az egyik interjúban arra utalt, hogy a magyar Platonov lehetőségét látta meg a műben, és hogy ő a történetnek eleve az érzelmi oldalát tartja fontosabbnak. „Ilyen tökéletes módon megírt szerelmi háromszöget én keveset ismerek” – mondja, és a történetből azt emeli ki, hogy „milyen íratlan szabályokkal kell ebben a környezetben megküzdenie annak, aki csak kicsit is szabadabban értelmezi a szerelmet. Szakhmáry Zoltán ebben is a kora előtt jár, nemcsak abban, hogy mintagazdaságot akar építeni.”

A miskolci darabváltozat így elsősorban Szakhmáry érzelmi vergődését állítja a középpontba. Pontosabban a Rozikával való kapcsolat ellentmondásait. Mert úgy tűnik, hogy a feleségéhez fűződő érzelmeit már lezárta magában, két találkozásukkor szikrája sincs annak, hogy visszatalálhatnának egymáshoz. Az első a váltó aláíratása, amikor az asszony addig feszeng, nyugtalankodik (ahelyett, hogy nyíltan ellent mondana az urának), amíg ráborítja a tintát a papírokra, így érvénytelenné válik az ügylet. Másodszor már eleve számon kérni érkezik ki a tanyára Rhédey Eszter, mert végül neki is a fülébe jutott, hogy a férje itt bújtatja a szeretőjét. (Fabók Mariann játéka az asszony kérlelhetetlen szigorát, szüntelen morális számonkérését hangsúlyozza, így nem sok esélye marad, hogy valamit felfoghasson férje érzelmi-emberi válságából.)

A Keszég-rendezte előadásban Szakhmáry annyiban valóban hasonlít Platonovra, hogy az önmagával szemben érzett elégedetlensége a nőkkel való viszonyát is meghatározza, és a történet előrehaladtával egyre inkább eltartani, eltaszítani próbálja magától őket, így a kapcsolataiban (is) átélt csőd valójában az önpusztításhoz szolgáltatja a legfőbb érvet. A kezdőjelenet „idillje” után akkor találkozik legközelebb Rozikával, amikor a tanyáján zajló muri közben (talán szándéktalanul) célozgatni kezdenek a szeretőjére. Akkor beront a lányhoz, kicibálja a kamrájából, és odahajítja a férfitársaságnak, akik mustrálgatni, „kóstolgatni” kezdik: táncoltatják, fogdossák, ölelgetik. Mindebben Szakhmáry a benne élő kételyek bizonyítékát látja – hisz többször más férfiakhoz való viszonyáról faggatja a lányt –, végül megpofozza és lekurvázza Rozikát.

 

miskolc-uri-muri2

 

Mindez Rozika számára nemcsak a megalázás, hanem talán az öntudatra ébredés pillanata is. Megérti, hogy vonzza a férfiakat, s hogy mindezt – kellő elszántsággal – a maga javára is fordíthatja. És mert – az őt kóstolgató férfiakkal ellentétben – neki még vannak ambíciói, kinézi magának a könyvügynökké lezüllött dzsentrit, Lekenczeit (Szőcs Artur), akinek a hazugságain az első pillanatban átlát, és akinek még pénzt is ad, hogy vigye el innen, s „csináljon helyet” neki Pesten.

Szőcs Artur játékában Lekenczei az előadás egyik legérdekesebb figurája. Már a megjelenésekor érezni azt az undort, ami ettől a vidéktől elfogja őt. Zavarja a vendéglő poros széke, mocskos abrosza, meg hogy eszébe sem jut a pincérnek szalvétakendőt hozni. De a legnagyobb dózist akkor kapja a helyi „urak” mentalitásából, amikor Csuli még bele is tenyerel a rántottájába. És miközben folyamatosan megvan a véleménye nemcsak erről a vidékről, az itteni társaságról, hanem a saját maga abszurd életéről, az egész dzsentri életformáról is, szép lassan maga is belesüllyed a céltalan murizásba, s nemhogy bármiben is különbözne a többiektől, hanem ő lesz a legnevetségesebb részeg, olyannyira, hogy még a nadrágját is lehugyozza.

Több kritika is Szőcs Artur „túlzásai”-ról, „vásári fogás”-airól ír, („nem létezik, hogy ez a rendező tudtával van így” – mondja az egyik), miközben talán nem idegen az alkotók szándékától az a groteszk szín, ami itt megjelenik. Árvai György díszlete is arra utal, hogy az alkotók eredetileg nem teljesen arra a realista megközelítésére gondoltak, ami végül összképként kikerekedett a színészi alakítások többsége nyomán (és amiből Szőcs valóban kicsit kilóg). Nemcsak Rozika kamrájának vannak furcsaságai. Különös például, hogy Szakhmáry tanyájának homlokzatára rá van aplikálva a puszta képe, ami valójában körbeveszi ezt a helyszínt. Vagy az a szoba, ahol végül is fogadja Szakhmáry a feleségét, tele van képekkel, amelyek a „sömmit festették”. A csupasz tájképeken sehol egyetlen fa, amelyet a legrészegebb álmaiból is felriadva állandó követel Lekenczei. („Ültessetek fát” – követeli egyre inkább összeakadó nyelvvel, így lesz egyre abszurdabb a kertmagyarország utópiája.)

 

 

Az előadás problémája, hogy az egyre fékevesztettebbé váló muriban (és az ide vezető úton) csak kevés figura kelt figyelmet. Természetesen figyelni kell Csörgheő Csulira, aki Gáspár Tibor könnyed játékában nem gazembernek tűnik, hanem olyan figurának, aki gátlástalanul megpróbál minden helyzetet a maga javára fordítani, de mégsem tud több lenni egy kisstílű sviháknál. Karakteres még Szegedi Dezső Zsellyei Balogh Ábelének jónéhány gesztusa, de talán árnyaltabb kép rajzolódna ki erről a világról, ha más figurákra is emlékezni tudnánk.

 

 

 

 

 

 

Móricz Zsigmond: Úri muri

 

A szövegkönyvet írta: Ari-Nagy Barbara

Díszlet: Árvai György

Jelmez: Szűcs Edit

Dramaturg: Ari-Nagy Barbara

Zene: Márkos Albert

Rendező: Keszég László

Szereplők: Zayzon Zsolt, Fabók Mariann, Lovas Rozi, Gáspár Tibor, Szegedi Dezső, Szatmári György, Szőcs Artur, Rusznák András, Simon Zoltán, Salat Lehel, Fandl Ferenc, Ódor Kristóf eh., Lukács Gábor, Fritz Attila eh., Cservenák Vilmos, Kerekes Valéria, Kriston Szabolcs, Irlanda Gergely, Osváth Tibor, Hegedüs Richárd, Tötös Roland, Kurucz Zsuzsanna, Majláth Mariann, Cseh-Simon Anett, Pashchenko Okszana

Zenészek: Váradi Zoltán (hegedű), Baróczi Anita (brácsa), Székely Balázs (nagybőgő)

A hangfelvételeken a Miskolci Nemzeti Színház vonószenekara játszik, vezényel Cser Ádám

A hegedűszólókat Váradi Zoltán játssza, a felvételt és hangutómunkát Hlavicza Gábor és Petró Péter készítette.

 

 

 

Más is látta:

Bujdos Attila: A sehová nem tartozó ember

Proics Lilla: Zöld a petrezselyem, bánat a szerelem

Ugrai István: Az évad drámája

Zappe László: A harmadik arc

 

 

Beszélgetés a rendezővel

Akár el is pusztíthatnak bennünket

 

 

Blogbejegyzések

Kritizona

 

 

Képgaléria

Mnsz.eu

Borsod online

 

 

Vidórészletek

Borsod online

Miskolci Nemzeti

 

 

Az előadás weboldala

http://mnsz.eu/eloadasok/single/22