Ellenfény Online - Színház - Vidék - Magyar Virtus

Magyar virtus

Gaál–Várady–Darvas: A peleskei nótárius – Weöres Sándor Színház, Szombathely

A feszes koreográfia és az imponálóan fegyelmezett, visszafogott csapatjáték tartja össze, teszi egységessé és viszi-sodorja el a garantáltan boldog és kellőképpen abszurd végkifejletig a szombathelyi Weöres Sándor Színház évadnyitó bemutatóját, A peleskei nótáriust. A „habkönnyű” és „szórakoztató”, nyilvánvalóan „közönségcsalogatónak” szánt zenés bohózat azonban váratlanul – és talán akaratlanul – egyszer csak valódi jelentést kap.
Ölbei Lívia | 11. 10. 7.

Schlanger András pályafutása során többször megrendezte már Gaál József 1838-ban bemutatott (tündér)bohózatát, pontosabban a Bognár Róbert által készített, Várady Szabolcs dalszövegeivel és Darvas Ferenc zenéjével játszott Peleskei-átiratot: először az 1987/88-as évadban a kecskeméti Katona József Színházban. (Akkor és ott is ez volt az évadnyitó előadás.) A korabeli kritikák dicsérik az előadás ötletgazdagságát, a felszabadult, fiatalos, jókedvű, minden erőlködéstől mentes csapatjátékot. Azóta eltelt huszonnégy év. Nemcsak a világ változott meg, hanem A peleskei nótárius-ősbemutatót követően diadalútjára induló népszínmű – mint sajátos, „eredeti magyar”  színjátéktípus – újraértelmezésével is többen megpróbálkoztak.

 

peleskei-notarius-szhely-1

Forrás: wssz.hu

 

Ha pedig a 20. század első felében Szerb Antal azt írta a Gaál József-színdarab forrásául szolgáló Gvadányi-műről, az Egy falusi nótárius budai utazásáról, hogy amit 18. századi megszületése óta „veszített aktualitásából, megnyerte a régiség zamatában”, akkor azt mondhatjuk, hogy A peleskei nótáriusban ábrázolt – fontos, hogy a fanyar és szellemes Várady Szabolcs-versek fénytörésében megmutatkozó – falusi-városi „magyar világ” ma szinte automatikusan és már a mondatok-megszólalások szintjén groteszk-ironikus módon aktualizálódik (vö! „ha legalább nemzeti szerecsen volna”), miközben a Weöres Sándor Színház előadásában látványosan-túlhajtottan működtetett, mozgatható festett-kulisszás színpadi masinéria a „régiség zamatán” túl a teatralitás elemi varázsával ajándékozza meg a nézőt. A legújabb Schlanger-rendezés egyfelől hangsúlyosan, látványában is (nép)mese – elvégre egyik főszereplője egy létében megkérdőjelezett, villámokat szóró, ügyetlen boszorkány –, másfelől hangsúlyosan (természeténél fogva abszurdba hajló) színház. De amikor például a komótos alföldi juhász-jelenetben a bojtár a lábához kötött madzagon húzza be a pulikutyát, a tűz illúzióját (a tűzpirosan lobogó lángot) pedig elektromos áram hozza létre a kondér alatt, akkor nemcsak a színházat látjuk működés közben, hanem azzal is szembesülünk, hogy a juhász-romantika ma csak giccsként (vagyis hazugságként) működik (vagyis nem működik). Ez A peleskei nótárius valójában folytathatatlanként mutatja fel A peleskei nótáriusban megjelenő hagyományt – és az előadás paradox módon éppen ezáltal válik  itt és most szórakoztatóvá és jelentésessé. Nem az élet és a lélek – egyébként is ambivalens – logikája érvényesül, hanem a színházé; mindjárt megduplázva. (A gázsijuk elmaradása miatt sztrájkkal fenyegetőző színészek és az előadást csak kikövetelő közönség  – „Játsszatok a pénzünkért!” – egymásnak feszülése egyrészt ismerős fogás, másrészt való- és időszerű probléma, harmadrészt kedves, mesebeli álom.) A pikareszk hagyományokra apelláló Kundera nyomán itt a „tettek szépsége” – vagy inkább a koreográfiák lendülete – uralja a terepet. Ha tetszik, az eredeti Gaál József-darab cselekménye több szempontból „logikusabb”, mint a Bognár Róbert-átirat; például azzal, hogy nem keveri bele azonnal a boszorkánytagadó Zajtay nótárius elleni boszorkányos bosszúba az ifjabb Zajtayt – és vele a szerelmi szálat. Így viszont váltakozó „csoportozatos” és egyéni akciók sorozatává válhat a bohózat agresszív-burleszkes arcát is fel-felvillantó előadás: a peleskei életképtől a pusztán és a hortobágyi csárdán (a mai műzsiványok tanyáján) át a fővárosi színházig, a Hopfen-házig és a kávéházig – és persze az áradó, érzelmes, boldog, évadnyitó fináléig. (És a színpad szélén végig játszik a zenekar.)

 

peleskei-notarius-szhely-4

 

Közben minden szereplő önmagában is megjegyezhető, jók az énekes teljesítmények. (Külön szépek a több méter magas, kéklő szoknyazuhatagban begördülő Éjkirálynő – Senkovics Petra – Mozart-trillái, főleg a közeli szombathelyi Varázsfuvola-élmény okán: hosszú évek után augusztusban az Iseumban újra láthatta-hallhatta a közönség a „hely szelleméhez” illő operát.) Említésre méltó, hogy a többnyire több szerepben megjelenő színészek ellenállnak a ripacséria hőzöngésének és csábításának. Szabó Tibor komoly vidéki jegyző – büszkén és megadóan üli meg a két kolléga által jelmezben eljátszott lovat, oldalán óriási, sárkányok ellen való kard („magyar ember sorsember”) –, aki a világ legártatlanabb naiv nézőjeként szól bele a pesti Othello-jelenetbe, amely viszont „klasszikus” stílusparódia-betét az előadásban. Zayzon Zsolt Baczur Gazsi szerepében finoman durva „pesti korhely” (magyar úr), aki Peleskén úgy táncol az ünnepi asztalon, mint a „magyar Berger”. Orosz Róbert szintén minden erőlködés és túlhajtottság nélkül játssza az alakváltó Tóti Dorkát: szoknya, kendő – és megvan. Ő a boszorkány. Aztán a végén leveszi az aktuális parókát – és előttünk áll a színész (bár még tűzpiros szoknyában).

Az előadás legnagyobb erénye mégis az, hogy az intézményként négyéves, gyakorlatilag alig három éve működő; a teljes átalakítás után az idén januárban fölavatott, korszerű színházépületben éppen első teljes évadját megkezdő Weöres Sándor Színház társulatának alkalmat ad a fegyelmezett, pontos, odaadó összjátékra. Ez a (magyar) virtus. (Rajta túl: giccs és szemfényvesztés.)

 

 

Gaál József–Várady Szabolcs–Bognár Róbert: A peleskei nótárius

 

Díszlet, jelmez: Zeke Edit

Koreográfus: Bodor Johanna

Zenei vezető: Müller Péter

Rendező: Schlanger András

Szereplők: Szabó Tibor, Orosz Róbert, Zayzon Zsolt, Csonka Szilvia, Nagy Cili, Bajomi Nagy György, Szerémi Zoltán, Kálmánchelyi Zoltán, Németh Judit, Alberti Zsófia, Märcz Fruzsina, Endrődy Krisztián, Horváth Ákos, Kelemen Zoltán, Poppre Ádám, Lévai Tímea, Senkovics Petra, Szabó Róbert Endre