Életkudarcok, zenekísérettel

Márai Sándor: Kaland – Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza

Az új Márai-bemutató két dolgot bizonyít. Egyrészt azt, hogy még mindig az ország egyik legjobb társulata a nyíregyházi. Másrészt azt, hogy a Kaland korántsem problémamentes darab, de jó színházat lehet belőle csinálni.
Sándor L. István | 11. 03. 23.

Hargitai Iván rendezése kétféle módon közelít (látszólag ellentétes irányból) a Márai-darabhoz. Egyrészt mélyen komolyan veszi, másrészt idézőjelek közé teszi. De a kétféle közelítés érdekes módon nem oltja ki egymást, hanem közös összhatásban egyesül.

Hargitai rendezése egyrészt megpróbálja hitelesíteni, maivá hangolni a helyzeteket és a figurákat. Nagyszerű például erre az első jelenet komor, izgatott hangütése. Két nőt látunk a színpadon, akik másképpen élik meg a magányukat. És azt, hogy egy olyan világban élnek, amelyben a társadalmi és a nemi szerepek nagyon határozott helyeket jelölnek ki. „Maga hűséges és pontos munkás” – mondja az Orvosnő (Széles Zita) az Asszisztensnek (Jenei Judit), aki ezt válaszolja: „Mi lehetnék más, doktornő? Csúnya vagyok, elmúltam harmincéves, és nem mentem férjez.” Egy kasztosodott társadalmat ábrázol a Kaland, amelyben az elvárások, előítéletek, tekintélyelvek mozgatnak mindent, amelyben az alá-fölérendeltségi viszonyok nagyon szűk helyeket és mozgástereket szabnak ki. A Kaland szerint magasabb társadalmi helyzetbe kerülni annyit jelent, hogy az ember nagyobb mozgásteret vív ki magának, de – ezt is sejteti a mű – ennek nagy ára van.

Az első jelenetben – és ezt a nyíregyházi előadás hangsúlyozza is – két vesztes jelenik meg. A szomorú, zárt asszisztensnő, akinek már semmi más reménye nincs az életben, mint hogy engedelmes és hűséges munkatárs (kevésbé eufemisztikus kifejezéssel: „afféle tudományos cseléd”) legyen. Jenei Judit szép alakításában az ad emberi dimenziót ennek az alázatos szolgálatnak, hogy az asszisztensnő reménytelenül szerelmes a professzorába. „Csak azoknak nem tudunk segíteni, akiket szeretünk” – mondja neki az utolsó jelenetben. És ekkor rá is pillant a professzorra. De aztán gyorsan siet tovább, hogy nehogy jelentősége legyen ennek a véletlenül kiszakadt mondatnak és tekintetnek.

 

kaland-nyiregyhaza-2

Puskás Tivadar, Fazekas István - Forrás: moriczszinhaz.hu

 

Széles Zita ellenben egy olyan nőt játszik, aki még nem törődött bele a sorsába. Sőt most szembesül vele, hogy talán örökre egyedül marad. Hiába van neki diplomája – ahogy az asszisztensnő utal a köztük lévő hatalmas különbségre –, a két magányos nő lehetséges sorsközössége arra kényszeríti az orvosnőt, hogy az asszisztensnőnek tegyen vallomást. Ezt a társadalmi státuszokat áthágó gesztust Széles Zita izgatott, vibráló mozdulatokkal hitelesíti. Ekkor egy olyan nőt játszik, akit annyira felkavar a helyzete, hogy láthatólag nincs is tisztában azzal, hogy kinek önti ki a szívét, csak mindenképpen el akarja mondani valakinek, ami belülről szétfeszíti. (És ezt a „bizalmaskodást” egy gyönyörű gesztussal hárítja el az asszisztensnő: „A doktornő bizalma nagyon megtisztel, de nem szeretnék erre a kérdésre felelni.”)

Szép lassan egy szerelmi négyszög bontakozik ki a Márai-darabban: a doktornő a munkatársába, Zoltán tanársegédbe szerelmes. Azt is remélte, hogy feleségül fog hozzá menni. De a férfi az utóbbi időben elhidegült tőle, és most szakítani is akar vele. Mint mondja, külföldre utazik.

Ezt a hírt Zoltán tanársegéd (Illyés Ákos) a főnökével, a professzorral is közli. Talán nem a legjobb pillanatban, hisz most inkább ünnepelniük kellene. Kádár professzor ugyanis élete csúcsára érkezett: létrehoztak számára egy klinikát – maga a miniszter avatta –, most ennek megnyitójáról érkeznek a szereplők. Kádár (Puskás Tivadar) együtt örülne a tanítványával, a bizalom különleges jeleként még meg is öleli, amit Zoltán mereven, szinte elutasítóan fogad. Ennek nemcsak az az oka, hogy a társadalmi különbségek negligálása csak felülről lefelé működhet következmények nélkül, hanem az is, hogy a tanársegédnek súlyos titkai vannak. (Az Illyés Ákos teremtette figurának ez a lényege: nagy terhek nyomják a vállát, döntő elhatározása közben súlyos lelkiismeret-furdalás is gyötri. Igazán magának sem tud elszámolni, mintha folyton kényszerek között mozogna, ezért egy pillanatra sem képes felszabadult lenni.)

 

kaland-nyiregyhaza-1

Széles Zita, Illyés Ákos - Forrás: moriczszinhaz.hu

 

Zoltán tanársegéddel való beszélgetésében Kádár professzor bizalma fokozatosan fordul át értetlenségbe, majd csalódásba, számonkérésbe, sőt bizonyos értelemben átkozódásba. A tanársegéd ugyanis közli vele, hogy nem fogadhatja el a klinika igazgatói állását, mert külföldre megy – mint szép lassan kiderül – egy férjes asszonyhoz fűződő szerelmi szenvedély következményeként. A professzor úgy érzi, hogy a tanítványa (lehetséges utódja, akiben néha a fiát is látja) nemcsak őt árulja el, hanem az orvosi hivatását is. (Bár a tanársegéd egy francia klinika meghívását fogadta el.) „Egy élet minden tapasztalatával mondom önnek, hogy egy nő, aki ide juttat egy férfit, nem érdemli meg a becsülésünket.” Majd csalónak, betegnek, „elveszett ember”-nek minősíti Zoltánt.

Az első felvonás utolsó jelenetében az is kiderül a nézők számára, hogy Zoltán Kádár professzor feleségével, Annával (Horváth Margit) készül külföldre szökni. Hozzá fűzi az új szerelmi szenvedély. Zoltán bevallja neki, hogy nem volt mersze elmondani a professzornak, hogy kivel szökik meg, csak azt, hogy elmegy. Akkor én mondom meg neki – mondja eltökélten Anna. „Halálosan megsebzel, talán megölsz egy embert” – válaszolja a tanársegéd. „Vagy őt, vagy téged és magamat” – mondja a nő, majd megkérdezi Zoltánt, hogy szereti-e. „E pillanatban csaknem gyűlöllek” – válaszolja a férfi.

De nemcsak ezekben a hangzatos mondatokban jut igazán közel a darab a melodrámához, hanem még inkább a második felvonásban, amikor sor kerül Kádár és Anna nagy beszélgetésére. Látszólag ellentétes szándékokból kezdődik a beszélgetés: a férj legszívesebben mindent hátrahagyna, és elutazna a feleségével három hétre a tengerpartra (de nem lehet, mert be kell rendezni, be kell üzemelni a klinikát), az asszony viszont el akarja hagyni a férjét. „Az életnek, melyet ebben a házban élünk, nincs igazi értelme többé” – mondja. És arról beszél, hogy a férjét alig látja. Kádárt annyira elfoglalja az orvosi munkája, hogy nincs igazi kapcsolat köztük. „Fellázadok a törvény ellen, és azt mondom, hogy el kell hagynom téged, mert nem bírom tovább ezt a magányt.”

Mindezt Kádár azért éli meg teljes összeomlásként, mert egy korábbi életdöntését kérdőjelezi meg. Megjelenik ugyanis Kádár egykori egyetemista társa, Szekeres (Fazekas István), akivel annak idején közös kutatásokat végeztek együtt – sőt egy szintén felbukkanó újságíró (Fellinger Domonkos) szerint 25 éve jelentős felfedezésekre jutottak. De Kádár feladta a tudományos pályáját, hogy magánpraxist folytathasson, és megadhasson mindent a feleségének (aki a darab szerint 24 évvel fiatalabb nála, ezért támad egy majd évtizednyi űr Kádár életútjában). Fazekas István remekül alakít egy tétova, a szerénységen át magabiztos figurát, aki szinte mentegetőzve jelentkezik az élő lelkiismeret szerepére: „Te feláldoztad munkád igazi értelmét, hogy kiszolgálhass egy embert, aki kedves neked. Most én is megkérdem: megérte?” Azt sugallja egykori iskolatársának, hogy mivel klinikája lesz, folytatnia kell az egykori kutatásokat. „Törődj kevesebbet az egyesekkel, hogy jobban szolgálhassad az egészet.”

Szekeres szerint Kádár a feleségéért tett mindent, miatta fordított hátat a kutatásnak. Az asszony szerint viszont a férfi nem is törődik vele. Így valami sántít a Márai felállította képletben. Hogy tudja egy ember úgy elárulni az eredeti hivatását, hogy közben megfeledkezik arról, amiért ezt valójában teszi? Miközben a mindenki helyett az egyetlen ember állította élete centrumába, miért nem törődik igazán vele? Vagy miért csak az a törődés, hogy minden kívánságát teljesíteni akarja, ezért egyre több pénzt keres neki, de közben már alig tölt valami időt az asszonnyal, aki állítólag az élete értelme? Nem túl merevek és közhelyesek azok a férfi és női szerepek, amelyeket a Kaland kínál: a hivatásába beletemetkezett férfi és az unatkozó szépasszony?

Ugyanakkor dramaturgiailag sem pontos Kádár és Anna nagyjelenete. A végén ugyanis az derül ki, hogy a professzor már tudja, hogy az asszony el akarja hagyni (az iroda tévedésből neki postázta ki Anna útlevelét és hálókocsijegyét), de többszöri visszaolvasás után sem találom azt a jelenetben, hogy Kádár ennek a tudásnak a birtokában irányítaná a feleségével való „leszámolást”. Sőt azt sem, hogy leszámolni akar-e vele, vagy éppen kijózanítani, magához láncolni az asszonyt. Márai jó színpadérzékkel építi fel a hatást, de a sejtetés és a titokadagolás fontosabb számára, mint az emögött megérthető emberi motivációk ábrázolása. A dramaturgiai hatás mögött ugyanis nincsenek pontosan felépítve az emberi játszma egymást követő lépései, illetve lelki rugói. Ezzel azt is állítom, hogy ezt a jelenetet nem lehet pontosabban és mélyebben játszani, mint ahogy azt Nyíregyházán teszik.

Talán ezzel a jelenettel foglalkozva érezhette Hargitai Iván azt, hogy itt nem járható az az út, amelyre a darab elején lépett, amikor korszerű, mai színészi gesztusokat kért a szereplőitől, hogy ezzel hitelesítsék a figurákat és a helyzeteket. Ehhez a nagyjelenethez nem lehet vibráló, mai színjátszást illeszteni, mert ez óhatatlanul felerősíti azokat a közhelyeket, amelyek időről időre kiszaladnak a szereplők száján. Hargitai azonban – nagyon helyesen – mégsem akarta megkérdőjelezni Márai alakjainak emberi igazságait. Hogy ezt még véletlenül se vonja meg tőlük, más utat kellett választania.

Ekkor kap értelmet az egyik legfontosabb rendezői megoldás, amit nagyon sokáig értetlenül figyeltem. A jeleneteket ugyanis egy dizőz (Gosztola Adél) éneke szakítja meg, aki két háború közötti slágereket búg nagyon kellemesen a mikrofonba. Hol majdnem egy teljes dalt énekel, hol csak egy versszakot. A látszólag közönségszórakoztató megoldás paradox módon mélységet visz a történetbe. A dalokban felidézett, banalitásként, közhelyesen megélt férfi- és nőbánatok sorsszerűséget sejtetnek. Hargitai tehát nem azt kérdezi Máraitól, hogy miért nem ás mélyebbre pszichológiában, emberismeretben, hanem azt hangsúlyozza a darabból, amit mégis meg tudott mutatni a szerző: minden emberi szenvedés végzetszerűségét. Ezért van helyük ezeknek a slágereknek az előadásban, melyeknek az idő ráadásul különös patinát is kölcsönzött.

 

kaland-nyiregyhaza-5

Gosztola Adél - Forrás: moriczszinhaz.hu

 

Az előadás szemléletváltását a díszlet változása is jelzi. Cziegler Balázs tere eddig egy elegáns orvosi rendelővel kombinált szalont ábrázolt. A nagyjelenetben azonban felemelkedik a hátsó üvegfal, és felerősödnek a hátsó függönyre vetülő árnyékok: a dizőz és az őt kísérő zenekar sziluettjei, illetve a vizsgálatra készülődő Anna árnyéka. Ekkor a realitásból átlépünk a színházba.

A távolságtartás, a finom irónia némileg szabadabb olvasatát teszi lehetővé a Kalandnak. Az embernek az is eszébe jut – amit Márai nem írt meg –, hogy Kádár valójában „kivégzi” a feleségét, és kegyetlenül leszámol az őt eláruló tanítványával. A nagyjelenet ugyanis úgy folytatódik, hogy Anna néhány véletlen elszólása megakad Kádár fülében, és orvosi vizsgálatnak veti alá az asszonyt. Ennek eredményeként arra jut – ezt nem közli Annával –, hogy feleségének végzetes tüdőrákja van.

Ez egy fontos probléma a darabban, amire az előadásnak is valamiféle választ kell adnia. Nemcsak az a kérdés, hogy hátkopogtatással, szívhallgatózással, vérnyomásméréssel és szemreflex vizsgálattal – Márai szerzői instrukcióiban éppúgy ezek a „diagnosztikai módszerek” szerepelnek, mint az előadásban – meg lehet-e állapítani a rákot. És hogy ehhez a röntgenkép szolgáltat-e annyi bizonyosságot, hogy az orvosprofesszor még a betegség lefolyását is pontosan meg tudja határozni? Hanem az, hogy mit is akar a szerző azzal, hogy a sikeres és elismert férfit épp a pályája csúcsán elhagyó (a darab szerint pont harmincéves) asszonyról az derül ki, hogy halálos beteg. És ennek a kérdésnek a megválaszolásban fontos Hargitai Ivánnak az a döntése, hogy röntgengép helyett árnyjátékot, valószerűség helyett stilizációt alkalmaz. Így alakul – legalábbis az én olvasatomban – egy melodramatikus fordulat kegyetlen kivégzéssé. Kádár éppúgy tesz, ahogy egy mélyen csalódott, teljes személyiségében megbántott szerelmes viselkedik: halottá nyilvánítja azt a nőt, aki őt érzéketlenül elhagyja.

 

kaland-nyiregyhaza-3

Puskás Tivadar, Illyés Ákos - Forrás: moriczszinhaz.hu

 

Ráadásul a professzor a tanársegédet is „megbünteti”: utasítja, hogy szökjön meg a feleségével, de valójában mint orvos kísérje. Úgy, hogy az asszony ne tudja, hogy a nagy kaland valójában a végső állomás felé tartó utazás. Márainál eldöntetlen, hogy abban, ahogy Kádár rábízza a feleségét Zoltánra, mennyi a nagyvonalú, bánatos lemondás és mennyi a büntetés. Hargitainál viszont egyértelműen kegyetlen leszámolásról van szó.  A legbeszédesebben erről az a kép árulkodik, ahogy a tanársegéd megtörten a professzora íróasztala fölé görnyed, kezében a tüdőszanatórium címe, ahová a végső stádiumban be kéne kísérnie Annát. Nemcsak a feladattól szabadulna Zoltán, de az elszeretett feleséget is visszaszolgáltatná urának.

Az előadás befejezése ügyesen egyensúlyoz az életkudarcok hiteles megmutatása és az irónia között. Visszatérnek a Széles Zita és Jenei Judit játszotta szívszorító alakok, és felbukkan a Fazekas István játszott remek figura is. A vidéki orvos a pályaudvarról rohan vissza, hogy ismét nagyrabecsüléséről biztosítsa az élete romjai felett tébláboló Kádárt. A professzor úgy dönt, hogy felhagy a magánpraxissal, és ezután csak a kutatásnak él. És még akar valami jelentőségteljeset mondani Szekeresnek: „Az időnek nincs számomra többé értéke, sem jelentősége.” Szekeres barátilag bólintani akar, de ostoba tekintet ül ki az arcára, nem érti ugyanis, hogy mit jelent ez a sokértelműnek szánt, enigmatikus mondat. „Mindig az a perc a legszebb perc, mit meg nem ád az élet” – énekli a dizőz.

 

 

 

Márai Sándor: Kaland

 

Látvány: Cziegler Balázs

Zenei vezető: Kazár Pál

Rendező: Hargitai Iván

Szereplők: Puskás Tivadar, Horváth Margit, Széles Zita, Illyés Ákos, Fazekas István, Fellinger Domonkos, Jenei Judit, Gosztola Adél

 

Más is látta:

 

Karádi Zsolt: Hiába menekülsz, hiába futsz

Nagy István Attila: A magányból kalandba menekül azember


 

Videóelőzetes

 

Képgaléria

http://kultura.hu/main.php?folderID=1429

http://www.nyiregyhazinaplo.hu/gallery2/main.php?g2_itemId=232562

http://www.nyirport.hu/content/marai-sandor-kaland

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK