Tizenkét boldogtalan ember

Rivalda Fesztivál – Thália Színház: Reginald Rose: Tizenkét dühös ember – Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza

Tizenegy egy ellen. A játszma egymás meggyőzéséről szól. Olyan közegben, mely nem épp a kifinomult vitakultúráról híres, hanem inkább a gyűlölködésről, agresszióról. Kelet-Európa. Magyarország.
Kelemen Orsolya | 10. 06. 2.

Reginald Rose 1957-es darabjában (és az ebből készült filmben) egy bírósági tárgyalást követően tizenkét esküdt vitatkozik egy édesapja meggyilkolásával vádolt fiú bűnösségéről. Egyikük azt állítja, hogy a vádlott nem bűnös, ezért – mivel az esküdteknek egyöntetű döntést kell hozniuk – kénytelenek a kérdést újra és újra megszavazni. A gyilkosság rekonstruálásának logikája, az érvek és ellenérvek felsorakoztatása mentén építkező bűnügyi dráma mégis leginkább magukról az esküdtekről szól. Az esküdtekről, akik előítéletesek, kirekesztőek, agresszívek és befolyásolhatók: vagy gyerekesen ragaszkodnak prekoncepcióikhoz, és észérvekkel nehezen meggyőzhetőek, vagy éppen minden racionális érv ellenében is hajlamosak behódolni hatalmi pozícióba került társaiknak.

 

 

tizenket-duhos-nyiregyhaza3

Fazekas István, Olt Tamás - Forrás: moriczszinhaz.hu

 

A nyíregyházi színház előadása az ötvenes évek Amerikája helyett kortárs és hazai közegben játszódik, a helyi viszonyokra történő aktualizálás ötletét az alkotók Nyikita Mihalkov 12 című filmjének forgatókönyvéből merítették, ahol az orosz esküdtek egy csecsen fiú sorsáról döntenek. A rendező, Koltai M. Gábor és a dramaturg, Sediánszky Nóra finom érzékenységgel varázsolta aktuálissá a darabot, mely így igen kényes témákat feszeget. Az alaphelyzet szerint a vádlott fiú roma származású, és ez a részlet meghatározza a beszélgetések irányát: e konkrét kisebbségre és bármiféle idegenre vonatkozó mondatok, megjegyzések szomorú előítéleteinken alapszanak, és mindenki számára kínosan ismerősek. Bár az előadás égető társadalmi problémákat állít középpontba, a hétköznapi valóság didaktikus reprezentálása helyett egyfajta távolságtartás jellemzi, melyet a szituáció irracionalitása teremt meg. Mivel a hazai jogrendben nem jellemző az esküdtszék segítségével történő ítélethozatal, a néző azt érezheti, hogy amit lát, az nem történhet meg. Emiatt kicsit oldódik a feszültség, enyhül a problémák súlya, és nyugodtan (még ha nem is jóízűen) lehet nevetni a szereplők viselkedésén, mondatain, reakcióin. Az előadás mentesül a direkt, okító célzatú szembesítés szájbarágós jellegétől, igaz, az arányok nem működnek mindig tökéletesen.

A szöveg szerint bombariadó van a bíróságon, így az esküdtek kénytelenek az előadás helyszínén, egy kultúrházban tanácskozni. A díszletről (látvány: Vereckei Rita) az ütött-kopott, különféle méretű asztalok és székek láttán először inkább egy iskolai tanári szoba juthat eszünkbe, de a szoba bármily reálisnak tűnik is, a részletek nem stimmelnek. A falon lambéria, balra hátul egy kávéautomata, elöl kis asztal gyerekrajzokkal, jobbra egy pianínó, előtte sörös rekeszek, oldalt iskolai étkező-ablak, előtte pedig egy tálcán – mintha az uzsonna maradéka lenne – kétesen kinéző kenyérszeletek. Olyan, mintha egy művelődési ház (vagy iskola) több tere lenne bezsúfolva ebbe az egyetlen szobába, melynek bal oldalsó és hátsó, függönnyel is eltakarható ajtaját az előadás kezdetén gondosan bezárja az őr. A tér tehát egyszerre reális és irreális, emellett jól kihasználható, mert minden szereplő tud magának a vita üres perceiben új ülőhelyet, vagy pótcselekvést és plusz elfoglaltságot találni.

 

 

tizenket-duhos-nyiregyhaza2

Horváth László Attila, Balogh Gábor - Forrás: moriczszinhaz.hu

 

Az esküdtek különféle társadalmi csoportokból érkeztek, foglalkozásukat tekintve van közöttük építőmunkás, programozó, bróker, vállalkozó, üzletember, orvos, építész, színész, pályaelhagyó tanár. És van közöttük zsidó, illetve albán bevándorló, akik bizonyos szempontból a vádlott sorstársaivá válnak: több ízben titulálják őket semmirekellőnek, naplopónak, hiszen ők azok az idegenek, akik kizsákmányolják, tönkreteszik, megnyomorítják (stb.) a magyar nemzetet. A tárgyalást az első esküdt, a színész vezeti az előadás kétharmadáig, de amikor elharapóznak az indulatok, és ő is kap néhány kellemetlen, csípős megjegyzést, átadja az elnöki posztot az önként jelentkező, ám megbízhatatlan focidrukkernek. A tárgyalás folyamán az esküdtek türelmetlenek és bizalmatlanok egymással, nehezen képesek társaik meghallgatására vagy saját tévedéseik elismerésére.

Az esküdtek érveiket és döntésüket saját történeteikkel, életükből hozott példák felsorakoztatásával igyekeznek alátámasztani és megindokolni. E történetekből képet kapunk a hazai állapotokról (pl. korrupció, alkoholizmus, gyengébbek vagy szegényebbek rendszeres kihasználása, megalázása stb.), másrészt e történeteken keresztül a karakterek színesebbek lesznek, viselkedésük érthetőbbé és világosabbá válik. Akár szerethető, akár ellenszenves az adott figura, az okok és előzmények feltárulásával a nézőnek újra kell gondolnia a szereplőkhöz való viszonyát, és így elvileg kénytelen szembesülni saját előítéletességével is. De az előadás, mely alapvetően jól működik és hitelesnek hat, ezeken a pontokon megbillen, mert némely karakter ezekben a monológokban elveszíti hitelességét. Az albán menekültként hazánkba érkező orvos története megrázó, de régi hagyományokat felidéző tánca nem őszinte; a történetben leginkább agresszív és heves mérsékletű vállalkozóhoz nem illenek jól a könnyek; a vízvezeték-szerelőről szóló példabeszéd feleslegesen elnyújtott; az állandó merevedésben szenvedő, szexuálisan túlfűtött pályaelhagyó tanár (most temetkezési vállalkozó) nagymellű barátnőjéről szóló ódája is inkább kínos, mintsem szórakoztató.

 

 

tizenket-duhos-nyiregyhaza1

Gáspár Tibor, Avass Attila - Forrás: moriczszinhaz.hu

 

A Tizenkét dühös ember színpadra állítása komoly feladat: az előadásban a tizenkét színésznek társulatként kell működnie. A szereplők végig a színen tartózkodnak, s függetlenül attól, hogy társaságban vannak vezéralakok, mindenki ugyanolyan fontos, senki nem tekinthető mellékszereplőnek. Az előadás szereposztása remek, a karakterek passzolnak a színészekhez, az összjáték meggyőző. Petneházy Attila lazán öltözött színésze nem játssza a haknisztárt, hanem visszafogott, szinte megfontolt figura, Puskás Tivadar tréningruhás vállalkozója nagypofájú agresszor, míg az öltönyös-szemüveges bróker (Pásztor Pál) visszahúzódóbb, analitikus alak. A médiabirodalmat irányító manager (Avass Attila) laza eleganciával és némi sznobizmussal fogyasztja a sushit, de mindent jobban tud a többieknél, hiszen Amerikában tanult. Aktívan figyeli a vitát az ízléstelen mellényben feszítő munkásember (Gyuris Tibor), aki szabályokat betartó, egyszerű alak. Tóth Károly orvosa tudálékos, bár jólelkű figura, akit keményen befrusztrált a kisebbségi lét. Olt Tamás hányavetisége, lassúsága és nemtörődömsége láttán különösen vicces, hogy az elnöki posztra jelöli magát. Az őr, Horváth Réka némajátéka izgalmassá varázsolja az előadás első perceit, életuntsága, munkájának gyűlölete süt minden mozdulatából.

A vádlottat az esküdtszék végül ártatlannak nyilvánítja. A döntés komoly, súlya van, de ekkor már nem tűnik olyan fontosnak, mint az elején. Bár a vádlott élete múlhat rajta, az eredmény nem oszt, nem szoroz. A logika ugyanis bármikor működhet pontosan fordítva is. Mások meggyőző ereje és hatalmi pozíciója alapvető humánus gesztusoknál többet nyom a latba. Boldogtalan emberek szomorú előítéletekkel. Ez a közép-európai látlelet.

 

 

Reginald Rose: Tizenkét dühös ember

 

Fordította:  Hamvai Kornél

Díszlet, jelmez:  Vereckei Rita

Dramaturg:  Sediánszky Nóra

Rendező:  Koltai M. Gábor

Szereplők:  Avass Attila,  Balogh Gábor,  Fazekas István,  Gáspár Tibor,  Gyuris Tibor,  Horváth László Attila,  Illyés Ákos,  Olt Tamás,  Pásztor Pál,  Petneházy Attila,  Puskás Tivadar,  Tóth Károly,  Horváth Réka