Konformisták lázadása

Dömölky János-Csurka István: A kard (1977)

A televíziós rendezőként már ismert Dömölky János 1977-ben készítette első mozifilmjét. A kard forgatókönyvét Csurka István írta. Dölölky következő filmje, az 1978-as Amerikai cigaretta is Csurka-mű alapján készül. 1979-ben pedig Dömölky tévéjátékot rendezett a Ki lesz a bálanya? című Csurka-darabból. E három művet is bemutatja Sándor L. István: Repedések a rendszeren című könyve, amely a 70-es évek végének kultúrájáról és társadalmáról szól.

Sándor L. István | 18. 10. 28.

Aczél és Kádár

100 éve született Aczél György, a Kádár-kor meghatározó kultúrpoltikusa. Talán az egyetlen ember, akit személyes barátság is fűzte Kádár Jánoshoz (Aczél könyvet is tervezett róla írni).

Szűcs Mónika | 17. 09. 5.

„A háborút elvesztettük, a békét megnyertük"

A "Felszabadulás ünnepé"-nek retorikája

1982-ben Aczél Györgyre került a sor, hogy április 4. alkalmából tévé- és rádióbeszédben szóljon az ország népéhez. A „felszabadulás ünnepe" számított akkor a legnagyobb nemzeti ünnepnek. De nehéz dolga volt a szónoknak, ha világossá akarta tenni, hogy mit is ünnepel a magyar nép ezen a napon. Szükség volt hozzá csúsztatásokra és retorika ügyeskedésekre.

Sándor L. István | 17. 04. 4.

Repedések a rendszeren

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Szűcs Mónika | 17. 03. 18.

Időutazás a Kádár-korba

Sándor L. István: Repedések a rendszeren

Sándor L. István könyve – akárcsak ikertestvére, A Katona és kora. A kezdetek című kötet – időutazás a 70-es évek végének Magyarországára. Egy rég elmúlt, de sok szempontból máig velünk élő korszakba.

selinunte | 17. 03. 18.

Kárpáti Péter

Beszélgetések kortárs magyar színdarabokról

2017. február 28. kedd 17 óra Helyszín: Írók Boltja (1061 Budapest, Andrássy út 45.)

Sándor L. István | 17. 02. 25.

Húsz szemérmes párbeszéd

Törőcsik Mari. Bérczes László beszélgetőkönyve

Különös színészportré jelent meg Törőcsik Mariról. Beszélgetőkönyv. A műfajt éppen húsz évvel ezelőtt találta ki Bérczes László. Az első kötetet Tompa Miklóssal készítette. Akkor a marosvásárhelyi Székely Színház igazgatójának és rendezőjének szuggesztív előadásmódja ragadta magával az olvasót, a Törőcsik Marival folytatott beszélgetésnek azonban egészen más a hangulata.

Gajdó Tamás | 16. 11. 22.

Találkozás Tasnádi Istvánnal

Olvasópróba – Beszélgetések kortárs magyar színdarabokról

Tasnádi Istvánnal beszélgetünk szerdán (november 16.) öt órakor az Írók boltjában. Az eseményre abból az alkalomból kerül sor, hogy nemrég jelent meg Tasnádi István két új drámája A felejtés ellen és a Párhuzamos világok című antológiákban. Az eseményen részt vesz Lengyel Tamás és Molnár Áron, a Memo filmváltozatának főszereplői, akik részleteket olvasnak fel a szerző drámáiból.

Selinunte Kiadó | 16. 11. 14.