Az ég zárva

Vendégségben Budapesten - Határon túli magyar színházi esték: Három tánc Beckettre - Figurina Stúdió Színház

Mintha egy évtizedek óta a padláson heverő, lezárt bőröndöt nyitna fel a Figurina Stúdió Színház előadása: gyerekkorunk mesékkel teli bőröndjét, ahol a faágakról szóló szőlő és csengő barack hull, a főhős útját pedig a szerencse kövezi ki. De ez csak a látszat: a gyergyószentmiklósi társulat Három tánc Beckettre című előadásában nincs senki, akinek útja boldog véget érne, a szereplők pedig a színes ollók által metszett úton haladnak... De itt az út vége a halál, s igazi főhős sincs, csak fura, csetlő-botló, szánni való figurák, akik mosolygó alma helyett csak műanyagba harap(hat)nak.
Barta Edit | 09. 02. 17.

A román Nemzeti Táncközpont művészeti igazgatójának, Vava Stefanescunak köszönhetjük a Beckett rövid darabjaiból (Némajáték I., II., Jövés-menés) alkotott komplex és varázslatos, meseszerű világot. Stefanescu fizikai színháza egyetlen hatásos gesztusra épít: az előadás a Beckett-szövegekben egzisztáló értéktelenséget és sivárságot ellenpontozza a színpadi struktúra minden egyes rétegével: az érzéki, erőteljes vizualitásra építő díszlettel, a szereplők színes-játékos jelmezeivel és nemkülönben verbális és non-verbális gesztusaikkal.

A rendező a Thália nagytermét aprócska padlásszínházzá alakította, s mi nézők is a színpadon foglalunk helyet, ahol már az első percben kiderül számunkra, hogy a szereplők mesés lakóhelye valójában egy szemétdomb. A Némajáték I. keménykalapos, chaplini figurája (Barabás Árpád) e nemes hely porondmestere: fehér lábszára kivirít felhúzott nadrágjából, botjával fel-alá járkál, csapkodja-szurkálja az égből érkező, s a színpadot elborító szemeteszsákokat.

Bár a darab többi szereplője is jelen van a színpadon - szemeteszsákokba rejtőzve -, hosszú ideig csak Barabást láthatjuk, amint a zsinórpadlásról leereszkedő tárgyakkal mindennapjainak hiábavaló harcát vívja. Az égből előbb egy egyleveles fa, majd egy kancsó víz érkezik, mindkét zsinóron lógó tárgy a megszerezhetőség határát súrolja. A férfi roppant küzdelmei sorra kudarcot vallanak: mikor már-már elérné a kancsót, az feljebb emelkedik. Egy ideig azon ügyeskedik, hogy felakasztja magát, de a fa egyetlen ága lekonyul. A férfi nemtörődömsége irigylésre méltó: ha már így hozta az élet, leül a fa alá, s inkább körmöt vág egy hatalmas ollóval.

 

 

figura-beckett1

 

Lassan életre kelnek a többiek is, a Némajáték II. két férfi szereplője - leginkább hullazsákokra emlékeztető - zsákból bújik elő; egyéniségükhöz szimbolikusan társul egy-egy tárgy. Egyikük (Selyem András) energikus és sikerorientált, görkorcsolyán veszi fel a versenyt az idővel, csuklóján nagyobbacska vekker. Yes, yes!, kiáltja minden megtett kör után, hogy sikerült az időt és önmagát legyőznie. Társa (Kolozsi Borsos Gábor) épp az ellenkezője, inkább kiszállna, ahelyett, hogy versenyt fusson az idővel. Jobb vállán pisztoly, vörös bohócszája sírásra görbül. Létezése egy állandó öngyilkossági kísérlet, de képtelen véget vetni életének; amint a fejéhez emeli a pisztolyt, karja lehanyatlik, és bömbölni kezd. Még egy szál répának sem tud örülni, undorral köpi ki, ellentétben társával, aki mint ízletes csirkecombot ropogtatja répáját.

E fekete-fehérbe öltözött, néma bohócok világába ülteti bele Stefanescu a Jövés-menés tarka ruhás vénkisasszonyait. Flo, Vi és Ro elhagyott kerti székek, régi puffok társaságában sóhajtozik, sikoltozik, locsog a semmiről; mindhárman egy rég letűnt kor foglya. Felszínes, eleve pusztulásra ítélt világuk közösséget vállal a némajátékok édesbús világával. Stefanescu darabjának egyik nagy erénye ez, hogy képes végigvinni a Beckett-szövegek majd' összes színpadi gesztusát, hogy közben a szövegek egyetlen közös - igaz, omladozó - világgá kovácsolódnak össze.

 

figuri-beckett2

 

A darab utolsó negyedében a szereplők színpad jelenléte közös aktusokba torkollik, megnyílik számukra a másik világa. A kellékek olykor gazdát cserélnek a káoszban, de karaktereik nem változnak. A kancsó hirtelenjében elérhetővé válik, melyből - a sorsnak köszönhetően - Barabáson kívül mindenki ihat. Vágyuk közös tárgya szimbolikusan az alma; a darab záróképében a fa leereszkedik az égből, a szereplők pedig alá kuporodnak műanyag zsákmányukkal. A plasztik az ő éhségüket sem csillapítja, mégis hangosan harsogtatva habzsolják almájukat. Életükben ez is, mint minden, csak tünemény. 

Közismert, hogy Beckett milyen fontosnak tartotta a vizualitást előadásaiban, gyakran egy-egy központi képre építve azokat; Stefanescu pedig nem fél attól, hogy erős képekben és színpadi akciókban gondolja tovább e darabokat. Ettől a bátorságtól válik a Három tánc Beckettre kivételes és emlékezetes előadássá.

 

Három tánc Beckettre

 

Díszlet, jelmez: Csiki Csaba m.v.

Ötlet és koreográfia: Vava Ştefănescu m.v

Szereplők: Barabás Árpád, Selyem András, Szabó Eduárd / Veres Előd / Kolozsi Borsos Gábor,  Bartha Boróka, Máthé Annamária / Vajda Gyöngyvér, Boros Mária

 

Helyszín: Thália Szíház

 

Az előadásról olvashatók másfajta megközelítések is az interneten:

Kútszegei csaba: Szemeteszsák(mány)ok

Tóth Ágnes Veronika: Emberkísérletek