Más és más a plazmaláz

Garaczi László: Plazma – Vörösmarty Színház, Székesfehérvár, Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza, Dunaújváros; KoMa

Halmazállapotok. Szilárd, folyékony, gáz. És plazma! A negyedik halmazállapot, amely ionizált elektronok keverékeként vezeti az elektromosságot, és kölcsönhatásba lép az elektromágneses terekkel. A fizikusok szerint ilyen a látható világegyetem 99%-a. Garaczi László szerint pedig ilyen állapotban leledzik emberi világunk, jelen korunk is. Minden plazmaszerűen változó. Az értékek, a viszonyok, a személyiségek, az emberi kapcsolatok és történeteik. A Plazma című színdarab egy folytonos alakulásban lévő és bizonytalan világot tapint ki, ahol minden kavarog, kisül, nyúlik, átfolyik és kölcsönhat.
Sz. Deme László | 08. 07. 17.

Teszi ezt oly szemléletes sikerrel, hogy viszonylag rövid időn belül több színházi alkotót és alkotóközösséget is megihletett. Elsőként Gula Péter rendezőt, akinek alkotása már nem szerepel a veszprémi színház repertoárján (s ezért csak az említés szintjén bukkan fel majd jelen írásban), de szerepelt a tavalyi POSZT off programjában. Műsoron van viszont még a Sirályban a KoMa társulat nagyszerű előadása, mely az idei POSZT főprogramjának lett meghívottja, míg a székesfehérvári Vörösmarty Színház és a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház közös produkciója a Vidéki Színházak Találkozóján szerepelt. Utóbbi két előadás egészen más színpadi világot kerekített Garaczi darabjából.

 

A KoMa előadása - Forrás: POSZT.com

A történet Budapesten játszódik, április elsején vibrál végig a nyugtalan életérzés, szereplői a köztes plazmalétből emelkednek ki, és ide süllyednek vissza. A Mohai–Fábián dj duó rádióműsorában áprilisi tréfálkozásokkal és a város aznapi szenzációjával traktálja hallgatóit, de összecsúszkálnak a mellettük feltűnő más figurákkal és más jelenetekkel is egy mozaikos, de végül (plazmatikus) rendszerbe álló szerkezetben. Pillanatok villannak fel Balla és lánya, Bori kapcsolatából, s főként hogyan rejtegeti foglalkozását az apa, azután szilánkokat kapunk Bori és Réka butuska beszélgetéseiből, egy artista trió (Balla, Réka, Mohai) szerelmi háromszögéből és újszülöttjük kálváriájáról; a Pestre érkező Ocsuki professzor machinációiról, Réka őrlődéséről a falmászó Vida (Mohai) és a táncoslábú Norbi között, Vida öngyilkossági kísérletéről a hídon, Dodi (Balla) megmentő érkezéséről, Fábián, ellopott plazmatévéjének hatására történő szemléletváltásáról, Bácskai úr (Balla) piszkosszájú médiamogulságáról, az artisták párbajáról, és hogy hogyan derül ki végül Bori számára, hogy a papája valójában betörő, illetve az apuka számára, hogy a média közvetíti betöréseit és az életét. A komikus alaphangulat előterében nem bohózatba illő vicces figurák poénkodnak, hanem szeretetreméltó és esendő emberi lények. Lehet, hogy kissé tuskók, picit butácskák, lehet, hogy nem túl bonyolultan látják a világot, de a maguk módján mélyen érző karakterek, hasonlóan a Csodálatos vadállatok szereplőihez. Vágyakoznak, bántanak és megbántódnak, szenvednek, szerelmesek, még ha kívülről nézve talán felületesnek is tűnik minden megnyilvánulásuk. Jeleneteiket „pauzák” tagolják, illetve songszerűen hangsúlyozott betétdalok (Kaki dal, Szutty dal, a Villa és a Kés duettje, a 7-es busz balladája stb.) tördelik. A párbeszédek központozás nélküliek, ettől kicsit elemelik az egyébként reális helyzeteket és viszonyokat, és formába helyezik a plazmaszerű, illékony és lebegő állapotot, s ezzel a bravúrral Garaczi egészen tág interpretációs lehetőségeket hagy a színpadra állítók számára, amelyet ők különböző módokon aknáznak ki.

 

A székesfehérvári előadás - Forrás: Vörösmarty Színház, Székesfehérvár

Lényegi eltérés, hogy míg a fehérvári előadás (és a veszprémi is) vizuálisan, különböző díszletelemekkel és színes fényekkel teremti meg a plazmavilágot, addig a KoMa neutrális, csupasz miliőben játszik el mindent, és a néző fantáziájára apellál. A fehérváriak díszletében felismerhetők a darab jelezte helyszínek. Oldalt áll a rádióstúdió, eléjük szórva asztalkák székekkel, egy dobogó, valamint egy létraszerű alkalmatosság, amelyek a különböző környezetek hátteréül szolgálnak, kávézóként, szobabelsőként, hídpillérként, trapézként stb. funkcionálnak. A rendezés összemossa a valós környezeteket, így a reális tárgyak stilizált használatra kerülnek a térben. Mindezt megfejeli a plazmavilág keretéül szolgáló áttetsző nejlonfal és a játéktér fölé feszített nejlonsátor, amelyek némi science-fiction hangulatot kreálnak a plazmalények köré. Ennek a hangulatnak dramaturgiai indoklását az adja, hogy a darabban egy rádióhír és egy megjelenés erejéig feltűnő Ocsuki professzor figurája sokkal metafizikusabbá tágul az előadásban (ahogyan különben a veszprémiben is). Ocsuki fehér maszkos alakja többször is feltűnik néma szereplős figuraként, rejtélyes utakon-módokon avatkozva be az események menetébe és a szereplők magánéletébe. A KoMa viszont teljességgel kihúzta Ocsukit. Például Fábián megvilágosodása, mikor hagyja, hogy értékes plazmatévéjével Balla elslisszoljon, majd nem megy vissza a stúdióba, hanem felüget a Gellérthegyre naplementét nézni, a fehérváriaknál a sejtelmesen belibegő Ocsuki szavainak hatására történik, míg a KoMánál ironikus mód csak Mohai szívatja a kollégáját.

 

A székesfehérvári előadás - Forrás: Vörösmarty Színház, Székesfehérvár

A fehérváriakkal ellentétben a KoMa egyébként is hűvösebb világot teremt, nem is keres színpadi hangulatokat, sőt színpadot sem használ, csak pontosan kijelöli a játék egyes helyeit a Sirály pincéjében, úgymint az oszlop mellett vagy előtt, a korláton, a nézők között állva stb. Egyetlen kellékük pár darab narancs, amely sok mindenné alakul az események során, például velük dobálóznak a színészek a kórházi csecsemőcsere jeleneténél. Ez a redukált eszközhasználat annak a gesztusnak az eredménye, hogy a játéktér egybe csúszik a nézőtérrel, a színészek maguk is a nézők között ülnek, és onnan pattannak fel eljátszani egy-egy jelenetet. Végső soron ezzel nem csak formát adnak az előadásnak, hanem tartalmat is, vagyis hogy az alkotók hová és miként is képzelik el a darabbeli plazmavilágot. Fontos, hogy (míg Veszprémben megmaradt a színpad és nézőtér hagyományos viszonya, addig) a fehérvári színpadkép fantasztikumot sugalló látványa mellett a rendező Valló Péter szintén egészen közel hozza a nézőteret a játéktérhez. A tháliabeli vendégelőadásnál a színpadon ült a közönség, sőt a nézők egy kisebb csoportja a nézőtérrel szemben foglalt helyet, átellenben, szinte a játéktérbe helyezve. Így Valló értelmezésében szintén azonosítódik a publikum világa a plazmavilággal, ám megoldása más utat követ, kevésbé radikális, kevésbé direkt és kevésbé közvetlen színpadi konvenciót követ a KoMa megoldásához képest.

 

A KoMa előadása - Forrás: POSZT.com

Szintén eltérést mutat a színészi játékmód és a dalbetétek használata. A KoMa fiatal színészei rendező nélkül állították ki az előadást, és egészen pontosan tapintották rá arra a hangütésre, amellyel a darabot megszólaltatják. A jelenetek szabadon fejlődnek, majdhogynem improvizatív benyomást keltve, plasztikus és „nyers” figurákat látunk, amelyek csak a lényegretörő gesztusokkal fogalmaznak, és (még jelmezeikben is) a világ sematikusságot hangsúlyozzák. Garaczi pompás nyelvi találmánya, hogy mindig csak az „a” névelőt használja a szövegben, frappáns mód teremtve meg ezzel az uniform és primkó világ alapját, egészen pontosan bomlik ki a KoMások előadásában. Egyszerűen ráéreznek a pimasz szókimondás ízére, s ettől hirtelen működő és eleven lesz minden megszólalásuk és megnyilvánulásuk, világossá válik a primitív és uniformizált világ bemutatásának a szándéka, amely olykor vicces, olykor pedig hátborzongató motívum felé hajol. Nagyon vicces a korláton ülve előadott, hídpilléren történő párbeszéd, és bizarr viszonyt sugall, amikor Balla elkezdi enni a kislánya haját. Valló Péter rendezése viszont a populáris kultúra felől közelít a plazmavilághoz: plázákban feltűnő figurákat és médiaszemélyiségeket teremt. A színészek harsány vígjátéki eszköztárral realista alakokat játszanak (Ocsukin kívül), karikírozzák a figurákat, de nem lelnek bennük mélyebb rétegekre és összefüggésekre. Az ember végül úgy érzi, mintha a színészi kifejezés a dalbetétekre szorítkozna, mintha a színészek musicalt játszanának. A felcsendülő kellemesen popos betétszámok (remek a Villa és a Kés) erősebbek, mint a prózai részek, s ha úgy tetszik, még ebből a nézőpontból is kihangsúlyozzák a plazmavilágot. Ezzel szemben a dalokat (Veszprémben keményen rockkal kíséri a színpadon egy helyi zenekar, míg) a KoMások zenei kíséret nélkül, elrapelve, ritmus és emberi hang segítségével adják elő, végérvényesen bebizonyítva ezzel, hogy a jó színházhoz ritkán kell más, mint egyetlen alapanyag: a jó színész.

 

Garaczi László: Plazma

Vörösmarty Színház, Székesfehérvár, Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

Dramaturg: Dobák Lívia

Díszlet: Valló Péter

Szcenikus: Perlaki Róbert

Jelmez: Dőry Virág

Zene: Szakos Krisztián

Koreográfus: Király Attila

Rendező: Valló Péter

Szereplők: Csonka András, Gulyás Hermann Sándor, Szabó Győző, Tűzkő Sándor, Závodszky Noémi, Bakonyi Csilla, Krajcsi Nikolett, Szakál Attila, Nagy Attila József, Turcsányi Ágnes, Tombor Tímea

 

Garaczi László: Plazma

Zene: Czabán Gábor, Futó Balázs

Dramaturg: Róbert Júlia

Produkciós vezető: Erős Balázs

Szereplők: Ötvös András, Jaskó Bálint, Zrinyi Gál Vince, Jelinek Erzsébet, Lass Bea