Ellenfény Online - Színház - Függetlenek - Sorstragédia Vagy Paródia?

Sorstragédia vagy paródia?

Pintér Béla-Darvas Benedek: Parasztopera

A Parasztopera korszakos jelentőségű mű Pintér Béla életművében. Ez az előadás tette széles körben ismertté az író-rendező és társulatának a nevét, ezzel vonult be Pintér Béla a színházi kánonba, és lett vitathatatlan elismertsége tágabb szakmai körökben is. És ez a darab lett az első olyan műve, amelyik önálló életre kelt a társulatán kívül, és jelenleg is több színház játssza.
Szűcs Mónika-Sándor L. István | 15. 04. 15.

Az Ellenfény 2014/8. számában összeállítást közlünk a Parasztoperáról. Ebben a darab és az ősbemutató részletes elemzése is olvasható. Az alábbiakban néhány szemelvényt közlünk az írásból:

 

Parasztoperában a zenének legalább olyan jelentősége van (ha nem nagyobb), mint a szövegnek. Ebben az értelemben nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ez a darab két egyenrangú szerző, a szöveget író Pintér és a zeneszerző Darvas Benedek közös alkotásának tekintendő..

 

A Parasztopera cím nemcsak tematikát jelöl (vidéki, tanyasi környezetben játszódik a történet), hanem különböző zenei stílusokra is utal: Darvas Benedek zenéje népzenével ötvözi a barokk-rokokó operahagyományt. A „csembaló" kísérettel megszólaló recitativók egyértelműen a barokk operákat idézik, az „áriák", kettősök, kórusok alapja pedig többnyire erdélyi népdal, bár helyenként barokk dallam (Albinoni, Bach), sőt slágertéma (Seress Rezső, Procol Harum), filmzene (Morricone), de még a Himnusz kezdő taktusai is megszólalnak bennük. Darvas posztmodern elvek szerint komponálta a zenét: „szó szerint" átvesz, teljes dalokat, dallamokat illeszt egymás mellé, nem csak a modorukat idézi.

 

Egy opera esetében természetes elvárás, hogy a rendezők a partitúrából, a zenei gesztusokból bontsák ki az előadást, hogy ezek megértését, hatásának, rejtett összefüggéseinek megerősítését szolgálják a rendezői gesztusok. Ez az igény a Parasztopera egyetlen későbbi előadásából sem érződik, azok a rendezők, akik eddig színpadra állították a művet, elsősorban a színház felől közelítettek hozzá, s nem Darvas Benedek zenéjéből indultak ki.

 

Az újabb és újabb bemutatók újabb és újabb beharangozói rendszeresen idézik Pintér Béla ajánlóját: „A Parasztoperában egy balladisztikus történetet dolgoztunk fel operaformában... A történet talán sokak számára ismerős lesz. Nekem a nagymamám úgy mesélte, hogy Szabadszállás környéki emberekkel történt ez meg nagyon régen." Ezzel Pintér Béla azt állítja, hogy egy falusi legendává vált valóságos esetet mesél újra. Más úgy emlékszik, hogy még a 60-as években olvasta a Történetek a szegedi betyárvilágból című kötetben. De a népballadákban is ismeretes az a történettípus, amelyben az anya nem ismeri fel a fiát. A színházba járók számára Camus A félreértés című darabjából is ismerős lehet a történet. Az 1944-ben bemutatott műben egy anya és a lánya egy fogadót működtet, ahol a pénze miatt meggyilkolják az egyik vendégüket, akiről nem tudják, hogy „nem más, mint a húsz éve eltűnt, és most váratlanul hazatérő fiú, akit családtagjai nem ismernek fel... Ez a történet mint újsághír már szerepelt a Közönyben, ahol az esetet elbeszélő lapkivágásra Mersault talál rá börtöncellájában."

 

paraszopera-pinter-2

 

 

A félreértés lineáris történetvezetésével szemben a Parasztopera analitikus drámaszerkezetet követ: huszonöt (vagy huszonhárom?) évvel később idéződnek fel az események, hullanak le sorra a leplek a múlt titkairól. Így a szereplőknek azzal kell szembenézniük, hogy kik is ők valójában. Ebben az összefüggésben minden analitikus dráma ősére, az Oidipusz királyra is emlékeztet a Parasztopera. Hogy ez nem csak véletlen hasonlóság, hanem a szerző(k) által tudatosan vállalt összefüggés, kiderül a szöveg utalásaiból. Szophoklész darabjában az egyik fontos titok, amire fény derül, hogy kik is Oidipusz igazi szülei. A Parasztoperában a Menyasszony tudja meg, hogy mások a szülei (pontosabban más az apja), mint ahogy eddig hitte. Az Oidipuszra való utalás a szöveg szintjén is megjelenik. A Menyasszony a darab végén odaszúr a Vőlegény mostohatestvérének – vetélytársának –, hogy „az sem tudod kik a szüleid".

 

Egy harmadik hagyomány is belejátszik a Parasztoperába, s ez egy újabb mitikus utalásrendszert is előhív. A darab tematikai kerete ugyanis egy esküvő (ahogy a Népi rablétnek is), de az élet beteljesedését jelentő ünnep váratlanul széthullásba, sőt (a múlt megidézésével, megértésével) pusztulásba, végzetbe fordul. (A Népi rablétben ugyanezt történik, csak még egyértelműbb és jóval drasztikusabb megoldásokkal.)
A Parasztoperában (akárcsak Wyspianski Menyegzőjében) különféle társadalmi rétegek találkoznak és próbálnak meg szövetséget kötni (bár Pintér jóval egyszerűbb képletet használ, mint a lengyel szimbolikus dráma).

 

Mind emberi viszonyait, mind irodalmi és mitikus utalásait tekintve összetett, gazdag alapanyagot kínál a Parasztopera (nem is beszélve a zenei réteg összetettségéről). Most már csak az a kérdés, hogy ez a hatásosan kicentizett dramaturgia, ez a példásan összeszőtt történet (és a kiválóan megmunkált zenei anyag) hagy-e teret arra, hogy különféle olvasatok, megközelítések rendelődjenek hozzá. Ki lehet-e bontani belőle a „szerzői változattól" eltérő, új jelentésárnyalatokat?

 

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2014/8. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám 495 Ft
Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft