Ellenfény Online - Színház - Függetlenek - Se

Se

Szabó Borbála: Nincsenapám, seanyám – Stúdió K Színház

A hiányról beszél. Arról, hogy nincs kihez fordulni, nincs kivel megbeszélni, nincs kivel szót érteni. Se összetartó generáció, se célok, se család, se oktatás. Talán csak a versek és költők. Macskamód hízelegnek. Ha nincs, aki simogasson, velük lehet játszani.
Hodászi Ádám | 13. 11. 19.

Szabó Borbála darabja egy hosszabb történet végét mutatja be, állapotot érzékeltet. A hiány itt is. Nem tudjuk, miért váltak el a főhős szülei, nem látjuk, a nagymama hogyan békült meg az új helyzettel, nem követjük nyomon az idősebb testvér túlélési stratégiájának alakulását, sem az apuka melegítőnadrágba bújtatott álfiatalos újrakezdését, sem az anyuka kezdődő alkoholizmusát egy gyakorló alkoholista ölében.

A súlyos történéseket a kislány macskáival folytatott beszélgetései, játékai oldják. A két macska, Dezső és Frici gyaníthatóan Kosztolányi és Karinthy szerethetően bölcs, érzékeny és mókás kivetülései. A többi szereplő számára macskaként létező páros szerepeltetése nem csak az irodalmi asszociációk és a problématávolítások-közelítések, időtelítések miatt hálás, hanem rajtuk keresztül az egyszerű emberi minőség végig kommunikálni tud az embertelen világba vetett kislánnyal.

 

nincsenapamseanyam

 

Vidovszky György gördülékeny rendezése Monori András jó atmoszférájú zenéjében és Pintér Réka díszletében, egy nagyobb és egy kisebb könyvépítmény között, fölött, mellett meséli el a történet végét. A kislány szeret olvasni, mindene a könyv. Mégsem jó tanuló. A magyartanárnő heroizálja a költőket, a tankönyv irodalomelméleti, irodalomtörténeti és irodalomtudományi megközelítésére ledorongoló kiabálás a válasz, és az sem szúrja ki a szemét, hogy a kislány minden emberi léptékűt átérez a versekből. Homonnai Katalin kioktatónak, negédesen decensnek mutatott figurája szinte egyszerre juttatja eszünkbe a mesebeli Dolores Umbridget és a nagyon is valóságos Hoffmann Rózsát. Kár, hogy a darab nem teszi lehetővé, hogy bármi is kiderüljön róla, azon kívül, hogy sablonosan elolvad Kosztolányitól.

A hiánynak ez a fajtája a többi karakteren is megfigyelhető. Kevés jelenetben, kevés feladatot kapnak. A fókusz a kislányon van, és hogy miként távolodik a normális élettől, hogyan lesz neki egyre rosszabb. Ennek ellenére minden alakítás élettel teli, hiteles, szépen megrajzolt. Tamási Zoltán egy újabb alkoholista szerepben pitiáner pótapát mutat, aki végül rá is mászik a kislányra. Kardos Róbert vér szerinti apa figurája figyelmetlen, önmagának sem vallja be, hogy egyre felületesebbé válik viszonya kisebbik gyermekével. A bátyot Lovas Dávid játssza kétszínűségből életrevalóságot idealizáló, fiatalos erővel. Horváth Zsuzsanna nagymamája villámhárítóként működő kedves alak, hamar kiderül, elfedné inkább a bajt, igazi segítséget nem tud adni.

Az előadás jelenetről jelenetre építi le a kislány lehetőségeit a szerető családi életre. Abban az állapotban és életkorban van, ahol nem válik el, hogy akit szeret, az lehet, hogy nem szereti viszont, nem akar vele lenni, nem akar segíteni neki. Sőt, ártani fog, kihasználni, pótléknak használni. El kell döntenie, hogy folytatja-e velük a játszmákat, vagy nem. Nagypál Gábor Dezsője és Spilák Lajos Fricije okos figyelemmel, megtartó passzivitással vannak jelen a reális jelenetekben, költőként panellakások, padlásszobák hangulatát kávéházzá, nagyvilággá varázsoló erővel mesélnek magukról. Néha szavalják költeményeiket, néha a saját hatásuk alá is kerülnek, főleg Nagypál Desiréje, jókat derülünk. Az irodalmat emberléptékű valaminek mutatják, olyan művészetnek, amelyik megtámasztja a billegő gyerekágylábat, letörli az elkenődött sminket, elrejti a lelkiismeret-furdalásból kapott pénzt, amin lehet sírni és nevetni jóízűen. Ami nem az, ami az általános és középiskolai tankönyvekbe van írva. Hiánypótlás.

Nemes Anna kislánya természetesen van jelen a történetben, gesztusai magától értetődők. Egészen filmes beszédmódot választ, talán Tóth Orsit is eszünkbe juttathatja. Rakódik a vállaira a súly, szinte összeroppan. A címadó József Attila vers soraiban kissé megnyomja a „se” szót, érdekes, kifordított ritmust adva a szövegnek. Megérintő Nyakó Júlia anya figurája, ahogy saját sikertelenségével nem képes szembenézni, hiszen dolgozna, ha lenne munka. Kezdődő alkoholizmusát lánya kisajátításával orvosolná és fordítva.

A Nincsenapám, seanyám a hiányról beszél, néhol hiányosan. Kicsit többet tudhatnánk meg a szereplőkről, homályosak, panelszerűek, így a jelenetek is, amikben feltűnnek; előfordul, hogy a dinamika félre visz. Mégis zsigerig ható lesz a versek fontossága. Amiket lehet olvasni, macskamód ölünkbe bújnak. Segíthetnek meghozni fontos döntéseket.

 

 

 

Szabó Borbála: Nincsenapám, seanyám
Stúdió K Színház

 

Díszlet: Pintér Réka
Jelmez: Gyevi-Bíró Eszter
Fény: Fodor Gergely
Zene: Monori András
Rendezőasszisztens: Tóth Réka Ágnes, Ivánovics Beatrix
Rendező: Vidovszky György

Szereplők: Nemes Anna, Nyakó Júlia, Spilák Lajos, Homonnai Katalin, Horváth Zsuzsa, Kardos Róbert, Tamási Zoltán, Lovas Dániel, Nagypál Gábor

 

 

 

Képgaléria:

Schiller Kata