Ikerszarkóma

Mundruczó Kornél–Wéber Kata: Demencia – Proton Színház

Ha agyba-főbe verted a szerelmedet a töppedt ikerszarkómás zsiráfod kitépett bal első lábával, és gyorsan felhúzod a bugyiját, mert a végén még jön a nagymama és beszáll, akkor… Figyelemfelkeltő, értelmetlen vagy vicces vulgaritás?
Hodászi Ádám | 13. 10. 24.

Ahogy Mundruczó Kornél korábbi rendezéseinél, itt is az agresszió, testi szenvedés forró állatiassága, hideg intellektusa és a humánum, a szeretet viszonya tematizálja az előadást. A nézői reakciók és a kritikai visszhang is sokféle. Az értelmetlenség (Kovács Bálint: A haldoklásban nincs logika), a nevetségesség (Antal Klaudia: Víg végjáték) felől is értelmezhető az anyag. A tehetetlenség, a közöny érzete is ott van a Trafó nézőterén a majdnem két és fél órás előadás közben, mintha összeütődne-nyomódna fekete kő, kókuszgolyó és nyúlbogyó. Az ilyesfajta esztétizálásnak mi értelme.

Pedig a Proton Színház új előadása fontos kérdéseket fogalmaz meg. Mit kezd a társadalom azokkal az emberekkel, akinek agyában lazul a neuronháló, és leáll a térérzékelés, a záróizmok uralása vagy a beszédközpont bizonyos részei? Van-e társadalmi hasznuk? Empátia, szociális érzékenység, szolidaritás? Paraziták egy jól együttműködő nemzet testén? Legjobb esetben is kísérleti alanyok, egy elképzelt királyság húsmasszával töltött marionettjei? A Demencia Klinika párhuzamként is fontos: Magyarország olyan hely, ahol értelem nélküli embereket terelgetnek macsótempóban ormótlan hatalmasságok?

Bartonek (Nagy Ervin) és Dr. Szatmáry (Rába Roland) két vezérbika. Előbbi felnőtt tartalomszolgáltatással szerzett vagyonával lepapírozza az államtól a klinikát. Utóbbi durván gyógyszerfüggő főorvos, Rába Roland nehéz helyzetben van, hogy felvesse a kérdést alakításával: szereti pácienseit, vagy függősége zárta be mindörökre, azért képtelen elhagyni őket? Wéber Kata Dóra nővérének hasonló tétje sejlik fel. Mennyire fontosak neki a betegek, ha el kell viselnie érte egy vadbarom főnök szex nélküli dajkálását; mennyire lehet őket utcára tenni, kínozni egy szextől fullasztó kandisznó főnök akaratából. Miközben a szex, a „Leszophatlak?” – kérdés az emeleti zuhanyzóban a szerelemre vonatkozna, ahogy Bartonek se keres mást. Erről szól a közös daluk: bonviván és szubrett lehetne-e egymáséi a csöpögő neonrózsaszín fényerdőben? Nagy Ervin jelenléte jót tesz a társulatnak, az agresszivitás izgalmas színeit mutatja, de ő sincs könnyebb helyzetben, mint az előbbiek.

 

mundruczo-demencia

 

A demencia egyik tünete az agyi funkciók leépülése miatti ingerültség. Ez jó közeget teremt a már említett agresszió problémájának tematizálásához. Majd minden szereplővel fájdalmas aktusok történnek, akik a Denevéren ezek hiányát kérték számon, azoknak van itt ócsárlás ária, nyelvlevágás és visszavarrás, fülleharapás, összeszarás, szájba baszott banán. A betegek különböző társadalmi helyzetből mutatnak rá a problémára, de egy-egy színnél többet nehezen tudnak játszani. Monori Lili nagymama korú operett énekesnője, Sápi segíti hozzá a főorvost a zeneterápia kidolgozásához. Az ő figuráján keresztül szivárognak be az operett- és popdalok az előadásba. Mikor öngyilkos lenne, Szatmáry elveri, majd megdugja. Tóth Orsi Oci nénije világon kívüli szeretetmanó, Bánki Gergő Lukácsa betegsége előtt reáltudományokban jeleskedő értelmiségi, Katona László fogorvosa határon túli magyar, egy diktátortól megnyomorított ország szakembere.

Nem újdonság a kérdés, hogy mennyire lehet pszichologizáló-realista játékstílussal, lineáris történetmeséléssel befogadható, megérintő és elgondolkodtató előadást készíteni tehetetlen dühről, kétségbeesett szenvedésről. Főleg a Trafó kiművelt és igazi csemegékhez szokott közönségének. Mennyire lehet stilizálni, akár a karakterek elrajzolásával, akár a dalokkal, akár az újabb és újabb fordulatokkal. A Demencia előadásban az alaptörténet nagyon izgalmas, de Mundruczó Kornél és Wéber Kata szövegének nem sikerül igazán kibontani és minden részletet belesűríteni a rendelkezésre álló időbe. Ettől lesznek nehéz helyzetben a színészek, akik persze nagyon magas színvonalon játszanak, a tőlük megszokott erős jelenléttel. Nehezen lehet együttérezni egy-egy szereplővel, a figura belső szabályrendszerének bukásán vagy győzelmén meghatódni és így felfejteni a problémát. Nem segíti a történetet az időkezelés sem, kevésnek tűnik az eltelő néhány tucat óra. Vagy ez tudatos döntés, hogy még jobban egy demens beteg szemével lássuk a történetet?

Vannak régi Mundruczó-rendezésekből ismert metaforák, eszközök. Ilyen például a karácsonyfa, a térkezelés, a kézi kamerás felvételek. Vannak megkerülhetetlen új momentumok, mint mikor folyik a falból a vér, mit neki a máriapócsi Madonna könnyei, vagy a Cigányok előadás fekete festéke! Folyik a vér, végig a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatán, ki van téve előírás szerint. Papíron minden előírásszerű és törvényes, van odébb dobált művirágokból kialakított green line, van odébb gurított betegetektől felszabadított rendelő. Vagy mikor Dóra nővér előjáték helyett töppedt ikerszarkómát diagnosztizál. Vajon ezek vannak-e annyira figyelemfelkeltőek, viccesek vagy épp groteszkek és durvák, hogy meginduljon a diskurzus az elbutulásról? Vagy csak önálló patronok, erős, ám magányos színházi jelek, amelyek nem alkotnak bonyolult és sűrű hálózatot? Ha erről gondolkodunk, már túl is léptünk a vulgáris prosztóságon.

 

 

Mundruczó Kornél–Wéber Kata: Demencia

 

 

Díszlet, jelmez: Ágh Márton

Dramaturg: Petrányi Viktória, Thury Gábor

Zene: Szemenyei János

Producer: Büki Dóra

Produkciós asszisztens: Kis Ágota

Műszaki vezető, fénytervező: Éltető András

Fény: Rigó Zoltán

Videó: Gyorgyovics Zoltán

Hang: Belényesi Zoltán

Kellék: Nagy Gergely

Öltöztető: Domán Melinda

Rendezőasszisztens: Csató Zsófia

Rendező: Mundruczó Kornél

Szereplők: Nagy Ervin, Rába Roland, Wéber Kata, Monori Lili, Temesvári Balázs, Tóth Orsi, Bánki Gergő, Katona László

 

Helyszín: Trafó