Köpni kell?

opera amorale – Gergye Krisztián Társulata

A címben olvasható kérdés kijelentésként jelenik meg, mind a legismertebb A. E. Bizottság dalban, a Szerelemben, mind a Gergye Krisztián rendezte opera amorale című előadásban. Valóban amorális eszközökhöz nyúl, gúnyol, személyeskedik, rivall, őrjöng ez az alakításaiban színvonalas, összességében azonban kaotikus játék.
Fehér Anna Magda | 13. 05. 13.

Meddig mehetünk el a szabadságunk, akaratunk kivívásában? Mit tehetünk tehetetlenségünkben? Rúgunk, vágunk, marunk és harapunk? Terrorizálunk? Minél több ellenséget semmisítünk meg, akár saját halálunk árán? Üvöltünk? Csöndben maradunk? Képzelgünk? Tükröt tartunk magunk és az ellenség elé? Olyanná válunk, mint az ellenfelünk? Gergye Krisztián rabcsíkos patkánygúnyájában (a Nemzetiben rendezett Egy elsurranó patkány jelmezében) az előadás második felében jelenik csak meg a színen. Ekkor is csak téblábol, itt-ott elsurran, táncol, felhőket kerget, nincs meghatározható szerepe. Nem illik a konstrukcióba. Nem ő a rendező. A játék egy pontján azonban leveszi maszkját, megmutatja arcát a közönségnek, hosszasan végigméri a sorokat. Tekintetét ekkor nem egy figurának kölcsönzi, saját maga áll előttünk. A Bizottság Brutális című dalát játssza a zenekar. Ebben a szövegben és pillantásban éreztem meg az előadás lehetséges szándékát. De ez a szöveg és ez a pillanat nem a szabadságról, hanem éppen a rabságról, a sarokba szorítottságról szól: „Brutális és durva dolgokat látok / Brutális és durva vagyok ettől / Nagyon sajnálom emberek / Brutális és olcsó dolgokat látok / Brutális és olcsó vagyok ettől / Nagyon sajnálom emberek …”

 

 

Pontosabban a „Nagyon sajnálom emberek” szövegrész nem Gergye Krisztián szerepe (bár úgy sejtem, magára is veszi ezeket a sorokat). Valójában ezt a bűnbánást az elnököt alakító Mikecz Kornél énekli, figurája egy nagyhatalmú despota politikus, aki terroristák markába kerül, és a földön csúszva, esdekelve ismételgeti ezt a mondatot. A színházat fekete maszkos függetlenek foglalják el, fegyverrel hadonásznak a közönség felé. A szabadság ilyetén kivívása, a terror a színházban játék a Dubrovka Színház elleni csecsen támadás óta visszás és talán amorális is. „Hogyan vagy partizán” kérdezi a feLugossy dalszöveg, de napjainkban már nincsenek partizánok csak terroristák. Gergye Krisztián az opera amorale keretei között ugyanis egy amolyan tarantinói fogással él, bosszút áll a művészi szabadságot saját igájába hajtó pártpolitikán, a politikusokon és a politikusok pártfogoltjain egyaránt. Nem fogja vissza sötét vízióját, nem finomkodik, és nem mérlegel. Az elnököt játékból fejbe lövik, kivégzik a terroristák. A Vidnyánszky Attila alakját félreérthetetlenül idéző, a kőszínházi és független szcénát egyszerre magának akaró figurát pedig szívroham viszi el. Az előadás ezen gesztusai engem nem a Bizottság tánczenekar világára, sokkal inkább a szintén 80-as években működő CPg punk zenekar Erdős Péter popcézárhoz és cenzorhoz intézett keresetlen soraira emlékeztetnek. De ha szelídebb asszociációval próbálok közelíteni, azt is mondhatom, hogy Gergye ezúttal az arisztophanészi ókomédia eszközeivel él, kortársait személyükben megidézve állítja pellengérre az előadásban.

Ókomédia, opera buffa, underground, punk, balett, kortárs, retro az asszociációk és stílusok sora hosszú, ha az előadás tetteivel és szavaival nem sokkolna igazán, akkor a totális hatás kedvéért itt a zene-, tánc- és képrengeteg, amibe beleveszhetünk.

 

 

A háttérvetítés folyamatos villódzást, vibrálást biztosít, zászlótengerek, szögesdrótok, A.E. Bizottság szimbólumok, Gergye alakos „hús forintos”, színházi vörös függöny kifakult címerhellyel, úszó felhők, dobogó lábak, tehát ahogyan dal mondja: „A tévé be van kapcsolva / Azt nézi minden rabszolga”. Kivéve Philipp Györgyöt, aki háttal a vetítésnek Che Guevarának öltözve vezeti a zenekart. A Kalandra fel! és a Jégkrémbalett című lemezek dalszövegeiből hol egész dalokat, hol töredékeket idéz és fésül össze az előadás, ezeket gomolygó kommentárok, reflexiók egészítik ki. Szalontay Tünde az est egyik vezéralakja, a narrátor, ő is, mint a legtöbb figura, szimbolikus alak. A japán zászlót és egyben az ötvenhatos lyukas lobogót is idézi öltözete, hasán kivágás, vörös kör látható. Profin előadott kusza, költői szóáradata és az ezzel egybekötött koncentrált mozgásgyakorlata után, mely prologosz-szerűen vázolja a darab témáját, a Kamikaze dal csendül fel új hangszerelésben. Nem véletlenül ez a darab nyitódala, hiszen egy kamikaze pusztító elszántságával, amorális attitűdjével dübörög végig a játék. A zenei hangulatok – az operai hangzástól, a becsempészett Dallas szignálon keresztül, Bartók Allegro Barbarójáig – alátámasztják a történéseket. Az énekesek erős, sokszor sikító, máskor dallamosan szirupos éneke állandó feszített tempót diktál. Fokozódik a kéj az önkielégítő jelenet csúcspontjáig, a túlfűtött, kényszeres és szeretet nélküli testiség ábrázolása épp úgy ott lüktet az előadásban, mint a Jégkrémbalett című  filmben. A csúcspont után Gergye Krisztián bejelenti az ereszkedést, a zuhanást. A Szerelem című dal pedig a becsapódás, melyet egy kőszínházi színésznő, a nézőtérről felrángatott Egri Márta ad elő teljes erőbedobással, eztán fejbe lövik az elnököt, küldetés beteljesítve, a színésznő pedig ijedtében szakszerűen elalél a színen.

 

 

Az énekesek, színészek és táncosok egytől egyig magas színvonalú teljesítményt nyújtanak. Szalontay Tünde játssza a narrátor figuráját, de hasonló játékmesteri szerepben, illetve önkényes rendezőként jelenik meg a Tárnok Marica által alakított Vidnyánszky figura is. Fehér bő ingén fekete bőrmellény, oldalába csapott tarisznya, egy tudálékos népi hőst alakít, ki hol az elnök pártfogoltja, hol a független terroristák vezére. Tárnok Marica megkapó magabiztossággal uralja a színpadot, ez teszi groteszk alakja mellett valóban fenyegetővé a figurát. Végig jelen van a játék során, ha nem a színen, akkor a színfalak mögött árnyjátékként tűnik fel alakja, inge alá keríti a táncosokat, az énekeseket, mindenkit bekebelez.

Továbbá két házaspár, két társadalmi osztály jelenik meg a játékban, a békásmegyeri proletárok Murányi Márta és Varga Donát alakításában, valamint az elnök és neje, Mikecz Kornél és Dezső Sára. Szakács Ildikó pedig az elnök titkárnőjét játssza. A történet bukkanói miatt nem minden dal és jelenet erejéig tudnak az énekesek a szerepükben maradni, néha pusztán a hangjukra van szükség, a figura feledésbe merül. A két házaspár története sem igen kötődik egymáshoz, hacsak annyiban nem, hogy míg az elnök semmibe veszi depresszív feleségét, az aktualitás kedvéért még egy jókora monoklija is van az asszonynak, addig a másik pár kapcsolata a dalok és emberpróbáló kalandok segítségével egyre felmelegszik.

Lőrinc Katalin a tőle megszokott erős koncentrációval táncol, újabb és újabb emblematikus figurákat alakít: a halált, a lánykát, a balerinát és a terroristát egyaránt.

 


 

Ő a táncos a színpadon, a kart pedig Barabás Anita és Fekete Blanka alkotja erotikus, fáradhatatlan és professzionális módon. Ruzsom Mátyás mozdulatai idézik leginkább a jégrevü világát, a zene az előadás csúcspontjain úgy forog át a színen, mintha jég lenne a talpa alatt, máskor ő a porteur, teszi-veszi Lőrinc Katalint a levegőben, azután meg csak marcona fegyveres őr vagy géppisztoly agancsú csodaszarvas. Az énekesek sincsenek a színpaddeszkához szögezve, magas sarkú cipőben kétségbeesetten szaladgálnak, vagy épp a földön húzzák őket, miközben kifogástalanul énekelnek. Az előadói színvonal, a zenei kidolgozottság menti meg a játékot a szimpla provokáció csapdájától, ám az előadás amoralitása így is kérdéses marad.

 

 

opera amorale

 

 

Jelmez: Béres Móni

 

Smink, maszk: Károlyi Balázs

 

Vetítés: Nay Tilda

 

Fény: Katonka Zoltán

 

Zenei szerkesztés, hangszerelés, vezényel: Philipp György

 

Rendező, koreográfus, látványterv: Gergye Krisztián

 

Koreográfus-asszisztens: Hoffmann Adrienn

 

Szereplők: Szalontay Tünde, Tárnok Marica

 

Tánc: Lőrinc Katalin, Gergye Krisztián, Barabás Anita, Fekete Blanka, Ruzsom Mátyás

 

Ének: Dezső Sára, Mikecz Kornél, Murányi Márta, Philipp György, Szakács Ildikó, Varga Donát

 

Zenélnek: Bartek Zsolt, Fábry Boglárka, Háry Péter, Philipp György, Szalay Tamás Géza

 

Produkciós vezető: Trifonov Dóra

 

 

Helyszín: Átrium Film-Színház

Idő: 2013. május 4.

 

 

 

Videó:

próbaklip

http://www.youtube.com/watch?v=4HqW7Urygoo

előadásrészletek

http://www.youtube.com/watch?v=7eKka0kjfmQ

http://www.youtube.com/watch?v=Ph4cR6wADqg

http://www.youtube.com/watch?v=q9cuuZ0iFig

http://www.youtube.com/watch?v=JaF_zW_KimM

http://www.youtube.com/watch?v=eXQCFLj2Nis

http://www.youtube.com/watch?v=0831ExKYcfY

 http://www.youtube.com/watch?v=ACI5A0fQK1E

 

 

Mások írták:

Turbuly Lilla: Botrány az operában

http://tanc.postr.hu/opera-amorale