Családban marad

Minden ötödik órában – Orlai Produkciós Iroda, FÜGE, Átrium Film-Színház

Éppen a bemutató másnapján néztem bele röviden egy televíziós beszélgetésbe, melynek során az egyik parlamenti párt meghatározó politikusa határozottan kérte, hogy ne használjuk a „családon belüli erőszak” fogalmát, hiszen az félreérthető, és besározza a „család” szót. Ha ez a fontos társadalmi kérdés egyébként az aktív közbeszéd része volna, akkor is elég lehetne ez az egyetlen momentum ahhoz, hogy egy színházi alkotó morális kérdésnek érezhesse a probléma színpadi megfogalmazását.
Urbán Balázs | 13. 04. 18.

De szó sincs ilyen csaknem ideális helyzetről; ez a téma is többnyire a szőnyeg alatt található. És még csak azt sem mondanám, hogy pánikszerű söprés miatt került oda, hogy az ilyesmi abszolút tabunak számít – mintha inkább közöny övezné.

Így aztán jó látni, hogy akad színház, mely érzékenyen reagál minderre; hogy Orlai Tibor érdeklődése egyre gyakrabban fordul hasonló, szőnyeg alá söpört társadalmi problémák felé. Nagy kérdés persze, min változtathat egy színházi előadás. Általában is kényes probléma, hogy a komoly társadalmi kérdésekkel foglalkozó színház megtalálja-e azt a közönséget, melyre hatni kíván. Gyanúm szerint nagyon ritkán: leggyakrabban éppen azok nézik ezeket az előadásokat, akiknek érdeklődése úgyis efelé fordul, akiket nem kell meggyőzni semmiről. Akiket pedig kéne, azok a színház közelébe sem mennek. Nem állítom, hogy ez tragédia volna; a problémára érzékeny, annak felvetésével maximálisan egyetértő néző számára is lehet olyan komplex, a miérteket és a hogyanokat gazdagon analizáló előadást készíteni, mely nemcsak izgalmassá és érdekessé válik, de éppen komplexitása okán még akár az amúgy egy platformon lévő nézőket is képes megosztani vagy legalábbis véleményük mélyebb átgondolására késztetni.

 

bozsik-orlai

Vati Tamás, Fullajtár Andrea

 

Annak, hogy az Átrium Film-Színházban látható előadás – problémaérzékenysége és szakmai kvalitása ellenére – gyakorlatilag teljesen hatástalannak tűnik, fő oka nyilvánvalóan e komplexitás hiánya. Ami voltaképpen még finom kifejezés is; az előadás alkotói mintha nem is törekedtek volna másra, mint puszta felsorolásra. Egymás mellé állítják az egyes eseteket, s meg sem próbálnak a felszín mögé látni. Nem keresik az okokat – s most természetesen nem arra gondolok, hogy az elkövetők pszichéjének mély elemzését kéne nyújtani, óhatatlanul enyhítve ezzel tetteik súlyát. De nem lenne érdektelen látni, hogyan öröklődik, hogyan adódik össze az erőszak – miként az áldozatoknál sem pusztán a hallgatás legkézenfekvőbb motivációit kellene ábrázolni. S ami talán még fontosabb: jó volna rétegzettségükben látni azokat a társadalmi hagyományokat és reakciókat, melyek megágyaznak az erőszaknak. Azt a patriarchális világképet, mely a férfi dominanciájára épül, mely a nőt a felszínen nagyon is tiszteli, ám gyakorlatilag csupán a gyerekek nevelésében és a háztartás vezetésében találja kompetensnek, amely a családfő iránti feltétlen engedelmességet kulcsfontosságúnak tartja, s amelynek integráns része az esetenkénti fizikai erőszak is. Ennek láttatásához nagyon kevés, ha e világkép egyes elemei egy ironikus monológban megjelennek. Miként jó volna a maga összetettségében látni a társadalmi reakciókat is; azt, ahogy a legszörnyűbb hír is csak pár percig érdekes, a botrány idővel közönybe fullad, a média újabb és újabb szenzációkra vadászik, a felháborodni annyira szerető derék polgárok pedig idővel érzéketlenné válnak a borzalmakra. S ennek megmutatásához nyilvánvalóan nem elég egy szimpla médiaparódia. Ehhez sokkal mélyebb analízisre, összetettebb kompozícióra, a dokumentumokon való túllépésre, árnyalatgazdag történetek megalkotásra, provokatívabb kérdésfelvetésre volna szükség.

Merthogy a Bozsik Yvette rendezte előadást a puszta publicisztikától tulajdonképpen csak teatralitása választja el. Azt nyilvánvalóan az alkotók is érzékelték, hogy a felhasznált dokumentumokat nem lehet pusztán verbális eszközökkel bemutatni – így stilárisan igen gazdag előadást konstruáltak. Zene, ének, tánc keveredik a játékban, melynek atmoszférája is rugalmasan változik. A drámai mozzanatok hol iróniával, hol karikaturisztikus humorral vegyülnek. Ráadásul az érzéki-hangulati elemek mentén kétségtelenül kirajzolódik egy asszociációs ív. Miként a tematikai elemek is pontosan kapcsolódnak egymáshoz: Fullajtár Andrea például még az előadás első felében lehengerlően játszik el egy férfit, hogy a játék vége felé majd azt a Pipás Pistát jelenítse meg, aki valójában nő. És sok a szellemes geg, ötletesen kapnak többféle funkciót a matracok, jelentésessé tud válni a báb szerepe is. Mindez már-már felcsillantja egy másik út lehetőségét: a megjelenített borzalmak összeállhatnának egy abszurd, szürreális revüvé, amely úgy szórakoztatna ideig-óráig, hogy azután a torkunkra fagyasztaná a vigyort. Ez esetben tényleg nem lenne szükség mélyebb analízisre, többirányú rétegzettségre – viszont eredeti ötletek, provokatív kérdések akkor is kellenének. S főképp: nem lehetne ennyire közhelyes az anyag – hiszen ezen semmilyen formai eredetiség nem tud változtatni.

Ami így megmarad számomra az estéből, az a szakmai teljesítményekhez kötődik. Bozsik Yvette rendezésének fent leírt elemein túl a színészi alakítások sikerült momentumaihoz: Fullajtár Andrea már említett férfi/női karaktereihez, Rába Roland macsó-öntudatot görbe tükörben láttató mondataihoz, Valencia James sodró erejű, kifejezésteli mozgásához, Mórocz Adrienn ügyesen váltogatott karaktereihez, Vati Tamás hűvösen szikár figuráihoz, Samantha Kettle szavakban és mozgásban is megjelenő karikírozó képességéhez. Örvendetes Bozsik Yvette arányérzéke is; sem a játék egésze nem tűnik elnyújtottnak, sem az egyes jelenetek nem érződnek feleslegesen hosszúnak. Voltaképpen helyenként még jól is szórakoztam. Ám tartok attól, hogy nem ez volt az alkotói célkitűzés.

 

 

 

Minden ötödik órában

 

Látvány: Pető József

Jelmez: Juristovszky Sosa

Dramaturg: Szabó-Székely Ármin

Rendező: Bozsik Yvette

Szereplők: Fullajtár Andrea, Rába Roland, Mórocz Adrienn, Vati Tamás, Samantha Kettle, Valencia James

 

Helyszín: Átrium Film-Színház