Picike porcelánpingvin

Shakespeare: Athéni Timon – KoMa Társulat

A KoMa a tavalyi évadban nemcsak játszóhelyét veszítette el hajszál híján, de létezése is komoly veszélybe került. Egy független társulat ezek után a legkevesebb, amit tehet, hogy komoly társadalmi kérdéseket kezd boncolgatni a színpadon – nem mintha a KoMától ez a „boldog békeidőkben” olyan távol állt volna.
Kovács Bálint | 12. 10. 9.

A szegény embert gyorsabban elhagyják a barátai, mint a sánta kutyát, avagy az arany is csak addig fénylik, amíg el nem költik. Shakespeare kései tragédiájának, az Athéni Timonnak a szerző többi művéhez képest szokatlanul egyszerű tanulsága és meglepően meglepetések nélküli cselekménye van: Timon, a gazdag athéni polgár úgy hiszi – hiszen úgy tűnik –, hogy rengeteg barátja van, s ha már barátok, nem is sajnálja a pénzt tőlük. Ám amikor szembesül vele, hogy már rég elfogyott nagyvonalúan kezelt vagyona, s rájön, hogy több a hitele, mint a barátja, a korábban mindig nála kedélyeskedő urak egyike sem siet a segítségére. Timon elveszti hát hitét az emberiségben, kivonul a társadalomból, és belehal a mizantrópiába (amely mindig különösen gyorsan öl, ha súlyos filantrópia előzte meg). De hogy mindez így lesz, az már – pusztán a dráma szerkezete és megfogalmazása miatt – az első mondatoktól fogva egyértelmű volt.

Az idei évadát a demokráciáról való gondolkodásnak szentelő KoMa társulat legnagyobb erénye, hogy az igencsak közérthető üzenet alapos kibontása mellett a valamelyest átdolgozott szöveg hangsúlyainak mozgatásával kiemelik a színdarab egy másik rétegét is. A hős hadvezér, Alcibiades sokadik győztes csatája után azzal szembesül, hogy mivel személye épp kellemetlen az államvezetésnek, kitüntetés helyett inkább száműzik Athénból. A katona azonban ebbe nem törődik bele, és seregével hazája ellen fordul. Az előadás ennek a cselekményszálnak a megerősítésével nem mond mást, mint amit annak idején Petőfi: „azért a víz az úr”. Olyan ez, mint egy gyengéd figyelmeztetés: nem árt, ha az állam nem csak elvár és kihasznál, de ad is valamit a polgároknak, mert „odalent” a türelem véges.

 

athenitimon-1

Horváth Illés, Zrinyi Gál Vince - Fotó: Garamvári Gábor

 

A KoMa nem is hagy kétséget afelől, hogy a bemutató leglényegét a szövegben kell keresni: az Athéni Timon végletesen szikár, fémesen száraz előadás. Nincs sem jelmez, sem díszlet, sem kellékek, sőt a színészek még utalásszerűen sem imitálnak semmilyen konkrét cselekményt (evést, ivást, pénzátadást), legfeljebb a négyzetalakban elrendezett széksorokban és a közöttük üresen maradó térben mozognak – mintha a márciusi KoMa-bemutató, az Áldja meg az Isten, Mr. Vonnegutban elkezdett ötletet, a jelen nem lévő kellékek mozgással való megidézését vitték volna tovább a szélsőségekig. Mindezzel remek kontrasztot alkot G. Szabó Hunor egészen kiváló, a zörejektől a tiszta fuvolaszóig kalandozó zenéje: ez a szépség ugyanúgy elemeli a játékot, mint a játékmód, csak „a másik irányba”.

A szikárságból adódó nagyfokú koncentráltság miatt kirívóak az alkalmankénti aránytalanságok: Timon házának elevenségét szemléltetendő például kvázi sztriptíztáncosokkal megerősített orgiát rendeznek, amely feleslegességével, harsányságával és koncepcióidegenségével együtt is (ez az egy alkalom, amikor kellékek tűnnek fel) az egyik leghosszabb jelenet az előadásban. A kérlelhetetlen letisztultság ugyanakkor jobban felhívja a figyelmet arra is, ha az előadás egy-egy eleme nincs eléggé kidolgozva, kibontva vagy átgondolva. Ilyen például a közönség szerepe: a színészek többször hozzánk intézik szavaikat; máskor a Timont játszó Zrinyi Gál Vince háza vendégeinek tekint minket, és a fél közönséggel melegen kezet ráz; később a szenátus tagjai ülnek le az utolsó sorba ítéletet hirdetni. Nem világos az sem, miért játsszák a női szerepeket is férfiak, avagy ha a társulat férfiszerepnek tekinti a különféle prostituáltakat, akkor az nincs kibontva, mit is jelent ez – az ezek szerint – meleg közeg.

Nem tűnik eldöntöttnek az sem, hogy – kihasználva Shakespeare elnagyoltan egyszerű figuráit – inkább szatírát, egy nagy metaforát körülölelő karikatúrát látunk-e, vagy lélektanilag is hiteles történetet: a színészek egy része az előbbiben, a másik az utóbbiban játszik. A próbafolyamatban közösségi alkotóként működő társulat rendezőként feltüntetett vezetője, Zrinyi Gál Vince például egy jól átgondolt, pszichorealista Timont formál meg: eleinte egy dosztojevszkiji félkegyelmű naiv tisztaságával élvezi a békét, s hiszi azt mindenkiről, aki nem ellensége, és akivel ő maga kedves, hogy igaz barátja. Ezért is fog kezet mindenkivel: örül, hogy ennyi a jó ember, s hogy ő is hozzájárulhat ehhez a szépséges állapothoz – mert hiányzik belőle a gyanakvás, hogy talán nem mindenki őszinte vele. Zrinyi egy súlyos, dührohamba torkolló eszmélésjelenet után válik kegyetlen, cinikus mizantróppá, akinek végletességét a kontraszthatás hitelesíti: hiszen láttuk, hogy ez a figura csak szélsőségekre képes, s minél magasabbról bukik valaki, annál mélyebbre zuhan.

 

athenitimon-2

Zrinyi Gál Vince, Jaskó Bálint,  Herczeg Tamás - Fotó: Garamvári Gábor

 

 

Hozzá hasonlóan a lélektani hitelességre törekedve építi fel figuráját az egyetlen valóban hűséges szolgát játszó Vicei Zsolt, meg a Timont és talpnyalóit egyformán lenéző Apemantust adó Horváth Illés is. Mindketten egy-egy érzést közvetítenek végig teljes beleéléssel: Vicei mérhetetlenül gondterhelt, sőt elkeseredett, akinek látszólag tényleg semmi más nem jár a fejében, csak hogy hogyan lehetne elkerülni az elkerülhetetlent, míg Horváthban szinte szikrázik a lenézés, és az amiatti düh, hogy senki nem látja meg az ő igazát.

Jaskó Bálint és Mohai Tamás ezzel szemben inkább az előadás karikaturisztikus jellegét erősítik: ők ketten játszanak mindenkit, aki a drámában megvetendő (urakat, szenátorokat, kurvákat és szolgákat), megszemélyesítve több kiváló, de rajzfilmszerű figurát. Mintha ők lennének azok az élő ellenpontok, akikről mindenki tudja, hogy csak azért kell megjelenniük, hogy ármánykodásaikkal előrelendíthessék Timon jellemfejlődését. (Az előadás legjobb poénja, amikor Mohai egy hamis barátot játszva megnyugtatja Timon szolgáját, hogy ha nem is a kért pár ezer aranyat, de egy ajándékot azért küld a nemes úrnak: egy „picike porcelánpingvint”.) Az előadás két rétege között áll Herczeg Tamás Alcibiadese. Ő eleinte a protokolláris nyelvbe mondatonként három bicskát beletörő hadvezér-karikatúra (mind Herczeg vigyázzban álló leizzadása, mind a szöveget átdolgozó Fekete Ádám monológja remek), később azonban polgárháborút indítani készülő számkivetettként valódi düh, erő, elszántság és tekintély sugárzik belőle.

Kevés jobb ötlete lehet egy független színházi csapatnak, mint hogy egy teljes évadot szenteljen az őt körülvevő társadalmi berendezkedés vizsgálatának és kritikájának. A nemes szándék, a gondolati tartalom pontos kidolgozása és a színészek magas színvonalú játéka mellett sem spórolható meg viszont egy létrejövő előadás minden részének akkurátus és konzekvens kidolgozása.

 

 

 

Más is látta:

Ady Mária: Félénk paródia feslő szövete

 

Próbanapló:

Sára Eszter: Kísérlet egy próbanaplóra

 

 

Próbaképek:

Koma társulat

 

 

Képgaléria:

Theater

Garamvári Gábor

 

 

 

Shakespeare: Athéni Timon

 

Fordította: Szabó Lőrinc

Átdolgozta: Fekete Ádám

Zene: G. Szabó Hunor

Produkciós vezető: Kulcsár Viktória

Rendezőasszisztens: Anka Kristóf

Dramaturg: Fekete Ádám

Rendező: Zrinyi Gál Vince

Szereplők: Zrinyi Gál Vince, Horváth Illés, Herczeg Tamás, Vicei Zsolt, Jaskó Bálint, Mohai Tamás, Mervel Miklós

 

Helyszín: Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Bemutató: 2012. október 5.