Ellenfény Online - Színház - Függetlenek - Reneszánsz-ajtók

Reneszánsz-ajtók

ReHab - Szputnyik Hajózási Társaság, Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet-Labor

A Szputnyik Hajózási Társaság alternatív pedagógiai kísérletként határozza meg az AKKU-ban bemutatott, ReHab (Reneszánsz Habitus) című, az „egyetemes reneszánsz összefoglalására" vállalkozó előadását. Az alkotási folyamat során használt eljárás a korszerű pedagógiában divatos projektmódszerhez hasonlít, melyben az alkotók az egyetemes összefüggések felfedezésébe belefeledkezett diákok, a nézők az eredményt megszemlélő kívülállók, az előadás pedig a projekt végterméke.
Rádai Andrea | 09. 02. 28.

 A projektmódszer a kész tudásanyag átadása és a passzív befogadás helyett a tudományterületek közötti összefüggéseket és a tanulást mint alkotó folyamatot hangsúlyozza. Egy reneszánsszal foglalkozó csoport például olyan feladatokat kaphat, hogy korabeli zenével és festményekkel illusztráljanak egy irodalmi alkotást, vagy egy Giordano Brunóról szóló színdarabban mutassák be a csillagászati felfedezések és a vallásfilozófia összefüggéseit. Az eredmény mellett ugyanannyira fontos az alkotási folyamat és a belőle származó tapasztalatok és élmények érzelmi hatása. Ennek megfelelően a ReHab maga is összművészeti al-projektek sorozata, mely a reneszánsz ember attitűdjének és életérzésének, illetve reneszánsz és a jelen kapcsolódási pontjainak keresésére irányul. A néző viszont legfeljebb az eredmény értelmezőjeként vesz részt az alkotási folyamatban, s a projektmódszer áldásos hatásából annyit él meg, hogy a reneszánsz nem száraz tények halmaza, és hogy a tudást lehetetlen anélkül átadni, hogy ne tennénk azonnal idézőjelek közé.

            Mintha a „homályos" középkorba kerülnénk, amikor belépünk az előadás terébe: az AKKU második emeleti termét sűrű, gomolygó füst üli. Az előadók még hagynak minket egy ideig bolyongani, a kiismerhetetlennek tűnő teret felfedezni. A falakhoz támasztott ajtókon sorban képzőművészek dolgoznak; itt-ott egy kivetítő az előadás logójával, az emberi agy fotójával; középen színpad, hártyaszerű nejlon alatt furcsa képződménnyé összegabalyodott emberi testekkel. Ahogy lassan eloszlik a füst, a születés képeivel kezdetét veszi az előadás és a reneszánsz: a kivetítőn elefánt, zsiráf és tehén pottyant ki kiselefántot, kiszsiráfot és kisbocit, és a színpadon is meg- avagy újjászületik, a hártya alól előbújik a meztelen Ember. Ezután reneszánsznak tulajdonított hangulatok, témák és emblémák kerülnek multimediális környezetbe, kapnak különös körítést. A kivetítőn Photoshop festi meg néhány perc alatt a Mona Lisát. Jankovics Péter egyes egyedül adja elő a zanzásított Rómeó és Júliát. Élő zenekar (a doboknál Bodó Viktor) húzza a talpalávalót reneszánsz festményekhez. Képekkel, kórusművel, performansszal és kortárs táncossal (Réti Anna) illusztrált kiselőadásokat hallgatunk.

 

rehab1

Fotó: Sulyok László

 

            A ReHab tehát igazi összművészeti alkotás, hiszen nem csak egyenként felidézi, de egymásra is vetíti a különböző reneszánsz (és kortárs) művészeti ágakat, sőt tudományokat. Az előadás eleve színházat csinál az ismeretátadás folyamatából, legyen szó akár annak legeszköztelenebb műfajáról, az egyetemi előadásról. A zenének - természetesen - kitüntetett szerepe van: a már említett zenekaron kívül fellép a Bérháztörténetekből megismert Soharóza kórus is, melynek tagjai eleinte úgy járnak-kelnek a színpad körül, mintha egyszerű nézők lennének. Az előadás legszebb jelenete a zene és a képzőművészet minden mesterkéltségtől mentes összefonódásából keletkezik: a kísérőzene (és talán a szívdobbanás) ütemére reneszánsz festmények villannak fel a kivetítőn. Egy-egy képet éppen annyi ideig látunk, hogy megjegyezni nem, legfeljebb felismerni tudjuk - minden egyes, tünékeny pillanatba felfoghatatlan, megragadhatatlan remekmű sűrítődik.

            Az előadáshoz végzett kutatásoknak és előkészületeknek fontos szempontja lehetett, hogy az (informatikai eszközökhöz szokott) mai ember mihez tud kezdeni a reneszánsz habitussal. Remekmű marad-e a Mona Lisa, ha a Photoshop is képes a megfestésére? Hogyan értelmezi az utca embere Hieronymus Bosch Gyönyörök kertje című képét? Leonardo találmányai a Google képkeresője által értelmeződnek: mintha az előadás szövegének minden ötödik szavára keresett volna rá valaki, s a vetítésbe a Google első találatai kerültek volna, például Leonardo DiCaprio. A Google köpönyegéből kibújt ember életstílusához kötődik az egész előadás felgyorsult ritmusa, a gyorsan váltakozó jelenetek és a lehető legtöbb érzékszervet lekötő intermedialitás.

 

rehab2

Fotó: Sulyok László

 

            Az előadás a tudás átadásának nehézségeire, netán lehetetlenségére is reflektál: a ReHab egyben az ismeretterjesztés paródiája is. Eleve fricskaízű, hogy az előadás a Reneszánsz Év 2008 programsorozat keretében jött létre, ám kissé megkésve, 2009 februárjában. Referátum-paródiát hallhatunk a kutyáról, mint a férfi princípium kísérőjéről; a kedves kis állatra s elengedhetetlen szerepére minden festményen piros karika hívja fel figyelmünket. „Egyetemi tanárok" azt demonstrálják, hogy a figyelem felkeltésére és fenntartására a legjobb módszer figyelemelterelő műveletek alkalmazása. Az előadók például alsónadrágban is leülhetnek az asztalhoz, s kontextustól függetlenül vághatnak torz grimaszokat, a háttérben pedig két szexi lány és egy kortárs táncos tekereghet. A ReHab a közönséggel is csipkelődik az előadás várható fogadtatásával kapcsolatban. A Cujka Együttes (?) performansza például igazi közönségpukkasztó szösszenet: minden eleme (madaraknak öltözött színésznők, üvöltözéses szövegmondás, meztelen férfi, tollpihék és méz) a kritikusokat hebegésre-habogásra késztető, a kevésbé edzett közönséget elrettentő lila ködös „alternatív förmedvényre" emlékeztet. Az előadáson jelen levő közönség soraiból e performansz után válnak ki a Soharóza tagjai, s becsmérlő megjegyzéseik lassan a felháborodás kórusává állnak össze.

            Nyilvánvaló, hogy a ReHab közönségének tekintélyes része, a Szputnyik rajongótábora ezzel a hanggal nem fog azonosulni - azonban más szereppel sem nagyon. A néző kívülálló marad, s még az sem feltétlenül igaz, hogy az előadás terében bolyongván választása lenne: már elkezdődik az első jelenet, mire otthonosan érezné magát a füstös teremben, s ezután is engedelmesen követi a váltakozó helyszíneket. Hiszen a legtöbb néző általában olyan, mint a jól viselkedő, megszeppent kisdiák.

 

 

ReHab (Reneszánsz Habitus)

 

Szerző: Juhász Kristóf

Tervezők: Nagy Fruzsina, Horgas Péter, Szűcs Edit

Maszk: Neukum Nóra

Deko: Bujtás Móni

Zene: Keresztes Gábor, Sztojanov Georgi

Kórus: Soharóza

Karvezető: Halas Dóra

Rendező: Bodó Viktor

 

Játszók: Fábián Gábor, Gera Marina, Hay Anna, Jankovics Péter, Koblicska Lőte, Lajkó Bence, Szabó Zoltán, Száger Zsuzsa, Tóth Simon Ferenc

Közreműködik: Réti Anna, Juhász Kristóf, Pálfalusi Zsolt, Keresztes Gábor, Bodó Viktor

 

Helyszín: AKKU

 

 

Az előadásról olvashatók másfajta megközelítések is az interneten:

Kelemen Éva: Brainstorming

Urbán Balázs: A reneszánsz sereghajtó

VMR: Reneszánsz reflexiók

Zappe László: Az érdes új stílus

 

Az előadás intenetes oldala

rehab.blog 

 

Interjú Bodó Viktorral

Szputnyik, tűz