Szimpatikus dekadensek

DZSING! - KoMa Társulat

Legújabb produkciójában különös kamikaze-akcióval próbálkozik a KoMa: korábban már sikerrel bizonyították, hogy nem kell rendező az előadáshoz (se díszlet, se jelmez), most azzal állnak elő, hogy még darab se. A DZSING!-et ugyanis egy dramaturg szakos cseh lánnyal kiegészülve mindenestül Zrinyi Gál Vince és csapata hozta össze, és a végeredmény igazolja is a vállalkozás létjogosultságát, valamint a társulat sokoldalú kreatív erejét. Túlzásokba persze nem kell esni, nyilvánvaló ugyanis, hogy ennél azért sokkal többre is képes a KoMa.
Nagy Gergely Miklós | 08. 12. 31.

Ahogy a Plazmában a nézők közt ülve játszottak a KoMások, most is átlépnek a publikumot és a színészeket elválasztó határvonalon: a Sirály szűk pincefolyosóján a színészek velünk együtt várják a kezdésnek megjelölt nyolc órát, addig is személyessé, bensőségessé téve a várakozás légkörét: néhányuk bemutatkozik, beszélgetni kezd a megjelent ismerőseikkel. Azonban a színházterembe bevonulva már mindenki teszi a dolgát: a nézők leülnek, a játszók felváltva, hol többen, hol kevesebben belépnek a játéktérbe, ahol lazán összekapcsolódó, egymásra leginkább tematikájukban rímelő jelenetek követik egymást.

Történet nincs, jobban mondva egy olyan történet, amelyik vinné a prímet, inkább sok apró, széttörött cserepecskéből épül az előadás. A puritán játéktér egyszer kortárs kiállítóteremként, máskor vendéglőként vagy épp kihűlt családi fészekként funkconál, de ha kell, pályaudvari váróteremmé is átalakul. Lényegében mindig olyan helyeket látunk, ahol emberek találkoznak, aki tele vannak esetlen vagy épp perverz problémákkal. Olyan helyeket látunk, ahol nem változik meg semmi és senki, ahol alapvetően mindenki magányos. Olyan emberek jelennek meg, akik nem képesek vagy egyáltalán nem is akarnak kibújni saját mániájuk otthonosságot árasztó védőburkából. Redukált nyelvi önkifejezéssel összekapcsolódó morbid élethelyzetek jelennek meg, sokszor abszurdba forduló, mégis reálisnak tűnő szituációk (elvégre Budapesten lennénk), miközben a groteszk szemlélet alatt végig ott bujkál a humánum melegsége, a szereplők esetlenségének tagadhatatlan szeretnivalósága. Ha van valamiféle egység ebben az előadásban, akkor az ebben a személetben ragadható meg: ez látszik közösnek ezeknek a legfeljebb helyzetgyakorlatokkal felérő jeleneteknek a kócos sorozatában.

 

dzsing1

Forrás: komatarsulat.hu

 

Alapszituációk közül látunk ismerkedést, párkapcsolati évődést és csiki-csukit, féltékenykedést, családi perpatvart, egymásba harapó barátnőket, vagy épp váratlan, nagy találkozásokat. Pillanatfelvételek ezek egy erősen dekadencia gyanús generáció tipikus helyzeteiről, a mélyebb elemzés igénye nélkül. Ahogy az előadás közepére beiktatott életérzés-dal (énekli és gitározza Lőrincz Sándor) ajánlja nekünk: át kell „futtatni" magunkon a látottakat, maguk az alkotók nem akarnak szánkba rágni semmit, találjuk meg mi magunk a helyzetek megfelelőit a magunk életében, és ha akarunk, gondolkodjunk el róluk, ha meg nem, akkor nem...

A vállalkozás természetéből is adódik, hogy láthatunk itt igazán szellemes és remek jeleneteket, illetve kevésbé sikerülteket egyaránt. Lass Bea megidézően buta libája két alkalommal is meggyőz arról (egyszer Jaskó Bálint, máskor Jelinek Erzsébet partnereként), hogy övé az este legenergikusabb és legerősebb alakítása. De kitűnő az előadás felütése is: Polgár Péter és Várkonyi Eszter találkozásakor alibizős képzőművészeket látunk, akik egy-egy fogasba (kortárs concept art) próbálnak mindent belelátni, miközben a nevetséges halandzsázás alatt egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Szűkszavúbb, de annál tömörebb jelenet Lőrincz Sándor és Vesztl Zsófia évődése azon, hogy akkor mit is csináljanak aznap este, amely végül a fiú szexuális agressziójának kitörésébe torkollik, amit - némileg váratlanul - a lány menten csillapítani kíván. Viszont kicsit ad hoc-nak és enerváltnak tűnik Kroó Balázs magánszáma, amikor akarata ellenére percekig nem tud kijönni a szituációból.

 

dzsing2

Forrás: komatarsulat.hu

 

A brnói dramaturg szakos Tereza Kratochvílová a társulat által együtt írta jelenetek hol jobban, hol rosszabbul sikerültek, még egy kis fésülést bizonyára elbírtak volna. Például elég nagy a következetlenség abban, hogy az amúgy is szerteágazó történetek között néhány színész szerepkört vált, mások viszont nem. Illetve az se szerencsés, hogy a címbe emelt aktus, az ún. „dzsingelés" leginkább a szórólapról érthető meg, hiszen a „történetben" szinte semmiféle funkciója sincs. („Ha két ember véletlenül egyidőben pontosan ugyanazt mondja, akkor az egyiknek lehetősége van rá, hogy a másikat megérintse, és azt mondja: DZSING! Amint ez megtörtént, a leDZSINGelt személynek addig hallgatnia kell, amíg a DZSINGelő ki nem mondja a keresztnevét...")

Hogy az előadás mégsem laposodik el, s nem fullad unalomba, leginkább annak köszönhető, hogy (majdnem) mindegyik jelenetben van legalább egy olyan mozzanat, színészi megoldás, amitől az izgalmas és érdekes lesz. Ez persze nem meglepő, hiszen a társulat létét megalapozó Plazmában is épp az tűnt fel, hogy a mindentől (díszlet, jelmez, kellék) megfosztott, alapszituációkra redukált történet kliséit a KoMások mennyire ki tudták tölteni a saját spontán kreatív energiáikkal. Hogy ennyire minimális eszközökkel élő játékba is mennyi mindent visz bele az intenzív színészi jelenlét. Ez a lecsupaszítottság a plazmában éppenséggel többletet, sűrűséget és dússágot okozott, (persze ebben elévülhetetlen érdeme volt Garaczi László szövegének is, amely szinte újjászületett ebben a közegben), és egyúttal létrehozott egy olyan játékstílust, amely joggal lehetett érdekes egy viszonylag szélesebb kör számára is. Ugyanakkor - nem utolsósorban költséghatékonysága miatt - a jövőre nézve reális alternatívát jelenthetett egy többnyire frissen végzett színészekből álló csapat számára.

Persze ez a KoMa már nem az a Koma, időközben távozott Ötvös András színész, Róbert Júlia dramaturg és Erős Balázs produkciós vezető is. Jöttek viszont sokan mások, akik láthatóan akarnak és tudnak is mit kezdeni a kijelölt felfogással, játékmóddal. A DZSING!- ből legalábbis ez érződik, ezért is tűnik erősnek benne a társulatépítő szándék, a közös nyelv kialakításának kísérlete, a workshop-os jelleg. Ennek ellenére a produkció könnyedén teljesíti a célt, amit maga elé kitűzött: a némi önreflexióval vegyített lazítós szórakoztatást. Az már persze más kérdés, hogy a jövőben mindez mire lesz elég. Ezt majd a most készülő és januárban bemutatandó produkciókból (Tasnádi István: Fédra Fitness, Jean-Paul Sartre: Eltemetendők) fogjuk megtudni.

 


DZSING!

KoMa

Írta: Tereza Kratochvílová és a KoMa Társulat

Játsszák: Guary Szandra, Jaskó Bálint, Jelinek Erzsébet, Kroó Balázs, Lass Bea, Lőrincz Sándor, Polgár Péter, Várkonyi Eszter, Vesztl Zsófi

Közreműködtek: Bajzák Anna, Tereza Kratochvílová, Zrinyi Gál Vince

Bemutató: 2008. november 4.

 

 

Az előadásról olvasható másfajta megközelítés is az interneten:

Khaled Abdo Szaida: A lyukakat nem nekünk kell kitölteni