Amíg él a hős

Cervantes nyomán Verebes Ernő: Don Quijote – Nemzeti Színház

Több feldolgozásban is látható volt ebben az évadban a magyar színpadokon Cervantes hatalmas regénye, a Don Quijote. Játszották Dunaújvárosban (rendező: Hegymegi Máté), műsoron van a Szkénéban (rendező: Rába Roland) és bemutatták Vidnyánszky Attila rendezésében a Nemzeti Színházban is.
Bíró Kristóf | 16. 06. 18.

 

Mivel Don Quijote teljes történetét egy színpadi adaptáció nem tudja/akarja végigmesélni, így egyrészt az a kérdés adódik, hogy mely részleteit választják ki, másrészt az, hogy ezeket miképp idézik fel, illetve kapcsolják egye. Azaz a regényből kiemelt (vagy azokat idéző, azok variációinak tekinthető) részleteket hogyan formálják színházzá, a történet töredékeiből miképp építenek teljes előadást.

Feltűnő, hogy a most látható Don Quijote-előadások mindegyike ehhez a keretes szerkezetet hívja segítségül. Sőt a három előadásból kettő ugyanazt teszi meg keretté is: mind a Szkénében, mind a Nemzeti Színházban Don Quijote haldoklása és halála alkotja a produkció keretét. Ebből a véghelyzetből idéződik meg a kezdet, válik láthatóvá a teljes életút. (A dunaújvárosi előadás viszont magát a színházi helyzetet tesz meg keretté.) :

 

[...]

 

A színpadi helyzetre való utalások a Nemzeti előadásában is megjelennek, de ezek inkább csak kiszólások és nem kontextust teremtő jelzések. (Annyi köze volt hozzá, mint nekem ehhez a monológhoz – mondja például a Kulcsárnét játszó Nagy Mari egy hosszú „szóló" végén. Ezt nem értem, de szerintem sokan vannak ezzel mások is így – mondja máshol Krsitán Attila.) Az előadást magát a halál pillanata keretezi, és ez teremti meg a szerkezetét is. A színpadon összegyűlt sokaság ugyanazt kérdezi az előadás elején és végén is: meghalt? Az előadás elején Don Quijote halálos ágyánál vagyunk. Innen kel fel a hős, és járja újra a kalandjait. Vagy ugyanezt másképp nézve: a halál pillanatából idéződik fel, hogy mi is történt vele. Ahogyan Cervantes kérdezi: hogyan is kezdődött ez az egész, és innen indulva milyen utat ját be a hős.

A Nemzeti előadásában azonban ez sokkal bonyolultabban jelenik meg, ami abból is látszik, hogy a keret is többszörösére bővül. Eleinte még felfoghatjuk úgy az előadást, hogy a hős mellett a hőst mozgató írót is látjuk, aki félig-meddig maga teremti Don Quijotét, így alakítja is a sorsát, amibe nyilván a maga életét is beleírja.

 

don-quijote-nemzeti

 

Csakis ezáltal érthető valamennyire, hogy előadás végén a döntő csatát is ő vívja meg a hős helyett. (Könyveket kötöz magára, és a vállára veszi a már enervált, tehetetlennek tűnő Don Quijotét.) De az újabb magyarázatot kíván, hogy az ellenfele nem Carasco, a Fehér Hold Lovagja (Bakos-Kiss Gábor), hanem a Herceg, akinek az előadás elején Cervantes (ajánlotta, majd) átnyújtotta a könyvét. Ezzel újabb szintet vonnak be az alkotók az előadásba: az író és a hős mellett megjelenik az olvasó is (aki itt egyúttal a szponzor szerepét is játssza). Tehát vele is csatázik az író. Miután a Horváth Lajos Ottó játszotta Herceg egy felvonáson keresztül hordozza némán, de jelentőségteljesen a könyvet, a második részben maga is a történet alakítójává válik. Ekkor – Cervantes könyvének második kötetében olvasható fejezeteket idézve – a feleségével (Udvaros Dorottya) együtt magához hívja Don Quijotét és a szolgáját, és különféle mulatságokat (más nézőpontból: megaláztatásokat) rendez számukra.

Közben újabb nézőpont is megjelenik azáltal, hogy Don Quijote udvartartásának figuráit is látjuk, akik kommentálják az eseményeket. Időről időre keresni kezdik a „hőst", aki tényleg el-eltűnik. És ha jól értem az utalásokat, akkor nem feltétlenül a valóságban téved el, inkább beleveszik a könyvbe. Azaz a szereplők újabb csoportja nem újabb fénytörésben mutatja meg a történetet (mint ahogy korábban sem ezt történt), inkább azt jelzi, hogy egyre beljebb kerültünk valami labirintusszerű belső világban. A haldoklás közben egy ember fejében összekeveredik minden, amit sokfelé keresgélt és eközben sokat tévelyegett.

Az előadás végén ezért nem Don Qujote hanyatlik vissza a halálos ágyba, hanem az író, Cervantes. És most róla kérdezik, azt, hogy meghalt-e. Erre a kérdésre ugyanúgy nincs válasz, mint ahogy az előadás elején sem volt. Talán azért nincs, mert – ahogy Verebes Ernő mondta az egyik előadás előtti Ráhangolón –, amíg él a hőse, addig az író sem hallhat meg.

 

Részlet egy hosszabb elemzésből. A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható

az Ellenfény 2015/10. számában.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft

A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft