Ellenfény Online - Színház - Budapest - Tudni Vagy Nem Tudni - színházak, kritikák

Tudni vagy nem tudni

Flaubert–Forgách András: Dilettánsok

Tudománnyal teleírt zöld táblák, mögöttük könyvek veszik körbe a forgószínpadot, amelyen Bouvard és Pécuchet ülnek. Nem körülöttük forog a tudás: ők forognak benne. Forgolódnak. Nincs kapaszkodójuk.
Sztrókay András | 11. 05. 8.

Flaubert regénye, a Bouvard és Pécuchet egyszerre az ember és a tudomány paródiája: az emberé, aki hasztalan próbál kérdéseire használható választ találni a könyvekben – és a tudományé, ami talán tényleg képtelen válaszokkal szolgálni. A történet két hőse, a két párizsi írnok ismeretlenből válik egyik pillanatról a másikra valószínűtlenül jó baráttá. Váratlanul jutnak hozzá az örökséghez, ami lehetővé teszi számukra, hogy vidékre vonuljanak vissza, és a világ jobbá tételén munkálkodjanak. És bár jószándékuk megkérdőjelezhetetlen, szorgalmuk pedig dicséretes, újra és újra kudarcot vallanak: semmilyen tudományt nem képesek a hasznukra fordítani.

 

dilettansok-katona1

Máté Gábor, Elek Ferenc, Lengyel Ferenc - Fotó: Dusa Gábor

 

Forgách András Dilettánsokja nem dramatizál, hanem interpretál; sokkal inkább szól az áltudós-párost körülvevő társadalomról, mint róluk. Felmenti őket, mert nem a tudománnyal, hanem az emberiséggel foglalkozik, amely emberiségnek Bouvard és Pécuchet teljesen átlagos tagja: saját magában hisz, ennek értelmében világmegváltásról álmodik – de nagy igyekezetében éppen inkompetenciája és a valódi problémák iránti érzéketlensége miatt nevetteti ki magát az emberiség többi, természetesen ugyanannyira önhitt tagjával.

A Bouvard és Pécuchet mindig aktuális lesz, amíg világ a világ – a Dilettánsok azonban a máról szól. No nem kellett ehhez sokat csavarni a történeten ahhoz, hogy társadalmi-politikai értelemben is, ne pedig csak nyelvében legyen mai az előadás. A francia forradalmak (melyek közül jelen mű az 1848-ast tárgyalja) természetüknél fogva minden aktuálpolitikai helyzetben képesek áthallásokkal bírni; a nagystílű politikusok játszmái, a közember tehetetlensége vagy éppen mindent elsöprő dühe, a jogszabályok változása és az igazság relativitása örök.

 

dilettansok-katona2

Elek Ferenc, Keresztes Tamás, Máté Gábor - Fotó: Dusa Gábor

 

Ascher Tamás rendezésének egyik legnagyobb erénye, hogy nem akarja leütni a magas labdákat. Hogy a hangsúlyt a közösséget alkotó egyes emberekre, nem pedig az egyént körülvevő megfoghatatlan rétegekre, a társadalomra vagy a politikára helyezi. Karikírozott figuráit finom árnyalatokkal, magabiztosan tartja a ripacsérián messze innen.

Erős képeket vonultat fel az előadás.  Khell Zsolt díszlete attól igazán figyelemre méltó, hogy a beltéri jelenetekben konkrét jelentéssel bíró díszletelemek a szabadtéri színekre zökkenőmentesen alakulnak absztrakttá. A színpad kiterjesztése a nézőtér negyedik sorának helyére, bár vélhetően nem annyira díszlettervezői invenció, mint a játék terének határozott rendezői kitolása, mégis ugyanannak a nyitási folyamatnak a része, amely a tudós-szoba és a külvilág közé tesz egyenlőségjelet. Szakács Györgyi jelmezei és a maszkok olyan figurákat teremtenek, amelyek egyszerre hiteles megjelenítői és karikatúrái a tizenkilencedik századnak. Vida Zoltán fényei nagyon pontosan dolgoznak alá a kicsit mesebeli, kicsit drámai, kicsit színpadi, kicsit valóságos világot teremtő rendezői kéznek.

 

dilettansok-katona3

Fotó: Dusa Gábor

 

Zavaró közhely, de mégis újra és újra ki kell mondani: a Katonának páratlan színészi gárdája van. Máté Gábor (Bouvard) és Elek Ferenc (Pécuchet) tökéletesen kiforrott stoppard-i Rosencrantz és Guildenstern párosa érti is a világot meg nem is; különbözőségüket gyermeki ártatlanságuk fűtötte mély barátság varázsolja egyformasággá. Kovács Lehelre Adófelügyelőként még csak-csak, az enyhén fogyatékos Marcel szerepében azonban már szinte alig lehet ráismerni; utóbbi önmagában is érzékletes illusztrációja mindannak, amit az előadás a demokrácia működéséről elmond. Keresztes Tamás falábának erőszakos lépéseiben hordja a zsarnokság csíráját, Tóth Anita parasztasszonya egyetlen vehemens mondattal („Hazudtatok eleget!”) minden utcai konfliktusból száműzi a maradék rációt is. Nagy Ervin polgármestere a maga kisstílűségével próbál felérni Fekete Ernő grófjának arisztokratizmusba rejtett, az ingerküszöböt éppen csak alulról, ámde annál arcátlanabbul csiklandozó nemtörődömségével. Pálos Hanna szolgálólánya figyelemre méltó egykedvűséggel fekszik alá bárkinek. Rajkai Zoltán kezében megfoghatatlan eleganciával mozog a borbélyolló. Vajdai Vilmos jegyzője könyörtelen cinizmussal támadja a világot, benne még a hozzá legközelebb álló Bordinnét is, az Ónodi Eszter által félelmetesen visszataszítóként játszott özvegyet.

Jó helyen, jó időben mutatták be a Dilettánsokat. Az pedig, hogy az előadás várható sikere nem nagy eséllyel növeli majd sem a Flaubert-regény olvasottságát, sem pedig a Forgách-darab fennmaradását, igazán másodlagos szempont.

 

 

Flaubert–Forgách András: Dilettánsok

 

Író: Gustave Flaubert

Fordította: Tóth Árpád

Átdolgozó: Forgách András

Díszlet: Khell Zsolt

Jelmez: Szakács Györgyi

Fény: Vida Zoltán

Zene: Yonderboi

Dramaturg: Boronkay Soma

Rendező: Ascher Tamás

Szereplők: Máté Gábor, Elek Ferenc, Ónodi Eszter, Nagy Ervin, Kovács Lehel, Fekete Ernő, Szirtes Ági, Pálos Hanna eh., Keresztes Tamás, Vajdai Vilmos, Kocsis Gergely, Rajkai Zoltán, Lengyel Ferenc, Dankó István, Mészáros Béla, Borbély Alexandra eh., Kovács Gergely eh., Tóth Anita, Ujlaki Dénes

 

 

Más is látta:

Zappe László: Felejtsük el Flaubert-t!

MGP: Három színházi izé

Ugrai István: Bölcs szabadság

Kállai Katalin: Már a dilettánsokat is üldözik