Vérvacsora

John Ford: Kár, hogy kurva – Magyar Színház

Pontosan mesél, és világosan értelmez Koltai M. Gábor rendezése. Az 1633-ban megjelent darabból kortalan szenvedélytörténet született a romlásról. Mintha Shakespeare és Tarantino találkozna egy vacsoraasztalnál.
Bíró Kristóf | 10. 10. 4.

Koltai M. Gábor rendezése szobaszínházként használja a Sinkovits Imre Színpadot. Ezúttal három oldalról ülik körbe a nézők a játékteret, melyet egy hatalmas vacsoraasztal ural. A szereplők azonban sokáig alig használják asztalként a díszletet: hol rálépnek, mint egy színpadra, hol eltűnnek alatta, mint egy búvóhelyen, máskor egyszerűen csak mellételepednek. A történet alakulása szerint kap újabb és újabb funkciókat a díszlet. De mindvégig vár a „végzetére”, hogy valóban vacsoraasztallá alakuljon. A darab vége ugyanis két véres lakoma köré szerveződik. Előbb egy lakodalmat zavar meg a gyilkos bosszú, majd egy születésnapi lakoma torkollik többszörös véres leszámolásba.

A darab középpontjában egy testvérszerelem áll: Giovanni (Pál András) és a húga, Annabella (Darabont Mikold) egymásban ismerik fel a szépséget és a szenvedélyt, és minden észérv és vallási tilalom ellenére egymáséi lesznek. Sőt szerelmük „gyümölcseként” a lány hamarosan teherbe esik. A csapdából menekülni akaró Annabella ekkor elfogadja, hogy feleségül megy a legszimpatikusabb kérőjéhez. De Soranzo (Horváth Illés) rájön, hogy becsapták, és hamarosan azt is megtudja, hogy kivel „kurválkodott” a felesége, így bosszút fogad a testvérpárral szemben.

 

 

kar-hogy-kurva-magyar-sz1

Darabont Mikold, Pál András - Fotó: Sulyok László

 

De a bosszúvágy eleve többszörözve jelenik meg a történetben. Annabella egy másik kérője, Grimaldi (Tóth Sándor) bosszút fogad Soranzo ellen, ki nem hajlandó megvívni a vetélytársával, és a szolgáját, Vasquezt (Gula Péter) küldi ellene. De Grimaldi tévedésből Annabella harmadik kérőjét, az együgyű Bergettót (Gémes Antos) öli meg. Közben megérkezik Soranzo elhagyott kedvese, Hippolita (Ruttkay Laura), aki a fiún akar bosszút állni. De felbukkan – doktori álruhában – az asszony halottnak hitt férje, Richardetto (Végh Péter) is, akinek alakoskodását szintén a bosszúvágy vezérli.

A megalázás és megcsalattatás vezérelte bosszúszomj tengerében különleges szigetnek számít Giovanni és Annabella összetartozása, amelyet szintén folyamatosan ostromolnak a kételkedés hullámai. Elsősorban Giovanni önemésztő alkata miatt (Pál András szerepértelmezésének ez a befelé izzás a kulcsa): előbb azzal kell megküzdenie, hogy a józan ész és a vallás regulái ellenére is szerelmet valljon-e a húgának. De győz benne az istentagadó racionalizmus, amely a színtiszta költészetet szabadítja fel belőle (legalábbis Annabellának tett vallomása – és a lány reagálása – a darab legtisztább, legszebb részlete). Aztán pedig az állandó kétely gyötri Giovannit, hogy vajon megingathatatlan-e a lány választása, amelyet újból és újból az tesz próbára, hogy nyilvánvalóan titkolniuk kell kapcsolatukat a világ előtt. Így nincs is mit mondani Florio, Giovanni és Annabella apjának (Csernus Mariann) sürgetésére, aki minél előbb szeretné férjhez adni a lányát.

John Ford – akárcsak az Erzsébet- és a Jakab-kor többi drámaírója – szinte mindent a szavakra bíz. De ez a nyelv rendkívül gazdag érzéki hatásokban: a szelíd vallomástól a csábító szómutatványokon és a játékos alakoskodáson át egészen a tomboló átkozódásig és gyűlölettel teli agresszióig terjed az a széles skála, amelyet a szavak bejárnak. (Vas István 1984-es fordításában – némi átigazítással – ma is izgalmasnak hat.)

De Koltai M. Gábor nem szószínházat rendezett a darabból. Az előadás nagyobb részében egyszerű eszközökkel teremti meg a szavak érzéki közegét. Ennek egyik eszköze egy sajátos szimultán játékmód, amelynek „előzménye” magában a darabban ismerhető fel, ahol többször megesik, hogy egy-egy jelentenél – a színpad más szintjén – egy „kívülálló” szereplő is jelen van, és kommentálja azt, amit más szereplők mondanak, tesznek. Koltai M. is „bent hagy” egy-egy szereplőt a színpadon, amikor a szituáció szerint már nincs jelen, de a többiek róla beszélnek, hozzá viszonyulnak. A kimondott szavak ezen „gondolati” tartalmát érzéki hatásokká alakítják a valóságos gesztusok: az érintések, mozdulatok, a másik testével való játékok.

 

 

kar-hogy-kurva-magyar-sz2

Középen Darabont Mikold - Fotó: Sulyok László

 

Ezzel a rendezői megoldással időnként teljes látomások bomlanak ki. Ilyen például az, amikor Bonaventura, a szerzetes (Rancsó Dezső) pokolbeli kárhozattal fenyegeti bűne miatt Annabellát. Az asztal üveglapja alól kezek nyúlnak a lány felé, tépik, cibálják, valóságosan átélhető fenyegetéssé alakítják a szavak üzenetét. Ennek a benyomásnak döntő hatása van a lányra, igazán ez győzi meg arról, hogy lemondjon a „bűnös kapcsolatról”, és férjhez menjen.

Az is a rendezői értelmezést szolgálja, hogy ugyanaz a szereplő alakítja Bonaventura szerzetest és a Bíborost. Rancsó Dezső az előbbi figurát szigorúan aszketikusnak, az utóbbit irritálóan pökhendinek mutatja (ráadásul orrhangú beszéde még komikussá is teszi a pápai nunciust). A szerzetes keményen harcol az emberi bűnök ellen, amelyekkel csak önmagukra szabadítanak romlást az eltévedt lelkek, miközben a Bíboros fölényesen lesöpör minden kérést, amely a mások számára kárt okozó vétkesek megbüntetésére szolgálna. Sőt az egyik gyilkost még pápai védelem alá is helyezi. A két pap pontos tükörképe a világnak, amelyet az elszabadult szenvedélyek uralnak. Az éghez nem nyílik út, csak a pokol ajtai tárulnak.

 

kar-hogy-kurva-magyar-sz3

Csernus Mariann, Végh Péter, Pál András - Fotó: Sulyok László

 

Ezt szintén érzéki hatásokká alakítja Koltai M. Gábor rendezése, amely markáns jelzésekkel teszi egyértelművé a nekivadult bosszúvágyból elszabaduló kegyetlenséget. Előbb az egyik szereplő fogyaszt el (főtt tojás formájában) két kivájt szemgolyót. Majd sűrű sugárban fröcsög a vér a falakra, tárgyakra. Aztán Giovanni egy szalaggal átkötött papírdobozt ad át születésnapi ajándékként Soranzónak, melyből egy kimetszett szív kerül elő. Önpusztító szenvedélyében ugyanis Giovanni maga ölte meg Annabellát, majd nekiesik az elrettent férjnek is. Öldöklő harc alakul ki a vacsoraasztal körül, amelyet egy ironikus zene értelmez át: a kegyetlenség egy pillanat alatt rettentően mulatságossá válik. Túl minden tűréshatáron csak elképedve kacagni lehet azon, ahová a gáttalan szenvedély sodorja az embert. A reneszánsz horror az előadás zárlatában korunk hangján szólal meg, mintha egy Tarantino-film remake-je lenne.

 

 

 

 

John Ford: Kár, hogy kurva

Magyar Színház, Sinkovits Imre Színpad

 

Fordította: Vas István

Díszlet: Vereckei Rita

Jelmez: Tihanyi Ildikó

Dramaturg: Sediánszky Nóra

Rendező: Koltai M. Gábor

Szereplők: Pál András, Darabont Mikold m.v., Horváth Illés, Gula Péter, Rancsó Dezső, Dániel Vali, Ruttkay Laura, Csernus Mariann, Gémes Antos, Szűcs Sándor, Végh Péter, Tóth Sándor, Rusznák Adrienn, Szatmári Attila

 

Bemutató: 2010. szeptember 30.

 

 

Más írások az interneten:

 

Sz. Deme László: Vérengző vérfertőzés

Kovács Dezső: Rémségek asztala

Nyulassy Attila: A kegyetlenség bensőségessége

Tarján Tamás: Micsoda kor!

Zappe László: Véres vérfertőzés

 

 

Képgaléria

http://foto.szinhaz.hu/main.php?g2_itemId=13294