Puritán panoptikum

Howard Barker: Victory - Bárka Színház

A Bárka Színházban decemberben bemutatott Esterházy-dráma apropója egy híresség fejének eltűnése körüli hercehurca volt, a februári premieren pedig ismét egy fejet keresnek égen-földön. Haydn koponyájának keresését követően az angol polgári forradalom időszakában nyomozhatunk.
Kelemen Orsolya | 10. 02. 21.

A kortárs angol drámaíró nemzedék immár hatvan felett járó, történelmi témák iránt vonzódó, nálunk kevésbé ismert képviselője, Howard Barker 1983-ban írta a 17. századi Angliában játszódó Victory (Győzelem) című darabját. A történet szerint Lady Bradshaw elindul, hogy visszaszerezze férje (az I. Károly kivégzésében közreműködő jogtudós Bradshaw) meggyalázott testének darabjait. A trónra kerülő II. Károly exhumáltatta és lefejeztette Bradshaw-t, így állva bosszút apja haláláért. A drámából egy történelmi viharokban megtépázott, értékvesztett, érdek-kapcsolatok által működtetett, erkölcsileg romlott ország képe tárul elénk, olyan világé, ahol a családi kötelékeknek sincs immár jelentősége, ahol az ember csak magára számíthat. A történelmi alakokat és kitalált szereplőket egyaránt felvonultató történet önmagában nem különösebben érdekes, a drámát bravúros nyelvezete teszi különlegessé: a hatalom és szexus által működtetett világ a nyelvi rétegeken keresztül reprezentálódik.

Az előadásban - a darabbal való első találkozáskor - a jellegzetes párbeszédtechnika és különleges nyelvezet tűnik elsősorban figyelemfelkeltőnek. Az archaikus, arisztokratikus jellegű és hivatalos stílusú nyelvi rétegek lépten-nyomon vulgáris és kifejezetten trágár nyelvi szintekkel keverednek. A stílusszintek variációit, a darab komoly szókincsét és a feltételezhető irodalmi utalásokat tekintve Upor Lászlónak nem lehetett könnyű dolga a fordítás során. A darabban több ízben visszatér a szereplők párhuzamos monológjaiból építkező dialógustechnika, a kreativitással és végtelen variációkkal kidolgozott vulgáris szövegréteg pedig gyakran úgy hangzik el, mintha ezek a kifejezések, mondatok a félre helyett élesben kimondott, a másik számára is hallható és kommentálható, így a dialógus részét képező szövegek lennének. A szereplők azonban gyakran csak az elhangozott szöveg egy-egy aspektusára reagálnak. Szintén gyakori motívum, hogy a lezártnak tűnő párbeszéd egy, a témához egyáltalán nem kapcsolódó mondat elhangzásával vesz teljesen új irányt, kiszámíthatatlanná téve a párbeszéd kimenetelét. Fülünk gyorsan hozzászokik a trágár kifejezésekhez, és ez a darab első néhány jelenetét követően önmagában már nem nevetséges. A szöveg kiszámíthatatlansága azonban számtalan meglepetést és csattanót rejt, mely a téma komorságát oldva remek komikus helyzeteket kínál.

 

 

victory-barak1

Seress Zoltán - Fotó: Dusa Gábor

 

A Bárka Színház előadásában a színészek korhűnek tűnő ruhákat viselnek, de a tér és a színpad eszköztelensége jelzi, hogy Tim Carroll rendezőt - legutóbbi hazai rendezéséhez, a Hamlethez hasonlóan - elsősorban a színészek játékának lehetőségei, a szövegek elhangzásakor kialakuló helyzetek, a színészek közötti viszonyok és az ezekből megteremtődő szituációk működése foglalkoztatja leginkább. Vagyis a színház születésének pillanatai. Ehhez a játékhoz a dráma kiváló alapanyag, ám - függetlenül attól, hogy hiba lenne a két előadás között komolyabb párhuzamot keresni - a Victory mégsem olyan oldott, közvetlen, mulatságos és felszabadító, mint annak idején a Hamlet volt.

A nézők az ovális alakú játékteret körbevéve egy arénaszerű emelvényen ülnek, melynek sorait drótkerítés választja el egymástól. Az emelvényre magas lépcsőkön lehet feljutni, a sorok viszont keskenyek, így alig van a nézőtéren olyan hely, ahol kényelmesen lehetne ülni. A drótkerítésnek nyilván elválasztó funkciója van, de sem a szereplők, sem a nézők nem mutatkoznak különösebben veszélyesnek ahhoz, hogy ily módon kellene őket biztonságba helyezni. Csanádi Judit díszlete erősen emlékeztet a szebeni Radu Stanca Nemzeti Színház Lulu-előadásának díszletére, azzal a különbséggel, hogy ott a cirkuszi teátrum fából készült. A hasonlóság lehet véletlen, de azért idézi fel mégis a Silviu Purcârete-rendezte előadást, mert a tér ott - a Bárka előadásával szemben - szorosan hozzátartozott a koncepcióhoz, éppen ezért kiválóan működött.

A jeleneteket ceremóniamester konferálja fel, a jelenetek elejét és végét botjának koppintásával is jelezve. A tér jellege és a narráció egyúttal idézőjelbe is teszi a színpadi történéseket, a játék nem a pszichologizáló-realista színjátszási hagyományra épül - a színészek ugyanakkor különféle játékstílusokat prezentálnak. Spolarics Andrea Lady Bradshaw-ja elkeseredett és kielégítetlen, ugyanakkor a világot irányító erőket jól ismerő, kurázsival rendelkező nő. Nyomon követhetjük lázadását, a küzdelmet, kiszolgáltatottságot és rendíthetetlen elszántságot, mellyel tervét végrehajtja, minden egyebet ennek rendelve alá. Figurája a fegyverhordozó társ szerepében funkcionáló Scrope (Mucsi Zoltán) karakteréhez hasonlóan pszichológiailag érzékenyen kidolgozott színészi alakítás. Másmilyenek azonban az udvar szereplői. A Stuart Károlyt és Miltont alakító Seress Zoltán, az Udvari költőt játszó Dévai Balázs és a Bankár Kálid Artúr alakításukban reflektálnak az általuk játszott figurára, egyszerre játsszák tehát önmagukat és saját paródiájukat. Játékuk eltúlzott, bizonyos helyzetekben parodisztikus. Az általuk megjelenített karakterek az előadás színes figurái, és azok a jelenetek működnek jól, ahol ők is jelen vannak. A Lady Bradshaw-ra gerjedő Ball lovag szerepében Kardos Róbert szintén a komikus jelenetekben alakít legjobbat. E karakterekben van valami Monty Python-féle abszurditás, mely különösképp a Stúdióba helyezett, a nemzeti bank alagsorában játszódó, szatirikus jellegű közjátéknál érezhető legjobban. Ebből a szatirikus-parodisztikus hangulatból talán még egy jó adagnyit elbírt volna az előadás.

Az előadás végén nincsen tapsrend, a ruhatárba vonuló nézők - mintha egy panoptikumban sétálnának - a lépcsőn újra találkozhatnak a szereplőkkel. De szerencsére arcuk nem viaszbábszerű, belőlük nem hiányzik az élet, mint a Bradshaw-fej maradványaiból.

 

 

Howard Barker: Victory

 

Fordította: Upor László

Díszlet: Csanádi Judit

Jelmez: Lányi Fruzsina

Dramaturg: Bérczes László

Rendező: Tim Carroll

Szereplők: Spolarics Andrea, Seress Zoltán, Mucsi Zoltán, Pásztor Tibor, Parti Nóra, Kardos Róbert, Telekes Péter, Réti Adrienn, Dévai Balázs, Kálid Artúr, Gados Béla, Varga Anikó

 

Bemutató: 2010. február 19.

 

 

Más írások az interneten:

Deres Kornélia: Fejetlenek forradalma

MGP: Victory? Győzelem? Pech.

Tarján Tamás: Jelenetek egy kivégzés után

Zapppe László: A szabad száj mindent elnyel

Zsedényi Balázs: Párhuzamos dimenziók