Ledarálomlennivagynemlenni avagy a mesebeli cselekvő Hamlet

Shakespeare: Hamlet - József Attila Színház

Már arról sem érdemes beszélni, hogy Hamlet monológjainak értelmezése a végtelen variációk halmazával mérhető. Ha pedig Zsótér Sándor Hamlet-értelmezéséről van szó, akkor azt is lehet tudni, hogy az előadás a halmaz melyik pontján foglal majd helyet: ehhez a ponthoz nem vezetnek elemzési stratégiák, de Hamlet másik oldalát mutatja be.
Bakk Ágnes | 10. 01. 23.

 

A József Attila Színház játszóterének már-már sajátos bájt kölcsönöz Zsótér rendezésének díszlete. A kopottas kulisszák a szánni való látványukon túl mégsem zavaróak: a magaslaton elhelyezkedő festett várkapu, a középkori kapubejáró a rendszerváltás előtti művelődési házakban játszó amatőr társulatok gyerekelőadásainak díszletét idézi, ezt pedig csak kiegészíti a csupasz színpad hátsó részének viharvertsége. Ezt a „kopottas" hatást erősíti a színpad előtt elhelyezett, a közönséggel farkasszemet néző kerámiaróka és kerámiavakond.

A bal oldalt álló, faburkolatú ruhatár a Zsótérhoz szokott szemeknek már rögtön el is árulja a rendező egyik eszközét: a ruha fogja tenni a szereplőt. A jobb oldalon álló hatalmas képkeretszerűség pedig ezek után „csak" szájbarágás lehet. A kereten innen és azt átlépve más-más dimenzió nyílik meg. Határ a világok között: rajta keresztül ugrálva Hamleték szerepeket cserélgetnek, kigúnyolják az éppen reflektorfényben állót, és Brechtet éltetik. Valamilyen módon.

Például úgy, hogy a nézők sem maradhatnak ki ebből a király-királynés gyilkolós mesejátékból (hiszen Zsótér újabban előszerettel vonja be a sötétben ülőket). Például amikor Hamlet Rosencrantznak és Guildensternnek magyaráz, az egész egy óvodai mesedélutánná alakul át: mintha nemcsak nekik, hanem mindenkinek, a mögöttük ülőknek is magyarázna. Villany fel, a mese pedig betölti az egész nézőteret, sőt az egész színházat.

 

 

hamlet-jasz2

Horváth Csaba, Bakó Márta - Forrás: jozsefattilaszinhaz.hu

 

A bökkenő viszont, hogy ebben az előadásban Hamlet nem az igéző és megható beszédek mestere. A tépelődő ifjút Horváth Csaba táncművész játssza. Szó szerint játssza: viccelődik, mászkál, tekereg, csibészes mosolyokat vág, és mindenhol ott van átlagos próbaruhát idéző jelmezében, csak éppen beszélni nem tud olyan jól. Nem értelmezi túlzottan a szövegét, nem hangsúlyoz, a hatásszüneteket elnyújtja, és inkább eldarálja a szöveget, hogy utána nyugodt szívvel a tettek mezejére léphessen. Viszont amint megmozdul, a levegő tömörré válik körülötte. Jobban áll neki a cselekvés, mint a beszéd. Itt nem a tépelődő Hamlet, hanem a cselekvő, belevaló, kissé neveletlen ifjú látható, aki virtusból szeretne bosszút állni és nem csak morális megfontolásból. Monológjai csak tiszteletkörök a rágódó Hamlet és a közönség előtt: nem a színészi artikuláció a fontos, hanem a testi jelenlét, a jó erőnlétnek örvendő figyelem. Ha hibázik a szövegben, akkor elég egy elnéző mosoly, és lehet folytatni a csörtét. Persze a nélkülözhetetlen színházi unalom is megmarad, hiszen a monológokon nem egykönnyen rágja át magát a főszereplő, az előadás ritmusa lelassul, szinte már elakad. De az energiadús Hamlet szövege inkább a humornak és az iróniának kiapadhatatlan forrása lesz: a szavak jelentése eközben elenyészik. Az egérfogó-jelenetben a kerámiarókára mutogatnak, Shakespeare-ről is szó lesz, az ő kötetére hivatkozik Hamlet bolondulása közepette.

Többszörös szerepösszevonás „áldozata" Földeáki Nóra és Kádas József. Ők a fiatal nemzedék több alakját is megjelenítik (Laertestől Rosencrantzig), átváltozásaikat gyakorta egy-egy nadrág- és kabátcserével ejtik meg az öltözőfülkében, ahol fogason „lógnak" a szerepek. Növeli a feszültséget az is, hogy Hamlet fő ellenfele, Claudius (Krisztik Csaba) látszólag azonos korcsoportba tartozik unokaöccsével, ez növeli a köztük levő verseny által keltett feszültséget. Claudius itt nem beszél sokat, érezzük az állandó feszültséget mozdulataiban: mindig figyel, mindig ugrásra készen áll, eközben mégis nyugodt hangon adja ki parancsait. Mindkettő párja egy élete delén már túljutott hölgy: Gertrud (Szabó Éva) egy elhasznált dámának látszik már, akit becsapnak, míg Ophélia (Vándor Éva) egy még csinos, de lassan öregedő, gyenge idegzetű tanárnőhöz hasonlít. A nők nem túl kívánatosak, és ha már nincs meg ez az esztétikai gerjedelem, akkor mit kívánhatnak itt még ezek a férfiak?

Frappáns végkifejlet lehet erre, hogy az előadás végén Hamlet és apja szelleme (Csórics Balázs) egy keresztrúdba kapaszkodva távoznak. Felfele. Szóval Hamleték az égbe emelkednek. Úgy tesznek, mint valamelyik ifjúsági regényben a léghajósok az előírt adagú hőstettek teljesítése után, és így nem kell tépelődniük tovább ebben a világban.

 

 

Shakespeare: Hamlet

 

Fordította: Nádasdy Ádám

Díszlet: Ambrus Mária

Jelmez: Benedek Mari

Zene: Tallér Zsófia

Dramaturg: Ungár Júlia

Rendező: Zsótér Sándor

Szereplők: Krisztik Csaba, Szabó Éva, Horváth Csaba, Csórics Balázs, Ömböli Pál, Kádas József, Vándor Éva, Földeáki Nóra, Bakó Márta

 

További írások az előadásról az interneten:

Bóta Gábor: Kémlelők és lehallgatottak országa

Koltai Tamás: Őrült rendszer

Markó Róbert: minden férfi és nő

Maul Ágnes: Rókavadászat Helsingőrben

Metz Katalain: Hamlet, a rendező

Száz Pál: A kor foglalatja

Ugrai István: Szünet nélkül

Urbán Balázs: A vakond, a róka és a színház


 

 

Blogbejegyzések az előadásról:

Fehér Elephánt

Gyerekszinhaz.hu (Gabnai Katalin)


 

Interjú Horváth Csabával

„Ne meló legyen az előadás"