Nem hiszem el

Edward Albee: Kényes egyensúly - Magyar Színház

Férj, feleség meg ennek az iszákos húga. Lehetetlen emberek, lehetetlen helyzetben. Természetesen gyűlölik egymást, most is épp csak elindul a szokásos adok-kapok, amikor hirtelen betoppannak a család barátai. Otthon félnek, ha nem gond, maradnának. Ráadásul nemsokára megérkezik Julia is (a házaspár felnőtt gyermeke, szintén nehéz eset), háta mögött a sokadik bedőlt házassággal. Mi fog itt történni? Hogy fogják elviselni egymást hatan ott, ahol még két ember sem tudja? És egyáltalán: milyen lehetőségei vannak az együttélésnek egy kiüresedett korban? Bodolay Géza tíz év után tért vissza a Magyar Színházba, hogy szembesítsen ezekkel a kényes kérdésekkel.
Nagy Gergely Miklós | 09. 01. 23.

A tavaly épp nyolcvanadik születésnapját ünneplő amerikai szerző, Albee 1966-os darabja, a Kényes egyensúly kicsit olyan, mintha a négy évvel korábbi Nem félünk a farkastól folytatása lenne: a szereplők valamivel öregebbek, rezignáltabbak, és magányosabbnak is tűnnek, mint emlékezetes elődeik. Ugyanakkor tagadhatatlan hasonlóságok is akadnak, hiszen itt is a nő, Agnes a dominánsabb, ő az, aki állandó kérdéseivel, éles megjegyzéseivel Tobias idegeire megy. A lányuk, Julia, illetve a testvér, Claire történetbe emelésével már nem a párkapcsolatok, hanem a családi létezés lehetőségeit vizsgálja Albee, és hasonlóan keserű következtetésre jut - bár közel sem olyan színvonalon -, mint a Nem félünk a farkastól méltán világhírű remekművében.

Kezdjük mindjárt a legsúlyosabbnak tűnő problémával! Ott van a hirtelen megjelenő Edna (Hámori Ildikó) és Harry (Mihály Pál) ügye, akik azért keresik fel barátaikat, mert félnek. Ha egész pontosak akarnánk lenni, akkor úgy fogalmaznánk: szoronganak (talán a fordításba is bele lehetett volna tenni ezt a nyomatékosabb kifejezést), hiszen félelmüknek nincsen tárgya, valamitől rájuk jött, fogalmuk sincs mitől. Mi persze tudjuk, hogy saját üres életüktől fogta el őket az émelygés, és a pánik lelki alapja épp ezért megszüntethetetlen, minimum életfogytig tartó depressziónak, esetleg rendszeres alkoholfogyasztásnak, legrosszabb esetben egy kétségbeesett öngyilkosságnak kellene következnie.

 

kenyes-egyensuly1

Kubik Anna, Moór Marianna, Szélyes Imre, Auksz Éva - Forrás: magyarszinahz.hu

 

Ők viszont kialusszák a bajt. Albee (sajnos) minden pszichológiai hitelességnek ellentmondva előhozza őket másnap reggel, mondván kutyaharapást szőrivel, és haza is küldi őket. De hát mitől múlt el a félelem (szorongás)? Miért akar Edna és Harry abba a házba visszamenni, ahol pár órája a reszketés tört rájuk? Mitől jókedvűek? Hova lett a kétségbeesés? Válasz sajnos nincs: az egzisztenciális probléma a szappanopera szintjére süllyedt.

Hogy mi volt az az ellenállhatatlan késztetés, ami ezt a keresztbe tört darabot a Magyar Színház Sinkovits Imre Színpadára vitte, az előadást látva sem tudnám megmondani. Nyilatkozta a rendező, hogy kitűnő a szereposztás. Bár az lenne. Kubik Anna például úgy játssza el a saját alkoholizmusa mögé bújó, egyébként intelligens, öniróniával és humorral is megáldott Claire-t, hogy infantilis és túlmozgásos bohócként ábrázolja, aki napszemüvegében össze-vissza rohangál a színpadon (miért hord valaki otthon napszemüveget, ha az arca szép, és semmi visszataszító nincs rajta?). Hol ordít, hol nyivákol, hol a földre dobja magát. Bár Claire ennél lényegesebben összetettebb karakter, Kubik mégis csupán a közönségesség harsány és tipizáló külsőségeiben kelti életre. Olykor affektál is, bár ebben nem veszi fel a versenyt az Agnes-t alakító Moór Mariannával, aki elsősorban az emelkedettség és patetikusság felé tolja szerepét. Teszi ezt például úgy, hogy amit lehet, fontoskodva agyonhangsúlyoz, hiszen (a szerepértelmezés szerint) ő a ház úrnője, itt ő az, aki lovagolhat a szavakon. (Talán szerencsésebb lett volna egy szerepcsere, és Agnest Kubikkal, Claire-t pedig Moórral játszatni. Alkatilag közelebb álltak volna hozzájuk ezek a szerepek, mert a premieren manírokkal teli túlerőltetett játékot láttunk tőlük.)

Hasonló kételyek merülnek fel Szélyes Imrével kapcsolatban is. Tobiasban rengeteg játék, irónia, sokszor már cinizmus is lappang, ami intellektualizmussal, néha pedig határozottsággal is párosul, miközben ahhoz sem férhet kétség, hogy a házasságban ő a puhább, a lágyabb fél. Ezt a nem kevés ellentmondással is terhelt, összetettebb karaktert Szélyes nem játssza be, inkább vonalasra veszi Tobiast, apókásra. Közben ijedt tekintettel igyekszik drámai súlyt adni a szokványos családi csetepatéknak. Mihály Pál sem művel csodákat Harry-vel, kicsit karikírozza az üresfejű, idősödő férfit, aki észre sem veszi, hogy legjobb barátja keze milyen gyakran téved a felesége fenekére. Jó volt viszont látni Hámori Ildikó Edna alakítását, a sok kis miniatűr mozdulattal, a már-már neurotikus grimaszával, vagy Auksz Éva őszinte és elszánt Juliáját. Igazi színpadi izgalom és drámaiság csak akkor robbant ki, amikor elszabadult a kettőjük közti vita arról, hogy kit is illet az a bizonyos emeleti szoba.

 

kenyes-egyensuly2

Szélyes Imre, Auksz Éva, Moór Marianna, Kubik Anna - Forrás: magyarszinhaz.hu

 

A fehér ponyvával behúzott, megemelt színpad a néhány kellék (fehér puffok, piros kanapé, a négy sarokban egy-egy asztal) dacára is a bezártság, a szűkösség kellemetlen érzését kelti. Ezt tovább fokozza, hogy a nézők három oldalról ülik körbe a helyszínt. Ettől azonban az előadás alapproblémája is szembeötlőbbé válik: a színészek különböző játékstílust képviselnek. A visszafogottabb, realistább játék (Szélyes, Auksz, Mihály), illetve az intenzívebb, harsányabb, több retorikusságot használó megközelítés (Kubik, Moór, Hámori) csak egymás melletti szólóknak hatnak, s nem interakciónak, egymásba kapcsolódásnak, összjátéknak. (Ehelyett az erőltetett klisék, modorosságok dominálnak.) Talán a realizmustól való elemelés, a túlzás, az elrajzolás, az emberi végletek felfokozott megmutatása lehetett Bodolay Géza terve a különböző stílusok egymásra halmozásával. Dinamikus, gyors rendezéséből azonban mégis hiányoznak az igazán markáns ötletek. Amit mégis felfedezünk (a tévéből felénk áradó lebutulás a South Park-részlet vagy a brutális bokszmeccs nyomán), az az emberi magányt, a lelki elszegényedést demonstrálja, de ezek a mai, mediatizált korban meglehetősen erőltetettnek tűnnek. Arra meg aztán végképp nem gondoltam volna, hogy az egykor engem is magával ragadó nagy amerikai epopeia, a Dallas ilyen sokszor fog eszembe jutni színházi nézőtéren. Mert minden alkalommal, amikor a színészek esetlenkedve nekiálltak whiskyt lögybölgetni, óhatatlanul is bevillant az a profizmus és evidencia, ahogy ezt a Ewingok olyan mesteri természetességgel csinálták. Nekik elhittem, hogy az üvegekben alkohol van. Mert ők tölteni is tudtak meg inni is. Nem úgy, mint a Magyar Színházban, ahol - ha jól számoltam - még öt pohár is kevés volt a becsiccsentéshez.

 

Edward Albee: Kényes egyensúly

Fordította: Réz Ádám

Díszlet: Szlávik István

Jelmez: Tordai Hajnal

Dramaturg: Gecsényi Györgyi

Rendező: Bodolay

Szereplők: Moór Marianna, Szélyes Imre, Kubik Anna, Auksz Éva, Hámori Ildikó, Mihály Pál

 

Bemutató: 2009. január 17.

 

Az előadásról olvasható másfajta megközelítés is az interneten:

Mikes Éva: Langyosan, iszákosan