Kommerszből nívót

Georges Feydeau: A hülyéje – Örkény Színház

Nyolc-kilenc éves lehetettem, amikor egy görög souvenir boltban különös kőszobrocskára akadtam: amint lenyomtam a mintegy félméteres fickó fejét, annak aránytalanul nagy kukija egyből felállt. Kedves emlékem az Örkény Színházban most váratlanuk visszaköszön: A hülyéje szórólapján egy felhúzható öltönyös pasi sziluettje látható, akinek beüzemelt férfiasságára diszkréten cilindert helyezett a grafikus Bagossy Levente. A képlet elvileg egyszerű, ám a szalon-marionett élete mégis végtelenül bonyolult. És nevetséges - de ez már csak a kívülálló számára van így.
Nagy Gergely Miklós | 08. 12. 5.

A konvenció szerint Feydeau komolytalan szerző, vállalható mondanivaló és világnézet nélkül, a bulvár koronázatlan királyával épp ezért becsületes művészszínháznak nincs is dolga. Az Örkényben mégis játsszák - korábban A balek címmel hódító - darabját, igaz, nem kommerszként. A skatulyából már a műsorfüzet (mely a dramaturg, Gáspár Ildikó munkája) is próbálja kirángatni: Feydeau és az abszurd kapcsolatára hívja fel a figyelmet Vinkó József és Ionesco írása. Aztán Hamvai Kornél újrafordítása magát a szöveget pörgeti fel szellemes fordulatokkal és szóviccekkel.

A gondolatilag és nyelvileg is gazdagodott vaudeville még tovább izmosodik a színpadon. Szintén a szalon-bohózati klisé ellen hat Izsák Lili szobája is: a hosszúkás helységet még a plafonon is barna laminált padló futja be, a modern hatást a fémkeretes fotelek, valamint a második felvonás kör alakú design-ágya sugározzák. Ezt leszámítva szinte semmi: se csecsebecse, se mütyür, se kandalló, ahogy pipereasztalt, vázát vagy festményt sem találunk, lengőajtóból viszont mindjárt négy is van: kettő jobbra, kettő balra, szükség is van rájuk a nagy rohangálásban. És még valami: ha van műfaj, ami zsigerből vonzza az ún. kukucskáló színpadot, az épp a házassági bohózat, ahol a mindenre kíváncsi néző (ahogy manapaság a bulvárlapokban vagy tévéműsorokban) végre beleshet a „színfalak mögé", a lucskos titkok, kínos lebukások és halálos félreértések világába. Na már most itt nemhogy negyedik, de még harmadik fal sincs, a közönség egy része ugyanis fenn ül a színpadon, szemben a nézőtérrel, kettőjük közé az így megmaradt vékonyka, stégszerű, leszűkített játéktér ékelődik. A „szűkösség" közelebb, „elkerülhetetlenebb" helyzetekbe kényszeríti a szereplőket, sűrítve és tovább fokozva ezáltal az izgalmakat. (A szalonnaturalizmustól elrugaszkodó stílust a lehetetlen színű öltönyök, valamint minden férfinek kijutó egyenszemüvegek is hangsúlyozzák.)

 

hulyeje-Orkeny-fel1

Kerekes Viktória, Debreczeny Csaba - Fotó: Dusa Gábor

 

Ám lehet bármilyen izgalmas és élő Hamvai Kornél fordítása, ahogy a díszlet egyszerű ötletessége sem akadályozhatná meg, hogy az előadás ajtócsapkodós, rohangálós, kiabálós akciósorozattá változzon. Csakhogy Mácsai Pál rendezése egyszerre játssza le és emeli el a történetet. Így a közönség egyidejűleg láthat egy bohózatot (ha valakinek erre van igénye) valamint egy végig iróniával és számos (Mácsainál megszokott) önreflektív gesztussal átitatott stílusparódiát, amely olykor a groteszk határát is súrolja. (Egyszer például teljesen felmegy a villany, hatalmas káoszt okozva ezzel a színpadon.) Mindehhez persze kell egy olyan jó stílusérzékkel megáldott társulat, mint amilyen az Örkényé: az ironikus fénytörés vagy a kisszerű önzésről árulkodó jelentéstöbblet sokszor csak egy-egy (leleplező) hangsúlyból, színészi gesztusból, mozdulatból vagy tekintetből derül ki, ahogy a mondott szöveg mellé mindig kerül valami szövegalatti plusz (sokszor igazi ínyencségek), amely hol komikusabb, hol groteszkebb irányba viszi el a színpadi jelenetet.

Az persze nem meglepő, hogy A hülyéje is egy füllentéssel kezdődik, majd eszeveszett rohanásban folytatódik: a kielégíthetetlen nemi vágy kontra társadalmilag elfogadott monogámia csatája az emberien esendő Vatelint, (Széles László) is eléri, amikor saját lakásán keresi fel őt a csábító Maggie (Takács Nóra Diána). Noha korábbi kétes értékű londoni megingását a férfi most nem ismételné meg, az angol hölgynek megvannak a jól bevált kényszerítő eszközei. Az csak bonyolítja a dolgot, hogy mindketten házasok, a megcsalt feleség (Kerekes Viktória) helyben értesül a dologról, és bosszúból azonnal egyenlítene, neki azonnal segítene Pontagnac (Debreczeny Csaba), akinek csak nejét (Bíró Krisztát) kellene kicselezni, de a felszarvazott férjre, a keményöklű Soldignacra (Mathé Zsolt) sem kell sokat várni. Ha pedig mindez nem lenné elég, akkor ott van még Rédillon (Polgár Csaba) és a kikapós Armandine (Hámori Gabriella), a téves szállodai szobába koordinált Pinchard (Csuja Imre) és süket felesége (Kerekes Éva), a felügyelő (Baksa Imre), a szobalány (Ruzsik Kata) meg Jean és Victor (Mohai Tamás), na és az antik darabnak számító, felejthetetlen Gérome (Pogány Judit).

 

hulyeje-Orkeny-fel2

Széles László, Takács Nóra Diána - Fotó: Dusa Gábor

 

A darab egyértelműen a férfi szereplőknek jutat nagyobb teret: az élen a Debreczeny-Széles-Polgár trió áll, akik humor mellett karakterük emberi, elesett, vesztes oldalát is képesek felmutatni. Feydeau modernségéről árulkodik, hogy milyen könnyen borulnak fel a hagyományos szerepkörök: az erkölcsös nőkből pillanatok alatt még a férfiaknál is vérmesebb ragadozók lesznek, Maggie, Lucienne és Mme Pontagnac pillanatok alatt képes lealázni és kiszolgáltatottá tenni az előző hármast. Pogány Judit öreg szolgájának mondatait majdnem mindig nevetés kíséri, de külön csemege a második felvonásban Csuja Imre és Kerekes Éva kettőse: olyanok ők, mintha a Godot-ból pattantak volna ide. Emellett egy-egy dialógusok közé ékelt némajelenet valóságos mutatvány: ilyen Polgár Csaba és Debreczeny Csaba fotel-vetélkedése az első felvonásban, vagy amikor Széles László Vatelinje a párnákkal elhallgattatja Takács Nóra Diána megvadult Maggie-jét. Az előadást a zenei aláfestés (Lázár Zsigmond) és az ütőhangszeres (Tömösközi László és Schlanger Tamás) kíséret hol lírai, hol viccesebb hangulattal tölti fel, hogy összességében megszelídítse, és kicsit lassítsa az őrült rohangálásokat.

A produkció értéke (a szemlélettágító szándékon kívül) a gazdag részletekben, a kiszínezett, kibontott szituációkban, a kitűnő helyzetteremtésekben ragadható meg, hiszen nem(csak) attól izgalmasak az egymást ügyesen megkomponálva követő jelenetek, amiről szólnak, hanem attól a finoman összecsiszolt, hol groteszk, hol intellektuális humorral vegyített (és végig humanista szemléletű) játékmódtól, amit az elmúlt évek alatt az Örkény felépített, kiküzdött magának. Az előadás erről a társulatépítő munkáról is szól, és egyben Mácsai Pál hét évének megkerülhetetlen eredményeiről.

 

 

Georges Feydeau: A hülyéje (Le Dindon)

 

Fordította: Hamvai Kornél (2005)

Dramaturg: Gáspár Ildikó

Zene: Lázár Zsigmond

Díszlet-jelmez: Izsák Lili

Mozgás: Fejes Kitty

 

Rendező: Mácsai Pál

 

Szereplők: Kerekes Viktória, Debreczeny Csaba, Széles László, Polgár Csaba, Bíró Kriszta, Takács Nóra Diána, Máthé Zsolt, Hámori Gabriella, Csuja Imre, Kerekes Éva, Pogány Judit, Mohai Tamás eh., Ruzsik Kata eh., Baksa Imre 
Ütőhangszeren játszik: Tömösközi László

 

 

Az előadásról olvashatók másfajta megközelítések is az interneten:

Tarján Tamás: Libaszőr és lótoll

Várhegyi András: A reménytelenhez