Ellenfény Online - Színház - Budapest - Két Szál Terrorszervezet - színházak, kritikák

Két szál terrorszervezet

Mohácsi–Dosztojevszkij: Ördögök – Nemzeti Színház

01. 09. 11. W. T. C. óta a terrorizmus különösen égető és napirenden lévő téma. Annyira, hogy hat számmal vagy három betűvel le tudjuk írni szimbolikus eseményét, és megidézni a holdudvarába tartozó diskurzusokat. A közvetlen, primér élményünk a jelenségről azonban nem a valóságon alapul, hanem az újságok, a rádió és a televízió konstruálja meg számunkra a fanatikus terrorista szervezetekről kialakított képünket.
Első bejegyzés | 07. 11. 27.

A másodlagos élményünk pedig a terrorizmusra és médiavalóságára reflektáló műalkotásokon keresztül történik. Árvai György Haláltrilógiájának harmadik részében – Pre-actio – egy terrorista (Gergye Krisztián) egy repülőgép felrobbantásán keresztül követ el merényletet az egész (művész és média)világ ellen. Utolsó nagy zabálása, a négy személyre gazdagon megterített ünnepi asztal mellett, amelyet fölülnézetből vett filmen láthatunk, és rituális borotválkozása sok mindent elmond és megéreztet fanatikus elszántságáról és kiábrándultságáról, hitéről, hitetlenségéről, kirekesztett szeretetlenségéről.

Vagy Salman Rushdie Sátáni versek című műve, amelynek esetében a valóság brutálisan reflektál vissza a fikcióra, és a regénynek nemcsak a szerzője, de fordítói is az iszlám fanatikusok gyilkos üldöztetése alatt állnak.

A Mohácsi testvérek és alkotótársaik Dosztojevszkij Ördögök című regényének összefüggésében nyúlnak a témához. Az időjárás (két-három részben) során egy 19. századi és egy napjainkban játszódó szálat fonnak össze, melyek nyomot hagynak egymáson. (Olyasféle dramaturgiai eljárással, amit Tom Stoppard Árkádia című művéből ismerhetünk, csak éppen több asszociációs szabadsággal és kevesebb következetességgel.) Bár a szórólap felteszi a kérdést – „Előfordult-e már veled, igen, veled, hogy meg akartál ölni valakit? Gyűlölet öröme magával rántott, és hidegvérrel eltervezted, mit csinálnál vele? vagy esetleg velük?” – valójában nem ölnek és nem robbantják fel a buszokat az előadásban. Különösen nem gyűlöletből. A gyilkosságokat fanatizmus nélküli hülyeség és üzleti érdek vezérli, és az ezekhez való ironikus viszony megszünteti a tragédiát és a valóságérzetet. Az unalomból vagy felsőbbrendűségből fakadó perverzió, a hit által vezérelt gyilkosság vagy öngyilkosság ebben az előadásban elmarad. A két kor teljes összetalálkozása – viccként – Kirillov gyilkossága/öngyilkossága keretében történik meg. Kirillov itt nem öli meg magát az ember felsőbbrendűsége és teljes szabadsága jegyében, hanem terroristák lövik le a szekrényben, sportból. Kirillov elmélete és figurája nevetségessé válik.

Dosztojevszkij Ördögökjére mint mitikus alapra számít az előadás. A jelen idejű történetben a terrorista szervezet egyik tagja, Csordov, időzített bombával töltött hátizsákot helyez el egy gyerekekkel teli kirándulóbuszon. E párhuzamos, metaforikus történeten keresztül nézünk vissza a Dosztojevszkij-műből kiragadott jelenetekre. A regény helyszínei és figurái realista játékstílusban, valamiféle történelmi ízt hordozva, kevesebb jelentőséggel, tablóként tűnnek fel az előadásban. Érződik, hogy az alkotókat a kortárs szál és nézőpont jobban izgatta. Ember legyen a talpán, aki a regény ismerete nélkül eligazodik a 19. századi szál szereplői és viszonyai között. Az előadás ebből viccet is csinál: a szereplőknek-színészeknek folyton beleakasztja a nyelvét a másik nevének kimondásába.

 

Fotó: Dusa Gábor

 

Izgalmasak a szerepmegfeleltetések és áthallások, amelyek nem feltétlenül a színészek azonossága által történnek meg. Lizának (Vass Teréz játssza) esze és tartása van, saját tisztasága áldozatává válik, amikor ráfogják, hogy Sztavrogin miatta ölette meg törvényes feleségét és annak bátyját, és őt magát meglincseli a felgerjedt tömeg. Fejére borított szoknyával, fejjel lefelé húzzák fel a Nemzeti Színház magas mennyezetére. Ugyanő a jelenbeli szálban Csordovnét játssza, aki elhagyja férjét, és egyre fiatalabb szeretőket gyűjt be magának, lépeget lefelé (illetve felfelé) a nagypapitól a fiúig a családi ranglétrán. Végül, mivel férjét árulónak minősítik, sajnálatos módon őt is lelövik, és így ebben a történetben szintén áldozattá válik.

Sztavrogin szenvedése a kortárs történetben Csordov szenvedéstörténetében jelenik meg. Sztavroginnak csak puszta tetteit mutatja meg az előadás, a motivációit nem, míg Csordov látomásaiban az állandóan visszatérő, az időzített halál üzenetét újra meg újra elhozó kislány és az elhagyhatatlan hátizsák jelképében külső és belső valóság összekeveredik. Sztavrogin és Csordov útja a (megerőszakolt és felrobbantott) kislány figurájában találkozik, aki mindkettőjükhöz eljön, az ő alakja tükrözi őket egymásra.

Kétszer hatott rám erősen, érzelmileg is a Mohácsi testvérek Ördögökje. A börtönjelenetben (elsősorban olvasva), amikor megjelennek a bohócok, hátizsákot hoznak Csordovnak, és bizony élettel-halállal kegyetlenül viccolnak. És hiába mondják, hogy nem kell tőlük félni, hiszen ők is csak emberek… a maszkjuk mögött is bohócarc rejtőzik. Hátborzongató. Nem úgy szegény kislány, aki a Péter nevű jávorszarvasát hóna alatt hurcolászva időnként patetikusan sétálgat a színen, hátizsákot hoz Csordovnak, és néha megjósolja neki, hogy mikor fog meghalni. (Ami általában nem következik be.)

A másik emlékezetes pillanat: amikor Satov felesége visszatér férjéhez, hogy nála szülje meg Sztavrogin gyerekét. Satov körülugrálja, teát szerez, halat, bábát. És boldog. A gyerek megszületik, neki el kell mennie, átadni a nyomdát, és soha többé nem tér vissza. Megölik.

A színészi alakításokról, kevés kivétellel általában elmondhatjuk, hogy nem különösebben emlékezetesek, nincsenek készen vagy kicsik maradnak, elvesznek az előadás monumentális káoszában és rendjében. Nem unatkozunk. Érdeklődve nézzük, ahogy a két idősík lassan egyre jobban egymáshoz simul vagy összeütközik, nyomot hagy egymáson – de mirajtunk úgy folyik át ez a néhány óra, hogy nem üt mélyebb sebet, nem hagy erős nyomot.

 

A bejegyzések folytatódnak a következő hetekben: minden újabb megszólaló az előző írásokra reagálva fogalmazza meg gondolatait az előadásról.