Az Isten és a Nokia

VIII. POSZT – Negyedik nap

A POSZT negyedik napját (vasárnap) legtömörebben két fogalommal lehet összefoglalni: Isten és Nokia. Most nem az Urbi et orbi egyik jelenetére gondolok, melyben arról énekelnek, hogy mindenki számára kéznél van a csingilingi telefon, mellyel Isten bármikor elérhető. Helyesebben nem csak az Urbi et orbira gondolok, mert a mai szakmai beszélgetés ugyan ezen előadáshoz kapcsolódó kritikai nézőpontok bemutatásával kezdődött, a Nokia csak délután került elő. Akkor viszont több ízben is.
Kelemen Orsolya | 08. 06. 9.
A szakmai hozzászólók (Nánay István, Telihay Péter, Tasnádi István) rövid felvezetői mindkét mai napon tárgyalt versenyelőadás (Urbi et orbi, Fotel) kapcsán igen lényeges nézőpontokat, értelmezési lehetőségeket villantottak fel. E szakmai beszélgetések során az előadások mélyebb, átfogók elemzésére sajnos nincs lehetőség, de ez nem is ennek a műfajnak a feladata. Az opponensek reflektálnak egymásra, de az ízlések és nézői elvárások különbségéből adódóan a további hozzászólások nem feltétlenül érvekkel alátámasztva, inkább érzelmi indíttatásból születnek. Az Urbi et orbival kapcsolatban felvetődött az a kérdés, hogy az előadás az alcímben megjelöltekhez képest inkább közeledik Pilinszkyhez vagy távolodik a költő azonos című darabjától. Az előadás műfajával kapcsolatban sem volt teljesen egyöntetű a hozzászólók véleménye. Hogy showműsor, pszichodráma vagy nyilvános gyónás-e az előadás, nem biztos, hogy eldöntendő kérdés, mindegyik műfaj mellett lehet érvelni, egyik nem zárja ki a másikat. Volt szó az előadás két részének különbségeiről, a színészi játékról: a lányokat erősebbnek ítélték meg, mint a fiúkat. Ugyanakkor szívesen hallottam volna még többet az előadásban megjelenített bűn és bűnhődés tematikájáról, a Nánay István által is felvetett istenkeresés (illetve vallás) kérdésköréről. Az utolsó jelenet a feloldozást és megbocsátást négykézlábra ereszkedve kérő lány kiáltásával zárul: Korbácsolj meg! Nem tudjuk, hogy megbocsátanak-e neki, kap-e feloldozást.

 

A Fotel a POSZT-on - Forrás: poszt.com

 

A Fotelről szóló beszélgetésből derült ki számomra (mivel a fesztiválon nem láttam), hogy a Merlin Színházban néhány hónappal ezelőtt játszott változathoz képest Pécsett az előadásba bekerült egy nyugdíjas csoport és egy kánkán táncbetét is. Fontosnak tartom, hogy szó esett Bodó Viktor munkamódszerének társulatépítő szerepéről, és elhangzott anekdota egy korábbi munka próbafolyamatáról. Bodó rövid összefoglalójában mesélt az előadás keletkezésének körülményeiről, elmegyógyintézetben tett látogatásukról. A pécsi előadásnak többek szerint voltak igen megrázó, katartikus pillanatai, szó esett a blöff esztétikájáról, az előadás szerkezetének fontosságáról. A szakmai hozzászólók az előadás erősségeit emelték kis leginkább, de az is elhangzott, hogy nem feltétlenül ez az előadás tekinthető a közelmúlt legkiemelkedőbb Bodó-előadásának.

A szakmai beszélgetést délután felolvasószínház követte. A Színházi Dramaturgok Céhének szervezésében létrejött felolvasószínházi sorozat három külföldi drámával indult a POSZT-on. Elsőként a finn Juha Jokela Mobilhorror című darabjával ismerkedhetett meg a közönség, Magyar Attila rendezésében. A multinacionális cégek működését és gondolkodásmódját, a fogyasztói társadalmat, a technicizálódott világot karikírozó dráma három főszereplője egy mobilszolgáltatásokat fejlesztő kis cég alkalmazottja (a nagyobb konszern tagjaként működő Dacutec vállalat a Nokiából vált ki, mert nem értettek egyet annak üzletpolitikájával.) A kissé neurotikus, vezetői szerepre teljességgel alkalmatlan igazgatónő példaképe Gandhi, akinek gondolatrendszerét, filozófiáját megszállottan igyekszik beépíteni az üzleti gondolkodásba. Dolgozik még a cégben egy fiatal fejlesztő-designer, aki szerelmes az igazgatónőbe, és krimik olvasásával múlatja az időt, továbbá van egy marketing-vezető, akinek csupán arról nincs ötlete, hogy mi az üzleti terv, és hogy az egyelőre nem létező innovatív termékeikkel milyen ügyfélkört szeretnének megcélozni.

 

Mobilhorror - Forrás: poszt.com


 

Az alcímben műfajmegjelölésként a rém víg játék kifejezés szerepel, de a dráma sajnos se nem horrorisztikus, se nem kacagtatóan víg. A lineárisan építkező, váratlan fordulatok nélküli történetben az a bonyodalom, hogy a konszern vezetője le akarja építeni a céget. Állásuk megmentéséért a tagok komoly brainstormingba kezdenek, új piaci megoldásokat szeretnének kitalálni, ehhez pedig a fejlesztő fiú krimi-élményei és erotikus álmai adják az alapötletet. A kissé közhelyes sztori egyik tanulsága, hogy amikor a konszern vezetője hétvégi házában beleejti telefonját a vécébe, rájön, hogy a mobilja nélkül sokkal boldogabb az élete. A szövegben kevés valóban komikus szituáció szerepel, a felolvasás során a fejlesztő fiú szerepét olvasó Orosz Ákosnak sikerült leginkább mulatságos pillanatokat teremtenie, azokon a pontokon, amikor színpadi mozdulatai a szövegben elhangzottak ellenében történtek. A sok unalmas percet követően abban bízom, hogy ez a darab nem a kortárs finn drámák legerősebbike.

A versenyprogramban szereplő Love&Money című előadásban egy embert a telefonja (Nokia) miatt ölnek meg, igaz, ez a gyilkosság a darab középpontjában álló szerencsétlenül tönkrement házasság történetének csupán egyik mellékszála. Dennis Kelly drámájának szerkezete mozaikos jellegű, az egymást követő jelenetek nem kronológiai rendben követik egymást. Ez a dramaturgia sokat bíz a néző fantáziájára, de a különböző nézőpontokból, töredékekből kibomló cselekményből nem biztos, hogy minden néző számára teljesen összeáll az események pontos rendje. Ez valamelyest a színészek rovására is írható, mert a stúdió kicsiny terében sem lehet megfelelően hallani és érteni őket. A fehér falakkal körbevett térben hosszúra nyúlnak a jelenetek közötti váltások, a szépséges barokk áriák ellenpontot jelentenek a kortárs történetben, de a zenei betétek mindinkább megtörik az előadás egyébként is lassú ritmusát.

 

Love&Money - Forrás: poszt.com

 

Isten léte vagy nemléte az Új Színház Polcz Alaine műveiből készült Asszony a fronton című előadásában is lényeges kérdés. Polcz Alaine kegyetlenül leplezetlen és tragikusan szókimondó szövegeiből egy olyan asszony élete rajzolódik ki, aki hozzáment ahhoz a férfihoz, aki először megcsókolta, és házasságuk keserű évei alatt megaláztatásaitól függetlenül rendületlenül szerette. E kapcsolat bemutatásán keresztül szembesülhetünk a háború szomorú és megrázó eseményeivel. A nő a háborúban megélt borzalmak után eljut addig, hogy amikor az oroszok kivonulása után gonorrheában, tuberkolózisban és egyéb alattomos betegségekben szenvedve várja a számára megváltásnak tűnő halált, elzavarja a papot, aki betegágyánál szeretetről és isteni igazságosságról prédikál. Vidnyánszky Attila rendező két szereplőt választott az egyedi hangvételű szöveg előadásához. Ez a megoldás azért nagyon izgalmas, mert a két színésznő párhuzamosan, egymást váltva mondja a szöveget, ezáltal – korkülönbségükből adódóan – két nézőpontot jelenítve meg előttünk. Pálfi Kata a fiatalasszony, aki tollat kezében tartva mintha aktuális (vagy röviddel azelőtti) élményeit vetné papírra, Takács Kati pedig az érett, középkorú nő, aki több évtized távlatából tekint vissza a háború éveire, akkori önmagára emlékezve és reflektálva. A két színésznő koncentrált jelenléttel, kiválóan dolgozik együtt, a monológok párbeszéddé tudnak válni. Pálfi Kata érzékeny és érzelmes, Takács Katalin emellett rezignált és bölcs is. Pálfi Kata bízik benne, hogy visszatérő rémálma (amikor az őt üldöző orosz katona elől próbál felmászni a fára), egyszer meg fog szűnni, Takács Katalin cinikusan közbeszól, hogy a rémálmok bizony nem szűnnek meg később sem. De túl kell élni és túl lehet élni. Emberként és embernek maradva. Ez az igazán megrázó ebben az előadásban. Hogy hol itt az Isten? Esetleg érdemes lehet Nokia telefonunkkal megcsörgetni. Hátha felveszi.